Milosevics indul a második fordulóban

2000.09.28. 19:38
Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök indul az elnökválasztás második fordulóján - jelentette be közleményre hivatkozva a Belgrádi rádió. A hír nem keltett meglepetést, hiszen a Szövetségi Választási Bizottság által nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges szavazatokat. A Szerb Demokratikus Ellenzék következetes, továbbra is azt vallja, Vojiszlav Kostunica az elnök, úgyhogy jelöltjük nem indul a második fordulón. Eközben a montenegrói szocialisták még nem döntötték el végérvényesen, kivel kötnek koalíciós megállapodást. Podgoricai jelentés szerint Milosevicsné idegösszeomlással ágynak esett.
A jelenelgi jugoszláv elnök nem fog elállni a megmérettetéstől - állt rádióhoz eljuttatott közleményben, amelyet a Beta független hírügynökség ismertetett. Milosevics a nap folyamán megbeszélést tartott az általa vezetett Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szűkebb irányító testületének, a végrehajtó bizottságnak a tagjaival, s a körzeti pártszervezetek vezetőivel. A megbeszélés során meghatározták a pártszervezetek második fordulójával összefüggő feladatait.

Milosevics indul a második fordulóban
Nem adja fel
A DOS mindenesetre kitart korábbi álláspontja mellett, mondván: igen világos az állampolgárok akarata, vagyis Kostunica győzött. Szinte az összes szerb ellenzéki párt vezetője hasonló értelemben nyilatkozott. Vladan Batics, ellenzéki vezető meglátása szerint nem egy piacon vannak, ahol arról lehet alkudozni, hogy ki mennyit kapott. Mint mondta, e helyütt nem lehet helye vitának, egyértelműen kiderült Milosevics bukása. Az ellenzéki politikus úfjent közölte: a szavazók készek megvédeni elhatározásukat.

A Szerbiai Polgárok Szövetségének elnöke, Goran Szvilanovics azt hangsúlyozta, a DOS azon lesz, hogy semmiféle erőszak ne történjen Szerbiában, ám ez nem azt jelenti, hogy nem lesz kitartó, amennyiben az általuk hitelesnek tartott eredmények elismertetéséről van szó.

A szerb ortodox egyház és Montenegró Kustunica mellett

Vojiszlav Kostunicát, mint elnököt elismerők sorába csatlakozott a szerb ortodox egyház, amely csütörtökön gratulált Vojislav Kostunicának a győzelméhez, és - Jugoszlávia megválasztott elnökének - nevezte a DOS jelöltjét. Az ortodox egyház Szent Szinódusa Pávle pátriárka vezetésével tanácskozása után kiadott közleményében a jókívánságok mellett kéréssel is fordult Kostunicához, mondván: a lehető legbékésebb és méltóságteljesebb módon vegye át az állam vezetését.

A montenegrói kormány részéről szintén bejelentették, Kostunicát tekintik az elnöknek. A Crna Gora-i kormánykoalícióhoz tartozó Néppárt alelnöke, Predrag Popivics egyenesen úgy vélekedett, hogy ezt követően már nem feltétlenül szükséges a kicsiny tagköztársaság jogállásáról szóló referendum kiírása, minthogy a DOS jelöltjének sikerével ,,történelmi lehetőség adatott a vitás kérdések elrendezésére".

A hatalom is megosztott

A hatalom berkein belül sincs teljes egyetértés, már legalábbis ami a montenegrói-szerbiai szocialistákat illeti. A Szocialista Néppárt alelnöke, Zoran Zsizsics tegnap ugyanis úgy fogalmazott, ,,nem biztos, hogy egy koalcióban maradnak a szerb szocialistákkal". Mint mondta, a párt vezetése a későbbiek folyamán dönt arról, hogy kiket kérnek fel egy pártszövetségi násztáncra.

A podgoricai Vjesti című lap a hatalom képviselőinek nehéz napjairól beszámolva közölte, a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) elnökasszonya, Mirjana Markovics - másodállásban Milosevics neje - immár napok óta szigorú orvosi megfigyelés alatt van, minthogy hétfőn idegösszeroppanással esett ágynak. A jugoszláv First Lady ugyanis nem tudta elviselni a szocialista-baloldali paktum soha nem látott verségét - írja az elnöki hivatal munkatársaira hivatkozva a lap, amely még hozzáteszi, Mirjana Markovicsot - Milosevics első számú beszádíróját - szerda este a válaszási ,,győzelmüket" ecsetelő tévéműs alatt teletömték nyugtatókkal.

Otpor-gyűjtés Milosevics nyugdíjára

Az Otpor (Ellenállás) ellenzéki diákmozgalom új oldaláról mutatkozott be: felhívást tett közzé, melynek értelmében szívesen vennék, ha mindenki - anyagi helyzettől függően - adakozna Milosevics nyugdíjához.

Az Otpor közelményében ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy sanyarú a nyugdíjasok helyzete Szerbiában, úgyhogy mindenki segítsen legalább egy-egy dinárral Szlobodan Milosevicsnek, hogy végre élvezhesse a nyugállomány békés perceit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

9 perce

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

1 órája

  • Címlapon
Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film

Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film

A Rokonszenvedésben a kaland nem várt fordulatot vesz.

3 órája