Ricint találtak Párizsban
További Külföld cikkek
- Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
|
A szűkszavú belügyminisztériumi közlemény annyit tudat, hogy a laboratóriumi elemzések két üvegben az arzénnál nagyságrenddel hatékonyabb ricin nyomait mutatták ki, s a vizsgálatokat folytatják.
Franciaországban ez az első eset, hogy a házilag is könnyen előállítható halálos méregkeverékre bukkannak. Londonban az év elején keltett nagy riadalmat, amikor a rendőrség egy magánlakáson ricingyártásra berendezett laboratóriumra bukkant.
Az ügyben letartóztatott muzulmán csoportról feltételezik, hogy egy brit támaszpont katonáinak megmérgezésére készült, a nyomozás során kiderült ugyanis, hogy az egyik előállított az élelmiszeriparban dolgozott, s már kapcsolatba lépett egy katonai támaszpont alkalmazottaival. Az eset kapcsán az a gyanú merült fel, hogy az al-Kaida egyik készülőben lévő akcióját sikerült meghiúsítani a ricingyártó társaság leleplezésével.