A mecsetben nincs méreg
Az akciót, melynek során a mecsettel szomszédos két házat is átkutatták, "a titkosszolgálatok információi alapján előre megtervezték" - mondta el egy rendőrségi szóvivő a BBC-nek. A rajtaütés része egy szélesebb, a Nagy-Britanniában zajló terrorista tevékenység felderítését célzó nyomozás része. "Bár az akció kapcsolódik a ricin-ügyben eszközölt letartóztatásokhoz, semmi nem utal arra, hogy a mecsetben is vegyi anyagokat tárolnának" - mondta a szóvivő a BBC-nek.
Az akciót David Blunkett belügyminiszter "teljes támogatásával" hajtották végre - írja a hírügynökség. "Vasárnap, és az elmúlt hetekben is nyilvánvalóvá tettem, hogy keményen fel fogunk lépni bármely a közbiztonságot fenyegető veszéllyel szemben" - áll Blunkett közleményében.
A fanatikus pap akár börtönbe is vonulna
A mecsetet vezető Abu Hamzát "gyújtóhangú és túlpolitizált" beszédei miatt kizárással fenyegette az Észak Londoni Központi Mecset tanácsa. A vallási vezetőnek hétfő délutánig kell válaszolnia a szónoklatait ért támadásra. Egyelőre nem tudni, hogy a rendőrség gyanúsítottként kezeli-e Hamzát. A figyelmeztetések ellenére a fanatikus vallási vezető magabiztosnak tűnik. "Ha le akarnak hallgattatni, le kell csukniuk. A számláimat már befagyasztották, elvették az útlevelemet - mi mást tehetnének még" - nyilatkozta a BBC-nek.