Szükségállapotot hirdettek ki Dél-Izraelben
"A Gázai övezet körüli települések polgári lakosságát fenyegető támadások és ezek folytatódásának veszélye miatt Amír Perec védelmi miniszter szükségállapotot rendelt el" - áll az izraeli védelmi minisztérium vasárnap kiadott hivatalos közleményében.
Az intézkedés többek között a rakétatámadások által leginkább sújtott Szderót városára vonatkozik. A szükségállapot idejére a hadsereget ruházzák fel minden polgári hatáskörrel, így a rendőrség jogosítványaival is. A hadsereg elrendelheti iskolák, közintézmények, állami és magánvállalatok bezárását, utak lezárását, anélkül, hogy ezért az illetékes közigazgatási szervek hozzájárulására lenne szüksége.
A katonai rádió szerint a szükségállapot a Gázai övezet körül hét kilométeres övezetben van érvényben.
A Háárec című izraeli napilap internetes kiadása szerint Eli Mojal, Szderót polgármestere kérte a kormányt, hogy vezessen be szükségállapotot a városban. A lap szerint Negev irányába a hét végén mintegy negyven rakétát lőttek ki, tizenöt közülük Szderótban csapódott be, négyen könnyebben megsebesültek. A Háárec szerint a várost ezrek hagyták el az elmúlt négy nap alatt. A városban vasárnap zárva tartanak az ezen a napon máskor működő iskolák.
Keményebb műveletek
Olmert kormányfő a kormány heti ülését megnyitva leszögezte: "amennyiben az általunk hozott diplomáciai és katonai intézkedések nem vezetnek a kívánt nyugalomhoz, kénytelenek leszünk keményebb műveleteket végrehajtani".
Az izraeli légierő által szerda óta folytatott légitámadásokban összesen 23 palesztin, közöttük a Hamász 19 tagja halt meg. Az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres csoport vasárnap azzal fenyegetőzött, hogy "több tucatnyi" öngyilkos merénylő nőt vet be, ha az izraeli hadsereg szárazföldi műveletet hajt végre a Gázai övezetben.
"Az al-Kudsz Brigádoknak (a Dzsihád fegyveres szárnya) több tucatnyi kamikáze nő áll rendelkezésére, akik készek öngyilkos merényleteket végrehajtani, hogy szembeszegüljenek a gázai övezeti (izraeli) szárazföldi invázióval" - figyelmeztetett közleményében a palesztin csoport.