Mbeki bukott, Zuma settenkedik

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) szeptember közepén szólította fel lemondásra Thabo Mbekit, aki eleget is tett a követelésnek. Vesztét egy bírósági ítélet okozta: formális okokra hivatkozva ejtették a pártbeli riválisa, Jacob Zuma ellen emelt, a kilencvenes évek végére nyúló korrupciós vádat. A bírósági döntés mögött eljárási hiányosságok voltak, vagyis mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Zuma az ötmilliárd dolláros fegyvervásárlásban – amiben egyebek mellett Gripen vadászgépek is szerepeltek – ténylegesen ártatlan volna. Nemi erőszak vádjával egy másik eljárás is folyt ellene, de úgy tűnik, ez még annyira sem volt megalapozott, mint a korrupciós vád.

A Mbeki–Zuma ellentét eszkalálódása tavalyra nyúlik vissza, amikor Zuma bejelentette igényét a párt vezetésére. Aki pedig a Nemzeti Kongresszus Pártját vezeti, abból minden bizonnyal elnök is lesz, hiszen ez a nemzeti ikon Nelson Mandela pártja rendszeresen kétharmados többséggel nyeri a parlamenti választásokat, az elnököt pedig a parlamentnek kell megválasztania.

Mbeki ugyan az alkotmány értelmében a 2009. áprilisi választás után nem lehetett volna harmadszor is elnök, Zuma és pártbeli riválisai, valószínűleg nem minden alap nélkül gondolták úgy, hogy a korrupciós ügy másodszori kirobbantásához az elnök köreiből jött a muníció. Mbekinek így dicstelenül kellett távoznia a mandátuma lejárta előtt hét hónappal.

Az elnök megítélése amúgy is ellentmondásos, bár tény: a nemzetegyesítőnek, a haza atyjának tartott Mandela örökébe lépni nem volt egyszerű feladat. Mbeki érdeme ugyan, hogy Dél-Afrika megőrizte a békét és stabilitást, a gazdasági fejlődés is számottevő, de elég sok hibát is elkövetett: jóval nagyobb szerepvállalást reméltek tőle az afrikai kontinenst érintő ügyekben, de se a darfúri, se az elefántcsontparti válságban nem tudott előrelépést elérni, Burundiban több éven át dél-afrikai katonák őrizték ugyan az elnöki palotát, de a sikersztoritól azért ez is messze van. Zimbabwe meg különösen a körmére égett: miután a világ már régen elfordult a választási csalások sorozatával a hatalmát megőrző diktátortól, Robert Mugabétól, a kormányzat és az ellenzék között hivatalosan közvetítő Mbeki a mai napig a kiegyezést szorgalmazza, legitimálva ezzel Mugabe elnyomó rezsimjét.

A nyugati világban nagy megütközést keltett az AIDS-hez való hozzáállása (Dél-Afrikában él a világ legtöbb HIV-fertőzöttje). Sokáig úgy nyilatkozott, hogy az AIDS nem is betegség és akár zuhanyozással, egészséges életmóddal is kezelhető.

Mbekivel ellentétben Zuma igazi populista, aki nagy népszerűségnek örvend, tömegek megmozgatására képes, ez adja pártbeli hátszelét is. (Jellemző, hogy az ügyeivel foglalkozó különféle bíróságok ítéleteinél mindig megjelennek hívei és ünnepelnek vagy tiltakoznak – attól függően, hogy milyen ítélet születik.) Pártjának baloldala és a szakszervezetek kifejezetten kedvelik, szemben az üzleti körökkel. Ő a legmagasabb rangú zulu politikus, és életrajzának fontos eleme, hogy az 1960-as években együtt raboskodott Mandelával a hírhedt Robben börtönszigeten.

A Mbekivel való politikai leszámolás váratlan volt ugyan, de nem lépett túl az alkotmányos kereteken. Valójában annyi történt, hogy az ANC – ahogy az óriáspártoknál lenni szokott – egyik szárnya felülkerekedett a másikon. Pártszakadás nem fenyeget, mivel Mbeki túlságosan elitista, inkább szürke eminenciás, mintsem karizmatikus politikus, nem ért igazán ahhoz, hogy tömegeket mozgasson meg. Valószínűleg kap majd egy utazó nagyköveti posztot, hogy eddig nem túlságosan sikeres külföldi békeközvetítéseit folytathassa.

Az ANC kettéválása már csak azért is elképzelhetetlen, mert a dél-afrikai feketék körében még az apartheid idejéből a pártnak hatalmas nimbusza van, és gyakorlatilag egyeduralkodó a dél-afrikai belpolitikában. A demokrácia fejlődésére nézve ugyanakkor nem feltétlenül egészséges egy ekkora párt, amelyik minden választást elsöprő többséggel nyer. A hatalmi ágak azonban Dél-Afrikában elég jól elkülönülnek egymástól, a bíróságok ténylegesen függetlenek, a sajtónak erős az ellenőrző szerepe, az ANC pedig tisztában van az erejében rejlő veszélyekkel, így működik egyfajta önkorlátozás.

A dél-afrikai parlament csak azért nem Zumát választotta meg már most az ország átmeneti köztársasági elnökévé, mert nem tagja a parlamentnek. Kgalema Motlanthe, az új Dél-Afrika harmadik köztársasági elnöke ugyancsak együtt raboskodott Mandelával, de az ő feladata csak annyi lesz, hogy elvezesse az országot 2009 áprilisáig, amikor kezdődhet az új, Zuma fémjelezte korszak.