Jolán
2 °C
4 °C

Mohamed-karikatúrák: Dánia nem kér bocsánatot

2006.02.03. 15:37
A dán kormány nem kér elnézést a Mohamed prófétáról gúnyrajzot közlő liberális és független újság helyett - jelentette ki pénteken Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök. Iránban Izrael és az USA ellen tüntettek a dán karikatúrák miatt.

A kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy találkozott a Dániában akkreditált mintegy hetven nagykövettel, többek között az egyiptomi, török, iráni és a libanoni diplomáciai képviselet vezetőjével.

A politikus elmondta, hogy a nagykövetek megértéssel fogadták a kialakult helyzetet, és készek megmagyarázni azt, illetve a dán kormány álláspontját. Arra a kérdésre, hogy mi fontosabb Koppenhágának a gazdasági érdekei, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága a kormányfő azt válaszolta: Dánia számára az utóbbi a legfontosabb. A véleménynyilvánítás szabadsága elsőbbséget élvez.

Egyiptom dániai nagykövete ugyanakkor elégtelennek minősítette Rasmussen magyarázatát. Mona Omar Attia kijelentette, hogy sürgeti majd a skandináv ország elleni diplomáciai tiltakozásokat. Az egyiptomi képviselet vezetője hangoztatta, hogy Rasmussennek követelnie kellett volna, hogy a Mohamed prófétáról gúnyrajzokat közlő Jyllans-Posten című napilap sokkal erélyesebben kérjen bocsánatot.

A lap ugyan kért elnézést, de közben a szólás szabadságával védte meg a gúnyrajzok közlését.

Norvégiában nem ilyen egyértelmű a helyzet

Sajnálatát fejezte ki az oslói Christian Magazinet című hetilap a gúnyrajzok másodközlését illetően azt követően, hogy tucatnyi fenyegetést kapott. A kiadvány főszerkesztője pénteken a norvég fővárosban kijelentette, hogy a gúnyrajzokat a véleménynyilvánítás szabadsága melletti kiállásként tette közzé, de megváltoztatta véleményét, miután 25 halálos fenyegetést kapott, többségét elektronikus levélben, és több ezer gyűlölködő levelet.

Magyar lapok szolidaritása
Szolidaritásból tette közzé a muzulmán világban ellenérzést kiváltó Mohamed-karikatúrákat előző napi számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap - közölte a két orgánum főszerkesztője pénteken az MTI érdeklődésére. Megértik azokat, akik úgy gondolják, hogy ez az ábrázolás "szerencsétlen, és sértő a számukra", de megengedhetetlennek tartják azokat a fenyegetőzéseket, amelyek az ügy kapcsán elhangzottak - közölte Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője. "Bizonyos határon túl a reagálás egy publikációra elveszti a mértéket" - tette hozzá. Az európai lapok szolidaritási akciójához csatlakozott ezzel a lépéssel a Magyar Hírlap - közölte Szombathy Pál főszerkesztő, aki hangsúlyozta, a karikatúra lényege, hogy provokál. Mint mondta, ilyen rajzok ezerszámra jelentek meg eddig is a kontinens lapjaiban; úgy fogalmazott, "műbalhénak" tartja a rajzok körüli felzúdulást. Az MTI érdeklődésére, hogy az ügy miatt napirenden van-e magyar külképviseletek védelmének megerősítése az iszlám országokban, Polgár Viktor külügyi szóvivő azt mondta, a Külügyminisztérium biztonsági kérdésekről hagyományosan nem nyilatkozik.

A főszerkesztő hangoztatta, ha előre látta volna a történteket, nem közölte volna a gúnyrajzot. Borzasztó, hogy egy főszerkesztőnek a szólás szabadsága kapcsán kell meghátrálni - mondta.

A norvég muzulmán közösség is tiltakozott a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt. Mohamed Hamdan, a norvégiai iszlám tanács vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy a hitszónokoknak beszélniük kell híveikkel, elsősorban a fiatalokkal, hogy lecsendesítsék háborgásukat. - A Christian Magazinet című hetilap nem képviseli egész Norvégiát, az erőszak újabb problémákat szül. Ez nem kívánatos - mondta az imám.

A norvég iszlám tanács egyébként azt javasolta az oslói kormánynak, hogy a muzulmán világ országainak, a vallási vezetőknek, és a sajtó képviselőinek magyarázza el álláspontját. Jonas Gahr Store norvég külügyminiszter a norvég iszlám közösség vezetőjével találkozva sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, miközben megvédte a véleménynyilvánítás szabadságát.

Tiltakozáshullám a muzulmán világban

Százezrek tüntettek Teheránban és más iráni nagyvárosokban pénteken a Mohamed prófétáról európai újságokban megjelent gúnyrajzok ellen tiltakozva, de százak vonultak az utcákra az iraki Bászrában és Fallúdzsában, a jeruzsálemi Mecsetek terén, a pakisztáni és a bangladesi fővárosban is.

Teheránban ezrek lepték el az utcákat a pénteki nagyima után: "Ez a sértés nem marad válasz nélkül, halál Amerikára, halál Izraelre" - kiáltozták annak ellenére, hogy sem az Egyesült Államokban, sem Izraelben nem tették közzé a kifogásolt karikatúrákat. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentette: ha a muzulmánok nem vesznek tudomást az ilyen sértésekről, az iszlámellenes mozgalmak még inkább elharapóznak.

Tavaly szeptemberben kezdődött az ügy
Tavaly szeptember végén jelent meg Dánia legnagyobb példányszámú napilapjában, a konzervatív Jyllands-Posten című újságban Mohamed arca címmel tizenkét karikatúra; az egyiken a próféta feje látható bomba formájú turbánnal, égő kanóccal. A sorozat - amelyet ez év elején, a szólásszabadság jegyében egy norvég lap is közzétett - muzulmán szervezetek, majd államok tiltakozását, majd a dán termékek bojkottját váltotta ki; a két lap később sajnálkozását fejezte ki amiatt, ha esetleg valakit sértett a rajzok közzététele. Eközben szerdán több európai újság, közöttük a francia France Soir és a német Die Welt a sajtószabadság nevében leközölte a karikatúrákat. Emiatti haragjukban palesztin szélsőséges fegyveresek Gázában körülvették az Európai Bizottság képviseletét és követelték annak, valamint Franciaország, Norvégia, Dánia és Németország sajtóirodáinak bezárását. Az Iszlám Dzsihád és a Fatah fegyveresei csütörtök estig adtak időt az érintett kormányoknak a bocsánatkérésére, különben könyörtelenül lecsapnak az ügybe keveredett országok állampolgáraira.

Ali Hasemi Rafszandzsáni volt elnök, aki változatlanul az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb politikusa, "a muzulmánok elleni szervezett stratégiának" nevezte a karikatúrákat a pénteki imán mondott beszédében. Hozzátette, hogy "ez nagyon visszataszító lépés volt néhány újság részéről", amivel 1,6 milliárd muzulmánt sértettek meg világszerte. Reményének adott hangot, hogy az érintett személyek "levonják a tanulságot" a történtekből.

Pakisztánban Franciaországot támadják

A jeruzsálemi Mecsetek terén több száz muzulmán hívő tüntetett, Dániát, Franciaországot és Norvégiát elítélő jelszavakat harsogva. "Az elítélés nem elég, fegyverrel kell válaszolni" - ordították. Szemtanúk elmondása szerint kisebb dulakodás is volt az imáról kiözönlő palesztinok és izraeli rendőrök között, de senki sem sérült meg. A tiltakozó megmozdulás előtt a pénteki ima prédikátora szenvedélyesen ostorozta a karikatúrákat, amelyeket az iszlám elleni nyilvánvaló támadásnak és a muzulmán nemzet iránt érzett megvetés kifejezésének nevezett.

Irakban mind a síita, mind a szunnita hitszónokok kikeltek a gúnyrajzok ellen. Az arab ország második legnagyobb városában, a síiták lakta Bászrában mintegy 4500 ember vett részt az ima utáni tiltakozó nagygyűlésen, ahol dán zászlókat is lángra lobbantottak. A fővárostól 50 kilométerre nyugatra fekvő szunnita Fallúdzsában mintegy 250 tüntető dán termékeket égetett egy mecset közelében, miközben azt kiáltozták, hogy "Allah az egyedüli isten, és Mohamed az ő prófétája", és "Mohamed felette áll minden ábrázolásnak".

Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban körülbelül 800 ember tüntetett a "halál Dániára", "halál Franciaországra" jelszavakat kiabálva, amit időnként a "halál Amerikára" kiáltással tarkítottak. Az ország déli részén fekvő Karacsiban hozzávetőlegesen 1200 személy jelent meg a tiltakozó nagygyűlésen, a kelet-pakisztáni Lahorban azonban mindössze 20 embert vonzott a tüntetés. A tiltakozó megmozdulások résztvevői a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követelték a kormánytól mindazokkal az országokkal, ahol közölték a szatirikus ábrákat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?