Átszabná az oktatást az Európai Unió

2018.01.17. 15:43 Módosítva: 2018-01-19 16:43:12
Vállalkozást, programozást, európai értékeket tanítana az Európai Bizottság. Nem utasíthat, csak szépen kér és pénzt ad.

A nemzeti kormányok kérésére az Európai Bizottság kidolgozta, hogy milyen változtatásokra lenne szükség az oktatásban. Az EU javaslattevő testülete szerdán tette közzé az ajánlásait, melyek szerinte egy sikeresebb európai társadalomhoz vezetnek el.

Vállalkozó kedvű fiatalokat

Az a tudás, amit az iskolában szerzünk, manapság már nem garancia rá, hogy egész életünkben lesz munkánk, ezért támogatni kell a felnőttek át- és továbbképzését. Az iskolában pedig arra kell különös hangsúlyt fektetni, hogy a vállalkozói kedvet és a kreatív gondolkodást fejlesszék. „Szeretnénk, ha minden diáknak lenne valamilyen vállalkozói tapasztalata, mire befejezik a tanulmányaikat” – mondta az oktatásért felelős EU-biztos, Navracsics Tibor.

Jó lenne ezen kívül a természettudományok, a mérnöki tudományok, a technika és a matematika felé terelni a diákokat. Az oktatásban maximálisan be kellene vetni a digitális eszközöket, és nem ártana megszerettetni a programozást sem minél több gyerekkel.

Több vagány női matematikust!

Az Európai Bizottság külön kiemeli, hogy a lányok számára is vonzóvá kell tenni a természettudományos szakmákat. Ebben például az segíthetne szerintük, ha a lányok több női példaképet látnának, akik sikeresek ezeken a területeken.

A Bizottság cégekkel és civil szervezetekkel közösen fog dolgozni rajta, hogy lebontsák a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiákat, és elérjék, hogy a lányok jobban képben legyenek, hogy milyen állásokat kaphatnak az informatikai (ICT) szektorban.

Európa = jogállamiság, demokrácia és szeretet

Az emberek akkor tudnak jobban együttműködni Európában, ha nem utálják egymást, jobban megértik a többieket, lepereg róluk a populista heccelés, nem félnek az idegenektől, nem hagyják, hogy a nacionalizmus közéjük álljon, és nem hiszik el az álhíreket – így lehet durván összefoglalni az Európai Bizottság harmadik célkitűzését. Befogadó oktatásra van szükség, amely a közös európai értékekre nevel, írják.

Mik a közös európai értékek? Szerepelnek az EU alapszerződésében, amit minden uniós ország elfogadott:

  • az emberi méltóság tiszteletben tartása
  • a szabadság,
  • a demokrácia,
  • az egyenlőség,
  • a jogállamiság,
  • az emberi jogok és
  • a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása,
  • a pluralizmus,
  • a megkülönböztetés tilalma,
  • a tolerancia,
  • az igazságosság,
  • a szolidaritás
  • a nők és a férfiak közötti egyenlőség.

Hogyan lehet ezt elérni?

Szép célok, de mit tehet az Európai Unió, hogy elérjük őket? Arról, hogy milyen legyen a magyar oktatás, egyik uniós szerv sem adhat utasításokat. Az EU csak kérhet, segíthet, és felhívhatja a figyelmet arra, ami európai szinten fontos. Javasolhatja, hogy szerinte mi lenne a jó irány, és elmondhatja, hogy hol lehetne javítani.

Az Európai Bizottság például azt ígéri, hogy az EU segíteni fog tananyagokat fejleszteni, internetes kurzusok formájában. Összeköti az újító kedvű iskolákat és tanárokat a már létező eTwinning hálózaton és a felnőttkori tanulás platformján keresztül.

Cégeket és civil szervezeteket fognak ösztönözni, hogy álljanak elő olyan programokkal, amelyek a lányokat bevonják a természettudományos, mérnöki szakmákba. A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet már sikerrel működő középiskolai szakköreire is szeretnének építeni, áll a szerdai közleményben.

Folytatják a „programozási hetek” szervezését, 2020-ig legalább az európai iskolák felébe szeretnének eljutni, hogy megmutassák a gyerekeknek, milyen menő a programozás, a háromdimenziós nyomtatás, a robotok, és a többi technikai vívmány.

Több támogatás

Három uniós program van, amelyekkel közvetlenül szólhat az emberekhez az EU: az Erasmus+, a Kreatív Európa, és az Európa a Polgárokért. Ezeken belül úgy fogják alakítani a pályázati kiírásokat, hogy az európai értékeket közvetítő projektek élvezzenek előnyt. Úgy fest, hogy legalább az egyik programhoz a  mostaninál több pénzt is rendelnek majd 2020 után.

„Mindenképpen azt fogom javasolni, hogy emeljék az Erasmus+ költségvetését a következő hétéves ciklusban, amennyivel csak lehet, – mondta Navracsics Tibor – mert ez az európai integráció leghatékonyabb és legnépszerűbb programja”. Múlt héten a költségvetésért felelős EU-biztos, a német Günther Oettinger is hasonlóan nyilatkozott.

A számítástechnika-oktatást azzal segítené a EU, hogy anyagi támogatást ad az elmaradottabb térségek iskoláinak, hogy beköthessék a szélessávú internetet.

Az iskolai lemorzsolódást úgy szeretnék visszafogni, hogy jelentős összeget utalnak át olyan nemzeti programokra, amelyek minél idősebb korukig az iskolában tartják a diákokat, és fejlesztik a szakképzést. 2014 és 2020 között 39 milliárd euró az erre szánt keret, ez az éves magyar költségvetés négyötöde. 

Ezen kívül annyit tehet még az ügyért az Európai Bizottság, hogy nyomon követi a nemzeti fejlesztéseket, és pár éven belül kiad egy újabb csomag javaslatot, hogy mire jutottunk.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !