Bocsánatot kért a Mohammedet cikiző dán lap

2006.01.30. 22:13
Elismerte a Jyllands-Posten című dán lap, hogy Mohammed profétáról készült karikatúra-sorozatuk sérti a muzulmánok érzékenységét. Az egyre dagadó diplomáciai botrány és az egyre hevesebb utcai tiltakozások miatt végül a lap bocsánatot kért a muzulmánoktól.

Közleményben kért bocsánatot a világ muzulmánjaitól a Mohammed profétáról derogáló karikatúrákat közlő dán Jyllands-Posten napilap. A rajzok "nem sértették meg a dán törvényeket, de kétségtelenül megbánthattak sok muzulmánt, s ezért bocsánatot kérünk" - közölte az újság internetes honlapján a képregényről, amely elemi felháborodást keltett szerte az iszlám világban.

Veszélyes tiltakozások

A karikatúra miatt egyre nagyobb tiltakozó megmozdulásokra került sor szerte az arab világban, még a választási eredmények miatt egymással lövöldöző palesztin csoportok is egységesen követeltek bocsánatkérést a laptól, ennek keretében hétfőn elfoglalták az Európai Unió gázai irodáját is.. A tüntetések miatt Dánia, Norvégia és Svédország hétfőn bejelentette, hogy elővigyázatossági intézkedéseket léptettek életbe a Közel-Keleten tartózkodó állampolgáraik védelmére.

A karikatúrák miatt diplomáciai bonyodalom is kerekedett, Líbia dániai nagykövetének visszahívásával kívánt tiltakozni, Szaúd-Arábia pedig már vissza is hívta nagykövetét.

Nem rendszabályozná a sajtót a dán kormányfő

A dán miniszterelnök hétfő este - még az újság bocsánatkérése előtt - a dán TV2 televíziónak úgy nyilatkozott, "személy szerint a hívők iránti tiszteletből sohasem ábrázolná Mohamedet, Jézust vagy más vallási személyiséget oly módon, hogy az sértő lehet mások számára". Ettől függetlenül azonban, mint mondta, pártolja, hogy sajtószabadság van Dániában, a sajtó szabad és független, s minden orgánum maga dönti el, milyen karikatúrát akar megjelentetni.

"Nem kívánom utasítani (a szerkesztőségeket), még kevésbé dönteni arról, mi jelenjék meg a dán médiában" - mondta, hozzátéve, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy megoldást találjon e "sajnálatos eseményre".

Az arab világban érzékenyen reagálnak a tréfákra. Gyurcsány Ferenc félresikerült vicce, amikor a magyar fociválogatott szaúdiak elleni döntetlenjét a terroristák elleni harc sikereként értékelte, szintén diplomáciai botrányt okozott. Gyurcsány többszöri bocsánatkérése ellenére is Magyarország elleni katonai válaszcsapást sürgető publicisztika jelenhetett meg Szaúd-Arábiában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44