Blairnek nem sikerült megfélemlítenie a BBC-t
További Külföld cikkek
- Szijjártó Péter: A sok rossz hír mellett azért néha jön egy-egy jó is
- Elítélte a bíróság Donald Trumpot
- Malájziában visszatérhet a nyilvános botozás
- A patriarchális elnyomás után jöhet a barátság forradalma és a női egyenjogúság Észak-Szíriában
- Több mint tizennyolcezer terrorakciót hajtottak végre Izrael ellen 2024-ben
"Megfélemlítési kísérlet"
Az iraki hírszerzési anyagok kormányzati kezelésének ügyében - nem kis részben éppen a BBC-tudósítás miatt - nyilvános vizsgálatot indított a londoni alsóház külügyi bizottsága, amely meghallgatta Campbellt is. Tony Blair kormányfő első számú szóvivője a bizottság előtt rendkívül indulatosan utasította vissza a BBC állítását, megalapozatlannak nevezve azt, majd nem sokkal később több levélben is követelte, hogy a cég kérjen bocsánatot a kormánytól.
A BBC részéről először Greg Dyke vezérigazgató - a kormányzó Munkáspárt egykori pénzadományozó támogatója -, majd Richard Sambrook hírigazgató is éles üzenetekben utasította vissza a kormány általuk "megfélemlítési kísérletnek" és "bosszúhadjáratnak" minősített követeléseit.
Nem állították, hogy Blair hazudott volna
Vasárnap kés este azonban a BBC-nél kormányzói szintű tanácskozást tartottak a Downing Streetnek adandó intézményi szintű válaszról. A kormányzótanács üléséről éjjel kiadott hivatalos közlemény szerint a BBC tudósításai a háború idején pártatlanok voltak, a testület elveti a részrehajlásról szóló kormányzati vádakat, és felszólítja a kormányszóvivőt, hogy e vádakat vonja vissza. A kormányzótanács elnöke, Gavyn Davies által felolvasott nyilatkozat szerint Gilligan értesülésének közzététele közérdeket szolgált "az akkor rendelkezésre állt információk alapján".
A nyilatkozat annyit megengedett, hogy a BBC talán nem tett meg mindent a kormányoldal egyidejű reagáltatásának érdekében. Davies szerint ugyanakkor a BBC soha nem állította, hogy Tony Blair miniszterelnök hazudott volna, vagy félrevezető, esetleg hamis indokokkal vezette háborúba az országot.
"Továbbra is védi a védhetetlent"
A londoni miniszterelnöki hivatal még vasárnap éjjel közzétett válasznyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy "a BBC továbbra is védi a védhetetlent".
Blair a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapban megjelent interjújában azt mondta: nem is lehet súlyosabb vádat felhozni egy miniszterelnök ellen annál, hogy a saját maga által hamisított hírszerzési adatok alapján küldte háborúba a hadsereget. A kormányfő abszurdnak nevezte azt a feltevést, hogy akár ő, akár bárki más a kormányból önhatalmúlag megváltoztatta volna a háború megalapozásához összegyűjtött hírszerzési értesüléseket.
A külügyi bizottság hétfőn hozza nyilvánosságra vizsgálatának eredményét.