Most piramist építtet magának a türkmén elnök
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Piramist építtet Asgabad (régebben: Ashabad) központjában Szaparmurat Nyijazov türkmén államfő az ország függetlensége kikiáltásának tizenötödik évfordulója alkalmából. Ez nem az első és alighanem nem is az utolsó intézkedés a függetlenség 15. évében. A napokban Nyijazov bejelentette: egy-egy Mercedesszel ajándékozza meg minisztereit a jeles ünnepen.
Külföldi beruházásban épül Nyijazov piramisa
Türkménbasi, azaz a türkmének atyja (pontosabban vezetője, "feje") négy és félmillió dollárt, azaz közel 963 millió forintot szán az emlékműre. A kivitelező egy török cég - olvasható a Turkmenistan című orosz honlapon.
A hírből nem derül ki, hogy Nyijazov - aki 1985-ben még a helyi kommunista párt első embere volt, s aki időközben elképesztő személyi kultuszt alakított ki országában - miből finanszíroztatja a presztízsberuházást. A Wikipédia ugyanis személyes vagyonát 3 milliárd dollárra becsüli. Igaz ebből állítólag kétmilliárd egy, a Deutsche Bank által kezelt speciális tartalékalapban van elhelyezve.
Büszke sasok
Az elképzelések szerint október 27-ig, az évfordulóig a főváros háromhektáros parkkal gazdagodik, amelynek bejáratát két oszlop, tetején egy-egy büszke sassal őrzi majd. A park központjában egy nyolcszögletű, negyven méter átmérőjű szökőkút pompázik, amelynek tizenöt vízsugara emlékeztet a jubileumra. A szökőkút közepén 40 méter magas emlékmű lesz, amelynek alapját tizenöt lépcsős piramis képezi, tetejét pedig a türkmén elnök címerével ékesített színes üvegkocka díszíti majd.
Az emlékmű talapzatát aranyozott bronz dombormű díszíti, amely bemutatja a független Türkmenisztán eredményeit, és tudatja sikerének titkát.
Nyijazov 1940. február 19-én született.
Árvából elnök
Korán árva maradt: apját a második világháborúban ölték meg. Édesanyját nyolcéves korában vesztette el, amikor földrengés pusztított Ashabadban. Anyjáról azóta városokat, mozikat, utcákat és egy parfümöt nevezett el, és emlékére szobrokat állíttatott, sőt még hónapot is elnevezett róla, akárcsak magáról. (A január viseli Szaparmurat Nyijazov nevét, az április pedig az édesanyjáét.) Gurbanszoltan Nyijazováról egyébként évet is elneveztek már: ez éppen a 2003-as esztendő volt, 55 évvel az asszony halála után.
Szülei halála után egy ideig állami gondozásban volt a kis Szaparmurat, mindaddig, amíg egy távoli rokona magához nem vette a gyereket.
Miután a gyapotmaffia botrányát Mihail Gorbacsov kihasználta, és leváltotta a türkmén pártvezetést 1985-ben, Nyijazov került hatalomra az egykori szovjet tagköztársaságban. Nyijazov meghálálta Gorbacsovnak a szívességet: 1991-ben a Szovjetunió első embere elleni szervezkedést támogatta, majd az önállósuló Türkmenisztán élére került mint örökös és egyetlen elnök, egyébként a minisztertanács elnöke is, de ez aligha oszt vagy szoroz a személyi kultusz övezte politikus életében.
Az árulás emlékműve?
Ezt a 15 éves sajátos árulást jelképezi a most építendő piramis is, minthogy Gorbacsov bukása után vált Türkmenisztán függetlenné.
1993. október 22. óta nevezteti magát Nyijazov Türkmenbasinak, ez Kemál Atatürk, A "Törökök Atyja" kifejezés mintájára jelenti a "türkmének vezetője" címet. 1999-ben Nyijazovot örökös elnöknek nyilvánította a türkmén törvényhozás. Időközben Nyijazov Krasznovodszk városát magáról nevezte el.
Az államfő nevét iskolák, repülőterek és még egy meteorit is viseli. Asgabat közepén, a város legmagasabb épületén egy hatalmas Türkmenbasi-szobor áll, amely arannyal van bevonva és állandóan a nap felé forog, hogy tükröződjön rajta a verőfény. De az ő és édesanyja egyéb szobrai elborítják a közép-ázsiai országot.
Ötszörös Türkmenisztán Hőse Nyijazov
A Türkmenbasi érdekes módon eddig ötször kapta meg a Türkmenisztán Hőse kitüntetést Türkmenisztánban.
Piramisa előtt már épített más monumentális létesítményt az államfő. Ashabadban az elnöki palota már korábban is impozáns épületnek számított.
Annak ellenére, hogy mindent róla neveznek el, Nyijazov nem élhet nyugodt életet: 2002. november 25-én merényletet kíséreltek meg ellene. Ezután számos ellenzékit és az állítólagos merénylőket is letartóztatták Türkmenisztánban.
Jaj, a nyugdíjasoknak!
Nyijazov számos elképesztő intézkedése közül az egyik legutóbbi, hogy 2006 januárjában leállította a nyugdíjfizetést a jogosultak egyharmadának, százezer embernek, a többi 200 ezernek pedig csak csökkentett összeget folyósítanak. Sőt elrendelte, hogy a nyugdíjasok fizessenek vissza bizonyos összeget az államkincstárnak - ahogyan erről a Wikipédia már említett szócikke is ír.
Ez állítólag számos idős ember halálához vezetett, hiszen a 10-90 dollárnak megfelelő összegek sok esetben az egyetlen jövedelmi forrást jelentették az érintetteknek. Ugyanakkor a türkmén külügyminisztérium hevesen cáfolta ezeket a híreszteléseket.