Belgium feladja vétóját?

2003.02.16. 14:06
A belgák mégis hajlandók Törökországot védeni, amennyiben annak semmi köze az Irak elleni háborúhoz. A döntés érdekessége, hogy Brüsszel feltételei már a vétó idején is teljesültek.
Belgium vasárnap közölte NATO szövetségeseivel, hogy bizonyos feltételek esetén kész elállni vétójától, amit egy hete az iraki helyzet fényében tervezett katonai készenléti intézkedésekkel szemben emelt.

Csakis Törökország

A belga kormány szűkebb kabinetje szombaton késő este úgy döntött, hogy Belgium kész elfogadni három kiegészítéssel a NATO intézkedési tervét tartalmazó határozati javaslatot. Ezek szerint először is a szövetség katonai intézkedései csak az egyik szövetséges, Törökország védelmét szolgálhatják, a második módosítás szerint végrehajtásukat állandó felülvizsgálatnak kell alávetni, az iraki kérdésnek a világszervezetben való haladásának megfelelően, s végül a határozatnak világosan ki kell mondania, hogy a tervezett intézkedések nem jelentenek Irak ellen irányuló NATO-hadműveletet.

Tekintélymentés

Belgium mind a három feltételével nyitott kapukat dönget, hiszen a tervezett készenléti intézkedések között már egyébként is csak Törökország kéréseinek teljesítése szerepel. Ezek a NATO elektronikus légi felderítő AWACS gépeinek légterébe küldése, Patriot légvédelmi rakéták telepítése az országba és tömegpusztító fegyverek elhárítására képes szakszolgálatok kiküldése. Katonai fellépés Irak lefegyverzésére a NATO egyeztetések keretében fel sem merült.

Belgium feltételei, illetve kiegészítései tehát tekintélymentő lépésként értékelhetők, amivel vétójának feladását teszi elfogadhatóbbá közvéleménye előtt. A másik vétózó, Németország magatartása még nem ismeretes. A döntés a védelmi tervező bizottságban készül, amelynek a harmadik vétózó, Franciaország nem tagja.