Töretlen optimizmus Irakban
A Pentagon szerint az amerikai erők az elmúlt három hónapban jelentős előrelépést értek el Irakban, írja a BBC. A szokásos negyedéves kongresszusi jelentés alapján Irak biztonságosabb lett, a gazdasági növekedés pedig meghaladja a 6 százalékot. Ugyanakkor az iraki erők még nagyban függnek az amerikaiaktól, ezért továbbra sem lehet érdemben foglalkozni egy esetleges csapatkivonással.
A dokumentumban hangsúlyozzák, hogy főleg helyi szinten sikerült lépéseket tenni a megegyezés felé, és egyre több szunnita és siíta törzsi vezető fordul szembe az al-Kaidával. A súlyos áldozatokat követelő támadások száma március óta a felére csökkent, ami jelentős haladás a tartós béke felé vezető úton. A hatvan oldalas anyagból az is kiderül, hogy a heti támadások - beleértve az autóbombás merényleteket is - száma hatszáz körül stabilizálódott, ami ismét jó eredmény, mivel szeptemberben még kilencszáz, júniusban pedig ezerhatszáz hasonló esetet regisztráltak, írja a Yahoo News.
A jelentésben ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a további javuláshoz elengedhetetlen politikai és gazdasági reformokra lenne szükség, valamint meg kell fékezni a még a rendőrséget is érintő kiterjedt korrupciót. Az is problémát jelenthet, hogy az iraki hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett el az elmúlt évben, minden ötödik katona ugyanis életét vesztette, vagy dezertált.
A Pentagon leginkább azt kifogásolja, hogy szerintük Irán továbbra is támogatja az iraki lázadókat, pedig Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök korábban megígérte az iraki miniszterelnöknek, hogy segít megállítani a míliciák iráni felfegyverzését. A jelentés Szíriát is bírálja, ami az amerikai parancsnokok szerint nem tesz meg mindent a helyzet javítása érdekében.