Titkos iraki vegyi fegyverek?

2003.03.10. 14:32
Vegyi és biológiai fegyverként is használható átalakított rakéta-robbanófejeket találtak Irakban az ENSZ fegyverzetellenőrei. Az irakiak a fegyverek felfedezése után pár nappal elismerték, hogy azok vegyi fegyverré alakíthatóak.
Vegyi és biológiai fegyverek hordozására is alkalmassá átalakított rakéta-robbanófejeket találtak az ENSZ fegyverzetellenőrei Irakban - írja a New York Times. A lap információja szerint az átalakított rakétákat import és hazai fejlesztésű robbanófejek házilagos ötvözéséből fejlesztette ki a diktatúra.

Beismerték

Bár Irak állítja, hogy összes régi vegyi fegyverét megsemmisítette, az ellenőrzéseknek ezt nem sikerült bizonyítania - írja a Times. A tiltott fegyverekről a lapnak beszámoló amerikai tisztviselő szerint az átalakított robbanótölteteket a november óta tartó ellenőrzések során fedezték fel.

Elmondása szerint az irakiak először azt állították, hogy az átalakított töltet hagyományos robbanóanyagot szétszóró, úgynevezett "fürtös bomba", pár napon belül azonban elismerték, hogy vegyi fegyverré alakítható. "Akár biológiai méreganyagokkal is feltölthető a fegyver" - nyilatkozta a New York Timesnak.

Iraki trükkök

A Hans Blix pénteken az ENSZ elé terjesztett 173 oldalas jelentése által is alátámasztott információ az amerikaiak szerint egyértelmű bizonyítéka az iraki együttműködési készség hiányának. "Az elmúlt évek során Irak folyton félrevezette az ellenőröket, úgy alakította a tényeket, hogy azok megfeleljenek az előírásoknak, majd amikor szembesítjük őket a hazugságaikkal, újabb ténykészlettel állnak elő" - nyilatkozta Colin Powell amerikai külügyminiszter a Fox hírtelevíziónak.

Blix meggyőzőbb lehetett volna

Powell interjújában nem tett említést a vegyi és biológiai fegyverek célba juttatására is alkalmas átalakított robbanófejekről, példaként egy szintén titokban kifejlesztett iraki robotrepülőgépről beszélt. Véleménye szerint Hans Blix pénteki jelentésében nagyobb hangsúlyt fektethetett volna az iraki taktikák bemutatására, így meggyőzőbben alátámaszthatta volna az Egyesült Államok háború melletti érveit.