Alfréd
-7 °C
2 °C

Emberek, a Föld gömbölyű!

2008.02.17. 15:55

2008. február 17-én Hashim Thaci, a névleg Szerbiához tartozó, a valóságban nemzetközi ellenőrzésű, gyakorlatilag kilenc éve független Koszovó miniszterelnöke ténylegesen is kikiáltotta a tartomány függetlenségét. Ha a fenti mondatból hiányolja a történelmi pillanatnak kijáró meghatottságot, jól teszi. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint amikor Magyarország belépett az EU-ba. Szép, szép, de most komolyan, számított valaki másra?

Koszovó nulladik születésnapja Pristinában

Koszovó egy kicsit még ilyenebb. Az albánok lakta tartomány már 1987-ben kiszakadt Szerbiából. A történet 1974-ben kezdődött, amikor a már halálára készülő jugoszláv diktátor, Josip Broz Tito új alkotmányt adott országának, így jött létre a szövetségi Jugoszlávia. Ezt hat köztársaság - Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró és Macedónia -, valamint két, köztársasági jogokkal bíró, de Szerbia alá rendelt autonóm tartomány, Koszovó és a Vajdaság alkotta. Tito 1980-as halála után Jugoszlávia elnöksége a tagköztársaságok között rotálódott, ez pedig kikezdte az addigi szerb dominanciát.

Szerbiában erre válaszul feléledt a nacionalizmus. 1987-ben Slobodan Milosevic ragadta magához a hatalmat, majd barnára festette át a kommunizmust. Egyik első lépéseként megvonta a Vajdaság és a már 1981 óta lázadozó, a kétmilliós albánság jogait követelő Koszovó autonómiáját. A tartományban szükségállapot uralkodott, bányászsztrájk követett bányászsztrájkot, erőszakos katonai fellépés erőszakos katonai fellépést. De ami ennél is fontosabb, a koszovói albánok egy emberként kivonultak a jugoszláv közéletből. A szövetségi választásokat bojkottálták, saját választásokat tartottak, kiépítették a párhuzamos közigazgatást és oktatási rendszert, 1990-ben pedig kikiáltották függetlenségüket. Attól a Szerbiától, ami időközben Horvátországban, majd Boszniában is háborúzni kezdett, és amit nemzetközi embargókkal sújtottak emiatt.

A koszovói albánok már szombat éjszaka ünnepeltek - fotósunk kosszovói képriportja.

A nemzetközileg elszigetelt, gazdasági gondokkal küzdő, két háborúban is vesztes Slobodan Milosevic 1999-ben ismét régi módszerével, a nacionalizmus gerjesztésével próbálta orvosolni gondjait. Januárban Racak környékén 45 albánt mészároltatott le, ennek következtében fegyveres lázadás tört ki a tartományban, amire válaszul a szerb belügyi alakulatok az albán lakosság módszeres üldözésébe és irtásába kezdtek. A NATO, tanulva a boszniai példából, azonnal erőteljes választ adott, 78 napon keresztül bombázta Szerbiát, ami végül kénytelen volt feladni Koszovót.

A tartomány nemzetközi ellenőrzés alá került, határait és területét NATO-csapatok biztosították, az albánok pedig azonnal nekiláttak független államuk kiépítésének. A világ pedig elkezdett birkózni azzal a problémával, hogy hogyan lehet törvényesen kiszakítani egy országból területeket. Igazából sehogy, ilyenre még nem volt precedens.

Az biztos, hogy már az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1999-ben hozott, 1244-es számú határozata feltételül szabta a koszovói önkormányzat kiépítését, gyakorlatilag szentesítve az albánok függetlenségi törekvéseit. 2004-re már teljesen kiépült a koszovói önkormányzat, demokratikus parlamenti választásokat tartottak, azóta már mégegyszer. A tárgyalások Koszovó végső státusáról 2006-ban kezdődtek.

Mivel kész tényekről beszélhettek csak, a tárgyalások nagy meglepetéseket nem tartogattak. Eddigre már az is kikristályosodott, hogy a tárgyaló felek képtelenek megegyezni. A szerbek nem hajlandóak lemondani a nemzetük bölcsőjének tekintett tartományról, az albánok nem elégednek meg kevesebbel a föggetlenségnél. Oroszország, aminek Szerbia az utolsó balkáni hídfőállása, ráadásul Csecsenföld kapcsán nem érdekelt abban, hogy precedens teremtődjön, nem hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét. Az Egyesült Államok, miután az albánok oldalán avatkozott be a háborúba, nem mondhat le a függetlenségről. Az EU? Hát, az EU szokás szerint képtelen volt egységes álláspontra jutni.

A britek és a németek a kezdetektől pártolták Koszovó függetlenségét. A franciák nagyon igyekeztek eredeti és önálló álláspontot kialakítani. A magyarok igyekeztek alkalmazkodni a nem létező közös állásponthoz. A románok és a szlovákok a kezdetektől ellenezték, mert attól tartanak, hogy a koszovói példán felbuzdult magyarok kikiáltják autonómiájukat. A Szerbiához hasonlóan ortodox keresztény Görögország egyrészt hittestvéri szolidarításból, másrészt az igen viharos albán-görög viszony miatt szintén Szerbia pártját fogja.

A malmozás 2007. júliusáig tartott, amikor is a nemzetközi közvetítők az "ellenőrzött függetlenség" nevű fogalom megteremtésével tulajdonképpen a jelenlegi status quo fenntartását javasolták, de az ENSZ BT a fent vázolt ellentétek miatt még ezt is elutasította. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország a tárgyalások után jelezte, hogy ha Koszovó egyoldalúan kikiáltja függetlenségét, elismerik. Ezzel a kérdés gyakorlatilag el is dőlt.

És hogy most mi lesz? Az elmúlt napokban sok hülye nyilatkozat hangzott el, Oroszország új NATO-nagykövete például puskaporszagot érzett a levegőben. Valójában arra kevés esély van, hogy Szerbia bármilyen katonai lépéssel kísérletezzen. A legrosszabb esetben határzárral és bojkottal sújthatják Koszovót, de ezzel végleg lemondanának az EU-tagságról. Márpedig a pénteken beiktaott, régi-új köztársasági elnök, Boris Tadic az EU-csatlakozást országa egyik fő céljaként nevezte meg.

Másik fő céljaként pedig az ország egységének megőrzését. Erre a szerb alkotmány is kötelezi, amit két éve azzal egészítettek ki, hogy Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része. Ennek ellenére nem valószínű, hogy bárkinek is kedve lenne háborúzni Koszovóért Szerbiában. A lakosságnak kilenc éve volt megbarátkoznia Koszovó elvesztésének gondolatával. Az elmúlt 15 évben az ország három háborút vesztett el, éppen kezd talpra állni. És ha a szerbek annyira háborúzni akarnának, januárban megválaszthatták volna a szélsőjobboldali Tomislav Nikolicot.

Hosszú távon azonban kiszámíthatatlanok a következmények. Oroszország máris azzal fenyegetőzik, hogy növelni fogja a Grúziából kiszakadni akaró, az oroszokhoz húzó Dél-Oszétiába és Abháziába irányuló gazdasági segítséget. De mozgásterét szűkíti Csecsenföld, Ingusföld, Dagesztán kérdése, amik meg Oroszországból válnának ki szívesen. Koszovó, bár a nyugati hatalmak hangsúlyozottan nem hajlandóak precedensnek tekinteni sorsát, komoly kérdéseket vethet fel Európában is. Hogy ne rögtön a magyarsággal példálózzunk, gondoljanak csak Baszkföldre és Katalóniára. Igen, jól sejtik. Spanyolország is ellenzi Koszovó függetlenedését.

Most már mindegy, Koszovó, 21 évnyi függetlenség után immár hivatalosan is az.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!