Kína nem készül lerohanásra

2005.06.10. 13:51
Bár minden eddiginél nagyobb a kínai hadsereg költségvetése, a tábornokok tagadják, hogy a pénzt fejlesztésekre fordítanák. Fegyverkezés helyett a katonák életkörülményeit javítják, és a "békeszerető" Kínának amúgy is "honvédelmi költségvetése" van. Amerikai elemzők szerint Tajvant azért gond nélkül le tudnák már rohanni.

Nem tervezi hadserege nagyszabású fejlesztését Kína, jelentette ki az Új-Kína hírügynökségnek Ting Csi Je dandártábornok, a Népi Felszabadító Hadsereg logisztikai osztályának pénzügyi vezetője. Ting szerint a hadsereg megemelt költségvetését a katonák életkörülményeinek javítására használják.

Rohamtempóban gyarapodnak

Kínát legutóbb Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter vádolta meg erőltetett fegyverkezéssel egy június 4-i szingapúri konferencián, írja a Bloomberg. Rumsfeld szerint a kínai fegyverkezés felboríthatja az ázsiai térség katonai egyensúlyát.

Kína katonai költségvetése a tavalyihoz képest 12,6 százalékkal nőtt, 2005-ben hivatalosan 29,5 milliárd dollárt költenek a hadseregre. Az amerikaiak szerint a valós költekezés ennél is nagyobb. Ezt burkoltan a kínai hadsereg is elismerte.

Békeharcosok

Hu Si Csiang altábornagy a kínai nemzetgyűlés folyosóján elejtett megjegyzései szerint "nem lehet minden költséget a katonai költségvetésből állni" - írja a Bloomberg. "Sok polgári kutatásnak is lehet katonai felhasználása" - jelentette ki a másodállásban a kínai űrprogramot is irányító hadseregvezető.

Liu Csian Csao külügyi szóvivő szerint Kína "békeszerető ország", nem hadseregére költ, hanem a honvédelemre. Mint a Bloombergnek elmondta, a hadseregére évi 456 milliárd dollárt költő Egyesült Államok mellett eltörpül a kínai hadsereg harmincmilliárdos honvédelmi költségvetése.

Tajvant vinnék

Amerikai katonai elemzők már áprilisban is úgy vélték, hogy Kína idei katonai költségvetése fordulatot jelez. A flotta fejlesztésére költött források hatására olyan inváziós haderő jöhet létre Kínában, mely az Egyesült Államok ellenében is el tudja foglalni Tajvant.