Háború sietség nélkül

2002.08.22. 11:10
Bár készen áll a háborúra, az Egyesült Államokat semmi sem sürgeti az Irak elleni hadműveletekkel kapcsolatban. Az amerikaiak szövetségeseit és a hazai közvéleményt is megosztó háború kérdése fel sem merült az elnök és biztonságpolitikusai találkozóján. Bush továbbra is kitart a "harcias béke" mellett, minden katonai eszközt hajlandó bevetni a világ nyugalmának megőrzéséért.
Pillanatnyilag nincsenek haditerveim Irak ellen - jelentette ki George Bush amerikai elnök biztonságpolitikai tanácsadóival és a katonai vezetéssel folytatott tárgyalásai után. "Nem kell sietnie az Egyesült Államoknak az Irak elleni tervek részletezésével" - jelentette ki Bush. Husszein rezsimjének megdöntése "a világ egészének érdeke, azonban ennek módja még konzultáció és megfontolás tárgya" - mondta el az amerikai elnök újságíróknak.

Fenyegető Husszein

Ennek érdekében az amerikaiak folytatják tárgyalásaikat azokkal, "akik szintén érdeküknek tartják a világ biztonságosabbá tételét" - idézi az elnököt a CNN. Bush kormánya egységesen fenyegetésként értékeli Husszein uralmát. Az USA Irak elleni háborús terve egyre nagyobb ellenállásba ütközik nemcsak szövetségesei, de a hazai közvélemény és a politikai-katonai elit részéről is.

Az iraki kérdés egyébként Bush elmondása szerint fel sem merült a tanácskozáson, melynek egyik jeles hiányzója az a Tommy Franks tábornok volt, aki az ország elleni hadműveletek irányítója lehet. Franks a megbeszélések idején Kazahsztánban tágyalt Irak problémájának megoldásáról - írja a CNN.

Békeharcosok

A múlt hónapban Rumsfeld védelmi miniszter három tábornokot kért fel esettanulmányok elkészítésére a "világ különböző részeivel kapcsolatban". "Ez a feladatom, ez a feladatuk" - mondta a részleteket kerülve Rumsfeld sajtótájékoztatóján. Bush szerint védelmi minisztere remek munkát végez. "Minden rendelkezésre álló katonai eszközzel megvédjük a békét" - mondta el a sajtótájékoztató végén Bush.