További Külföld cikkek
- Ezeket lehet tudni a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről
- Német sajtó: már legalább 5 halottja és több mint 200 sérültje van a magdeburgi támadásnak
- Vámokat vetne ki az Európai Unióra Donald Trump
- Donald Trump óriási boszorkányüldözést tervez a sajtóban
- Matteo Salvini: „Felmentettek a bíróságon, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat”
Egy magyar biztonsági őr is életét vesztette szerdán Bagdadban egy civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely összesen négy halálos áldozatot követelt.
Az NDI (National Democratic Institute for International Affairs) működési keretét az amerikai kongresszus által létrehozott Nemzeti Demokrácia Alapítvány biztosítja. A nonprofit szervezet a demokrácia erősítésén és kiterjesztésén munkálkodik világszerte. Civil szervezeteknek és politikai pártoknak nyújt segítséget a demokratikus értékek előmozdítására és az ezen a téren szerzett tapasztalatok átadására. Az NDI a világ minden részében együttműködik a demokrácia híveivel a politikai és civil szervezetek megalakításában, a választások tisztaságának megőrzésében, és polgárok részvételének elősegítésében, a kormányok nyitottá tételében és elszámolhatósága megteremtése érdekében.
Az NDI tanácsadói segítségével Magyarországon már 1989-ben bekapcsolódott az akkor még alakulófélben lévő pártok szervezeti kiépítésének és összehangolásának folyamatába, általában a magyarországi politikai rendszer liberalizálásának előmozdításába. Ténykedése akkor három fő területre terjedt ki: megismertetni a pártokat a parlamenti munkával, a törvényhozási szervezeti keretekkel és eljárási szabályokkal, felkészíteni az önkormányzatokat a városvezetés mesterségére, segíteni a pártoknak szervezeti formáik megerősítésében és a választói bázissal való kommunikálási képességük kifejlesztésében, illetve javításában. Az intézet kizárólag tanácsadási-technikai támogatást nyújt, anyagi hozzájárulások szervezésével nem foglalkozik.
Az URG (Unity Resources Group) nevű nemzetközi biztonsági magáncég - internetes honlapja szerint - nehéz és ellenséges környezetben nyújt védelmet ügyfeleinek működésükhöz. A dubaji székhelyű, 2000-ben létrehozott cég tanácsadói és kiképzői szolgáltatást is nyújt olyan szervezeteknek, amelyek nagyobb projektek kivitelezésében vesznek részt a világ forró pontjain.
Az őrök a dubai székhelyű URG (Unity Resources Group) nevű, nemzetközi biztonsági magáncég alkalmazásában álltak, mely a National Democratic Institute civil szervezet védelmét látja el. Az URG toborzóirodát működtet, többek között, Ausztráliában is.
Két holttestet már megtaláltak
Leslie Campbell, az NDI közel-keleti regionális igazgatója szerint a fegyveres rajtaütésben az URG egy magyar, egy horvát és egy iraki állampolgárságú biztonsági őre, valamint az NDI egy amerikai női alkalmazottja vesztette életét. Campbell szerint eddig csak két holttestet sikerült megtalálni, s azt nem közölte, hogy mely állampolgárokét.
Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint a rajtaütés szerda délelőtt történt Jarmuk negyedben, és állítása szerint a támadásban hat iraki őr halt meg. Ugyanezen biztonsági forrás szerint a fegyveresek háztetőkről vették kereszttűz alá a konvojt, amelyben több gépkocsi kigyulladt, a benne ülők pedig szénné égtek. A támadók hosszú perceken át tartották gépfegyvertűz alatt a járműoszlopot.
Ezen értesülés szerint a támadók tűz alá vették a nemzetközi biztonsági cég - erősítésként a helyszínre érkező - második konvoját is, de e támadásnak nem voltak áldozatai.
A rajtaütés akkor történt, amikor a konvoj kihajtott a legjelentősebb iraki szunnita párt, az Iszlám Párt bagdadi székházából.
A Magyar Köztársaság kormánya részvétét fejezi ki az Irakban életét vesztett magyar állampolgár családjának, közölte Danks Emese kormányszóvivő az MTI-vel. A Fidesz-frakció megdöbbenve értesült arról, hogy ismét életét vesztette egy magyar állampolgár Irakban, a hozzátartozóknak őszinte együttérzését fejezi ki - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.
Három magyar halt meg a háború kezdete óta Irakban
2004. június 17-én egy, a honvédség alkalmazásában álló magyar szakaszvezető vesztette életét Irakban, amikor a egy vízszállító konvoj ellen pokolgépes merényletet követtek el. A detonációban egy másik szakaszvezető is megsérült.
Irakban előtte még egy magyar vesztette életét. Varga-Balázs Péter a Toi-For mobil vécéket üzemeltető cég alkalmazottja volt, halálát repeszdarab okozta, járművére amerikai katonák lőttek rá. Varga-Balázs autóját vezetve nem vett észre egy amerikai útblokádot és a figyelmeztető lövésekre sem reagált.
Nem halálos támadások magyarok ellen
Magyarokat még kétszer ért támadás Irakban: 2003. december 6-án a magyar szállítóalakulat egyik humanitárius szállítmányára lőttek gépkarabéllyal, de senki nem sebesült meg.
2004. február 18-án Hillában a többnemzetiségű hadosztály magyar katonáknak is helyet adó Camp Charlie támaszpontja ellen hajtottak végre öngyilkos merényletet. A detonáció következtében a magyar szállítózászlóalj épületeinek ablakai kitörtek, és a szétrepülő ablakszilánkok több embert megsebesítettek. A támadásban tíz magyar katona sérült meg - közülük kettő súlyosan -, hat lengyel és egy amerikai katona is megsebesült, tizenegy iraki polgári személy pedig életét vesztette.
Még több katonát küldenénk
Az iraki útjáról hétfőn hazatért Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt mondta, a NATO iraki missziójában jelenleg dolgozó 17 magyar katonán kívül egy további 10-15 fős csoport kaphatna feladatot, ők összekötő, ellenőrző és elemző munkát látnának el a bagdadi NATO-parancsnokságon. A megnövelt létszámmal júliustól így Magyarország adná a második legtöbb katonát - az Egyesült Államok után - a NATO mintegy 200 fős kiképző missziójához.
Az ENSZ kedden tájékoztatott arról, hogy tavaly 34 400 iraki civil esett a terror áldozatául. Az iraki kormány ennek a harmadára becsülte a halálos áldozatok számát, amivel lényegesen elmaradt az ENSZ adataitól.
A terror magyar áldozatai
Magyar állampolgárok az elmúlt években több ázsiai és afrikai országban is áldozatai voltak különféle merényleteknek. Tavaly szilveszterkor egy thaiföldi pokolgépes merényletben egy magyar súlyosan, három könnyebben sebesült meg. Júniusban Törökországban egy 42 éves magyar férfi vesztette életét, amikor a Manavgat vízesésnél bomba robbant. A támadásban három másik magyar is megsebesült.
Merényleteknek az elmúlt évtizedekben is voltak magyar áldozatai. A skóciai Lockerbie városka felett 1988-ban felrobbantott Pan Am-járat 270 áldozata között négy magyar volt.
1985. december 27-én Bécsben a schwechati repülőtéren 3 állig felfegyverzett terrorista megtámadta az izraeli légitársaság gépére várakozó utasokat, köztük 6 magyart. A támadók néhány másodperc alatt több kézigránátot dobtak a tömegbe, és több mint ezer lövést adtak le rájuk. A támadásban megsérült Kibédi Ervin színművész, Kapus György, a Malév akkori kirendeltségének vezetője és Szegedi Molnár Géza színész, akit a gerincén érte egy lövés, ami miatt deréktól lefelé örökre lebénult.
1975-ben ötven utassal és tíztagú magyar személyzettel robbant fel és zuhant a Földközi-tengerbe a Malév bejrúti járata.