Damaszkuszba megy Kofi Annan
Damaszkuszba várják hétfőn Kofi Annant, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottját - közölte vasárnap Dzsihád Makdiszi, a szíriai külügyminisztérium szóvivője. Kofi Annan megbízatásának megkezdése óta most látogat harmadszor Damaszkuszba. Legutóbb május 29-én járt a szíriai fővárosban. A szóvivő szerint a különmegbízott az általa kidolgozott rendezési tervről tárgyal majd a szíriai vezetőkkel. Kofi Annan hatpontos terve elvileg életbe lépett az április 12-i tűzszünettel, de az erőszak azóta csak erősödött, naponta több tucatnyian halnak meg.
A Le Monde című francia napilapnak adott interjúban Kofi Annan szombaton beismerte, hogy a küldetése "nem sikerült", és kérte Iránt, csatlakozzon a tárgyalásokhoz. "Ez a válság tizenhat hónapja tart, de én csak három hónapja kezdtem vele foglalkozni. Jelentős erőfeszítéseket tettünk, hogy békés politikai úton oldjuk meg a helyzetet. Ez szemmel láthatóan nem sikerült, Talán semmilyen biztosíték nincsen arra, hogy sikerülni fog" - fejtette ki Kofi Annan.
A mind a rendszer, mind az ellenzék által hivatalosan elfogadott Annan-terv előirányozza az erőszak beszüntetését, a fogva tartottak elengedését, az újságírók és a segélyszállítmányok szabad mozgásának biztosítását, a békés tüntetéshez való jog elismerését és "a szíriaiak által irányított nyílt politikai folyamat" megvalósítását. A Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni lázadás tavaly márciusi kezdete óta az ellenzéki Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint több mint 17 ezren haltak meg Szíriában, közöttük közel hatezren az Annan-tervben szereplő tűzszünet életbe lépése óta.