Csúcsra járatva: koppenhágai életkép
További Külföld cikkek
-
Beperelte a Netflixet a sztárműsorvezető, mert szándékosan manipulálhatták az interjúját - Donald Trump bejelentette a történelmi békét Iránnal, de Teherán erősen hűti a reményeket
- Oroszország már a következő háborúra készül, műholdfelvételek buktatták le őket
- Ébresztőt fújtak Kaliforniában a liberálisoknak
- Drámai lőszerhiány az ukránoknál, elfogynak a légvédelmi rakéták
Bar a hírek szerint már majdnem ötvenet letartóztattak közülük, ebből az eseménynek helyt adó központban nem érezni semmmit. Az Index koppenhagai csúcsért felelős "Rasmussen" akciócsoportja nevében jelenthetem: az egyetlen demonstrálót egy Reuters fotón láttam, de továbbra is ennyivel kell megelégednem, a csúcs immár második napján.
Asszonyok, rendőrök
![]() |
| Fotó: Mladen Antonov |
Apropó dán rendőrök: Magyarországon eddig nem szenteltünk nekik különösebb figyelmet, pedig megérné. A dán rendőr-populáció egy jelentős része - legalábbis a Bella Center környékén szolgálatot teljesítők közül - szakállas. Erre ugyan meg mindenki teljes joggal vonhatja meg a vallat, hogy na és aztán?! A Keleti pályaudvar környéken is vannak ilyenek! Ez igaz, a dán szakállas rendőrök közül viszont nem egy pipázik is szolgálat közben. Foszforeszkáló csíkokkal megvadított téli kezeslábasukban, füles sapkával a fejükön, füstöt eregetve - erős idegzetűeknek való, nem mindennapi élmény.
Miután akciócsoportunk áttörte magát a fent leirt akadályokon és megcsodáltuk a koppenhágai rendfenntartók éppen dolgukat végző belgajuhász kutyáját, megérkeztünk a már jó előre történelminek beharangozott csúcs helyszínére, a tipikusan skandináv hangzású Bella Centerbe. És itt most a magyar partkongresszusokon szocializálódott tudósítónak egy pillanatra meg kell állnia.
Trianon
A Koppenhágába érkezett körülbelül háromezer újságírót ugyanis a dánok pazar vendéglátásban részesítik. A svédasztalos alkalmi éttermek asztalai szó szerint roskadoznak, amikor pedig egy sörre gondolva azt kértük a pincértől, hogy bontson fel egy üveget, rezzenéstelen arccal akart a kezünkbe nyomni egy nagy boros flaskát. A rendezvény költségvetésének megsaccolásáról azonban akkor mondtunk le végleg, amikor kiderült, a több ezer telefonon minden további nélkül hívható bármilyen külföldi szám.
![]() |
| Fotó: Kaspar Wenstrup |
Szó fennakadt, hang bennszakadt, lehellet megszegett, de szerencsére kiderült, hogy nem a diplomáciában szokatlan üzenetről van szó, csupán ez a neve egy itt kedvelt üdítőitalnak.

"Nincs több pénzem" - tárta szét a kezét a dán miniszterelnök csütörtök délelőtt, a tagjelöltek további, várható követeléseire megelőlegezett válaszul, amikor Koppenhágában megtartotta nyitó sajtótájékoztatóját, az EU-bővítési csúcstalálkozó kezdőrúgásaként. "Dehogynincs."
