A szerb titkosszolgálatok segítik a Boszniában elkövetett emberiesség elleni és hőborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics tábornokot a bujkálásban, jelentette ki Vuk Draskovics a Financial Timesnak. Kijelentése különösen meglepő, tekintve, hogy külügyminiszterként maga is tagja a titkosszolgálatok működését elvileg felügyelő kormánynak.
Draskovics szerint "a titkosszolgálatoknak tudnia kell, ha Mladics Szerbiában van, tudnia kell, ha nincs. Végül is, ezért kapják a fizetésüket". A külügyminiszter szerint Mladics enélkül a védelem nélkül már fogságba esett volna.
A hágai Nemzetközi Törvényszék feltételezései szerint Mladics, és a boszniai háború másik főbűnöse, Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb elnök vagy Szerbiában, vagy Bosznia szerb ellenőrzésű területein bujkál.
A szerb sajtó időről időre Mladics feltételezett rejtekhelyeit is leleplezi. Legutóbb egy belgrádi laktanyában történ különös halálesetek után merült fel a gyanú, hogy a tábornok Belgrádban bujkál.
A szerb kormány most hivatalosan Nebojsa Pavkovics, a szerb-montenegrói hadsereg Koszovóban elkövetett háborús bűnökkel vádolt egykori tábornokának előkerítésén dolgozik. A saját kormánya ellen beszélő Draskovics szerint országa nem teheti meg, hogy futni hagyja Pavkovicsot, mivel ezzel az ország EU-csatlakozását és a Koszovó státusáról folyó tárgyalások végkimenetelét kockáztatja.