Rajzoljuk újra Európa térképét!

Spanyolország nem lelkesedett a koszovói függetlenség gondolatáért, eddigi nyilatkozatai szerint nem is kívánja elismerni. Megértjük, Koszovó példáján felbuzdulva három autonóm területe is megpróbálkozhat a függetlenedéssel. Az 1978-as spanyol alkotmány második cikkelye önkormányzatot biztosít "a nemzetiségek és régiók számára", igaz, Spanyolország területi egységét is kimondja. két autonómia, Baszkföld és Katalónia eddig is igyekezett tágítani a kereteken.

A három tartományt magába foglaló baszk autonóm közösség ugyan csak a történelmi Baszkföld kisebbik részét fedi le, elsősorban ezzel a Biscayai-öböl partján fekvő területtel foglalkozunk. A közösség a spanyol alkotmány alapján kapott autonóm státuszt. Az alkotmányt a népszavazáson a többség támogatta, de országos szinten kiemelkedő volt a nemek aránya és az új alkotmányt csupán a kisebbik rossznak tartó nacionalisták bojkottfelhívásának hatására rengetegen nem is szavaztak. Ezzel indokolták 2003-ban a kormányzó nacionalisták az Ibarretxe terv elfogadását. A terv gyakorlatilag teljes függetlenséget biztosított volna a baszkoknak, akik csak "szabadon társultak" volna Spanyolországgal. Bár a tervet, Baszkföld új autonómiarendeletét a helyi parlament támogatta, a spanyol nagy többséggel elutasította.

A történelmi Baszkföld nagyobb terület, az autonóm közösség területén kívül a spanyol Navarre tartományt és a francia Pyrénées Atlantique régió egy részét, Basse-Navarre-t, Labourd-t és Soule-t. A baszk szeparatisták, az ETA terroristái a teljes Baszkföld szabadságáért harcolnak.

Míg a baszkok fegyverrel is, a katalánok politikai eszközökkel harcolnak függetlenségükért. Független Katalónia ugyan csak a középkor elején létezett, de XX. századi történelmük során a katalánok mindig is törekedtek a függetlenségre, de legalábbis az önrendelkezésre. Ehhez legközelebb a második spanyol köztársaság időszakában kerültek, de a polgárháborús vereség és Franco hatalomra kerülése véget vetett ennek. A diktátor uralma alatt a katalán nacionalizmust üldözték. A Franco halála után elfogadott demokratikus alkotmány a katalán nemzetiségnek is biztosította az autonómiát. A katalánok 2006-ban módosították autonómiarendeletüket, amiben az alkotmányos nemzetiség meghatározás helyett katalán nemzetről beszélnek. A jogilag magasabbrendű kategória pedig immár alapja lehet akár a függetlenségnek is.

Katalónia és Baszkföld elvesztése súlyosan érintené Spanyolországot, hiszen ezek a legiparosodottabb területei. Még egy autonóm terület, Galícia esetén merülhet fel a függetlenség gondolata, hiszen a tartomány lakói, a galegók a második spanyol köztársaságban a baszkokéhoz és a katalánokéhoz hasonló autonómiát élveztek, nacionalista mozgalmukat az amúgy galego Franco tábornok ugyanúgy elnyomta. De a galego függetlenségi párt, a BNG nem számít komoly politikai tényezőnek, bár a tartományt 15 éven át irányító konzervatív, Spanyolország-hívő Néppártot leváltó baloldali koalícióban helyet kapott, a párt elnöke, Anxo Quintana most a tartomány alelnöke.

A Baszkföld révén már említett Franciaország Korzika miatt aggódhatna, de nem teszi, Koszovó függetlenségét is elsőként ismerte el. Pedig a korzikai szeparatizmus létező jelenség, viszonylag rendszeresen vetemednek terrortámadásokra a függetlenségpártiak. A mérsékeltek megelégednének a területi és kulturális autonómiával, fő követelésük a korzikai nyelv elismertetése. A radikálisok nem elégednének meg kevesebbel a függetlenségnél. A legradikálisabb csoportok védelmi pénzek szedéséből tartják fenn magukat. Mindezek ellenére Korzika függetlensége nem fenyeget, a szigetlakók szűk többsége 2003-ban leszavazta a jobboldali kormány a szigetnek nagyobb autonómiát biztosító tervezetét.

"Ha a madridi kormány folytatja elnyomó politikáját a baszk tartománnyal, Katalóniával és Galíciával szemben, elkerülhetetlen lesz e népek önrendelkezési jogának elismerése. És ennek fényében nem értjük, hogy Erdély miért is ne választhatná a visszacsatlakozást Magyarországhoz" - jelentette ki Koszovó függetlenedése után Francesco Cossiga volt olasz köztársasági elnök. Szerinte Olaszországnak nincs miért aggódnia, hiszen Dél-Tirol kérdése más. "Ausztria soha nem lenne képes azt adni a tartománynak, amit jelenleg Olaszország nyújt neki" - mondta.

Cossigának igaza van, Dél-Tirol helyzete tényleg más. A tartományt az olaszok az első világháború után annektálták, az erőszakos olaszosítás Mussolini idején kezdődött. Ausztria még a második világháború után is kísérletett tett a terület visszaszerzésére, de 1946-ban végleg lemondott erről. Olaszország ekkor hozta létre a Trentino-Alto Adige autonóm területet, amiben Trentino tartomány révén az olaszok maradtak többségben. A dél-tiroliak az ötvenes években lázadtak az olasz hatalom ellen, a mozgalom a hatvanas évekre a mérsékeltek kiválásával terrorista szervezetté alakult. De a szeparatisták célja nem az önállóság, hanem az Ausztriához csatlakozás volt, erre pedig Koszovó esete nem nyújt precedenst, a nemzetközi közösség határozottan elzárkózott Koszovó és Albánia egyesítésének gondolatától.

De Padánia miatt akár joggal is aggódhatnának. Padánia fogalmát a kilencvenes évek elején az észak-olasz területek elszakadását hirdető Északi Liga támasztotta fel, a terület magában foglalja Olaszország legiparosodottabb, leggazdagabb tartományait - és Dél-Tirolt is. A függetlenségi törekvések komolyságát jelzi, hogy az Északi Liga létrehozta a padániai parlamentet is, és nem hivatalos választásokat is szervezett. A függetlenség támogatottsága azonban kérdéses. A padániaiak többsége mindenképpen Olaszország decentralizált átalakítását akarják, a konkrét függetlenség támogatottsága húsz százalék körüli. Az elszakadást viszont háromnegyedük tartaná előnyösnek.

Az olaszok Isztria kérdésében is érintettek. A javarészt Horvátországhoz tartozó félsziget az osztrák-magyar monarciában önálló tartomány volt, az I. világháború után pedig Olaszországhoz csatolták, Jugoszlávia csak a II. világháborúban szerezte meg. Tito partizánjai az olaszok nagy részét elüldözték, de még mindig az olasz a legnagyobb kisebbség a régióban. A szeparatizmust mégsem ők táplálták. Az isztriai függetlenség gondolata a kilencvenes években volt a legnépszerűbb, amikor a Franjo Tudjman nacionalista rezsimjével szembeni tiltakozás következtében megerősödött a szeparatista Isztriai Demokrata Párt (IDS). Tudjman halála és pártja bukása után az IDS tagja lett a kormánynak, a szeparatizmus gondolata pedig elillant.

Nem úgy a Boszniai Szerb Köztársaságban. A boszniai szerbek 1992-ben indítottak háborút a függetlenedő Bosznia-Hercegovinából való kiszakadásért. A három évig tartó háborút lezáró daytoni békeegyezmény az országot két entitásra, a szerb köztársaságra és a bosnyák-horvát föderációra osztotta, ezeknek saját parlamentjei, kormányai vannak. Az elszakadás gondolatát az elmúlt években pedig nem is a nacionalisták, hanem a kormányzó szociáldemokraták vetették fel, akik ez ügyben Koszovót követendő példának tekintik. Érveiket nehéz lesz visszaverni, hiszen etnikailag és területileg is jól behatárolható entitásról beszélünk, akárcsak Koszovó esetében.

A Balkánon maradva még szót kell ejtenünk a koszovói függetlenség nagy veszteséről, Szerbiáról is. Hiszen az ország északi részén a Vajdaság Koszovóhoz hasonlóan autonóm terület volt Milosevic hatalomra jutásáig, bukása után pedig ismét. A tartománynak saját parlamentje és kormánya van. Igaz, az elszakadás kérdése nem merül fel, hiszen a szerbek többségben vannak, a balkáni háborúk népvándorlásai nyomán gyarapodtak is. Ha a teljes Vajdaság nem is, észak-nyugati régiója, Bácska viszont elgondolkodhat az elszakadáson. A szerbiai magyarság jellemzően ezen a területen lakik, egy tömbben. Persze, ahogy Koszovó nem csatlakozhat Albániához, Bácska sem csatlakozhatna Magyarországhoz. A függetlenségnek pedig nincs sem politikai, sem gazdasági realitása, a szerbeknek nem kell aggódniuk a magyar szeparatizmus miatt.

Romániát viszont kiveri a frász ugyanettől. Az ország nem is kívánja elismerni Koszovó függetlenségét, mivel az a vezetés szerint bátorítaná az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Az eltolódott nemzetiségi arányok miatt Erdély egészének autonómiájáról nincs értelme beszélni, a romániai magyarok terveiben is csak három megye, a szinte teljes mértékben magyar lakosságú Hargita, Kovászna és Maros alkotná a Székelyföldi Autonómiát. Ráadásul a magyarok terveiben csak az autonómia szerepel, függetlenségről egyáltalán nincs szó, a Magyarországhoz való csatlakozás meg földrajzilag lehetetlen.

Akkor már jogosabbnak tűnik Szlovákia aggodalma, hiszen az ottani magyar kisebbség gyakorlatilag egy tömbben, közvetlenül a magyar határ térségében lakik. Az aggályok azért is jogosak, mert a szlovákiai magyar autonómia ötlete is csak az elmúlt években merült fel egyáltalán. A térség ráadásul megfelel a koszovói kritériumoknak, lakossága egynemű, területileg összefügg. Komolyan a kérdés nem merült fel, de már ötletszerű felvetése is komolyan borzolta a szlovák kedélyeket. Az aggodalom alaptalannak látszik, a függetlenségnek nincs realitása, az anyaországhoz való csatlakozásra nincs precedens.

Koszovó példája nemcsak Romániát, hanem testvérországát, Moldovát is joggal aggaszthatja. Az ország keleti része Moldova függetlenedésének pillanatában elszakadt, a senki által el nem ismert Dnyeszter-menti Köztársaság Oroszország támogatását élvezi. A terület lassan két évtizede de facto független, az integrálására tett eddigi kísérletek rendre csúfos kudarcot vallottak.

Oroszország amúgy is kettős játékot játszik Koszovó ügyében. Miközben függetlenségét mindig is ellenezte, egyben példaként is hivatkozik rá. Hiszen a Grúziától elszakadni vágyó Abházia és Dél-Oszétia esetében azzal fenyeget, hogy ha a nyugat elismeri Koszovó függetlenségét, maga is ezt teszi a Moszkvához húzó, szintén lassan két évtizede de facto független területekkel.

De a Kremlnek óvatosnak kell lennie a kérdésben, hiszen ott van Csecsenföld, ahol az elszakadni vágyókat csak két véres háborúban sikerült legyőzni. A területet ugyan most Moszkva vaskezű szövetségese irányítja, de nem feledkezhetünk meg róla, hogy Ramzan Kadirov édesapja, Ahmad Kadirov egykor maga is szeparatista vezér volt, maga is bármikor újra a függetlenség hívei közé állhat.

Az eddigi példák jellemzően hipotetikusak voltak, a végére két olyat hagytunk, amelyek akár a közeljövőben bekövetkezhetnek.

Az egyik potenciális országjelölt Skócia. Az Egyesült Királyság eredeti alapítóállama 1997-ben kapott korlátozott autonómiát, azóta saját parlamentje és kormánya van, bár ezek jogköre korlátozott. Viszont a legutóbbi helyi választásokon, 2007-ben a skót nacionalisták jutottak hatalomra, de a parlamentben továbbra is többségben vannak az uniópártiak. A nacionalisták egyelőre nem is tervezik a kérdés felvetését, melynek támogatottsága is igen változó. A skótoknak nagyjából a fele függetlenségpárti. Skócia függetlenedése viszont korántsem okozna akkora megrázkódtatást, mint Koszovóé. A Daily Telegraph egyik tavalyi felmérése szerint a britek többségének nem lenne ellenére az ország feldarabolása.

Ennél viharosabb következményekkel járna Belgium szétesése. Flandria kiválását csak a flamandok egy része, nem is feltétlenül többsége támogatja, Brüsszelben és a francia nyelvű déli országrészben, Vallóniában határozottan ellenzik. De hogy a kérdés mennyire aktuális, azt jelzi a belgák lassan kétszázadik napja tartó kormányválsága is, ami pont amiatt robbant ki, hogy a választásokon győztes, a szövetségi állam lazítását támogató flamand kereszténydemokratákkal nem szívesen állna össze a többi párt. A függetlenségi mozgalom erejét jelzi a szélsőjobboldali flamand pártok nagy támogatottsága is.