Közvetlen tárgyalások
Bush amerikai elnök egy korábbi beszédében Észak-Koreát - csakúgy mint Irakot - a "Gonosz Tengelyéhez" tartozó országnak nevezte. Han azt közölte, hogy az Egyesült Államok a "nukleáris problémák" megoldásával kapcsolatban "kedvező lépésekre" számíthatna Észak-Korea részéről, ha az amerikaiak elfogadnák a közvetlen megbeszélésekre tett javaslatukat. Washington azonban továbbra is a több oldalú tárgyalások híve, ahol a meghívottak között lenne még Kína, Oroszország, Dél-Korea és Japán is.
Atomfegyver egy éven belül?
A CIA csütörtökön nyilvánosságra került jelentése szerint Észak-Korea egy újabb nukleáris komplexumot kíván építeni. Az amerikaiak szerint ez a létesítmény egy éven belül egy vagy két atomfegyverhez szükséges mennyiségű uránt volna képes előállítani. A kongresszushoz eljuttatott jelentés szerint Észak-Korea 2002-ben több országtól is tömegpusztító fegyverek előállításához szükséges technológiát vásárolt.
Rakétatechnológia számos országnak
A jelentés által vizsgált időszakban Észak-Korea már kiutasította a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársait, és belekezdett egy újabb atomreaktor építésébe. A CIA korábban azt állította, hogy Észak-Korea már egy vagy két atomtöltettel rendelkezik. A dokumentum szerint az ország továbbra is szállít ballisztikus rakétákhoz használatos berendezéseket a Közel-Keletre, Dél-Ázsiába és Észak-Afrikába, jelentette a BBC.