Ilona
17 °C
33 °C

Mindenki egymásnak esik a Közel-Keleten?

2007.10.25. 11:00
Bár lenne esély a török–kurd feszültség békés rendezésére, ennek kicsi a valószínűsége. Noha a török támadás a legjobb esetben is legfeljebb rosszul végződhet, a nyáron még katonai puccsal fenyegetett ankarai kormány nem múlhatja alul nacionalista kardcsörtetésben a hadsereget. Vészforgatókönyvek az elkerülhetetlennek látszó konfliktusról.

Elkerülhetetlennek látszik a fegyveres konfliktus Törökország és a Kurd Munkáspártnak (PKK) az iraki Kurdisztánban bujkáló gerillái között. Bár Irak szunnita arab miniszterelnöke kedden bejelentette a PKK irodáinak bezárását, Kurdisztánban a kurdok az urak, ők pedig aligha adják ki nemzettársaikat legnagyobb térségbeli ellenségeiknek, a törököknek.

Kurd asszony és a határon játrőröző török katonák

Mielőtt áttekintenénk a lehetséges kimeneteket, nézzük magát a konfliktust. Szaddám Huszein megdöntésével a négy ország - Irak, Irán, Szíria és Törökország - területén szétszórt 20-25 milliós kurdság történelmi esélyt kapott rá, hogy legalább kisebb részük autonóm, saját irányításuk alatt álló államféleségben lakjon. Ez nyilvánvalóan Törökországot érintette a legkellemetlenebbül, tekintve, hogy a kurdok legnagyobb része, becslések szerint 15 millió ember Ankara fennhatósága alatt él Törökország déli határvidékén, ahol a PKK vezetésével 1984 óta folytat kisebb-nagyobb intenzitású gerillaháborút.

A világ legnagyobb ország nélküli nemzete

A kurdok nevét aligha találhatjuk meg a történelem nyerteseinek a listáján. Az időszámítás előtti 10. század környékén északi-perzsa törzsekből kialakult népcsoport történelme során sosem élt egységes államban, kurd uralom alatt, legjobb pillanataiban öt különálló kurd állam létezett egymás mellett. A kurd állam megalakulására a török birodalom I. világháborút követő szétesésekor volt a legnagyobb esély, a sosem ratifikált sèvresi szerződés az örményekéhez hasonlóan a kurdoknak is önálló államot ígért.

Ebből nem lett semmi, a kurd területeket szétosztották Irak, Irán, Szíria és Törökország között. A kurdok azóta szinte folyamatosan gerillaháborúkat folytattak, leggyakrabban Irak és Törökország ellen. Hiába él 23-33 millió kurd gyakorlatilag egy tömbben, nincs saját nemzetállamuk, nemzeti jellegüket Iránban és Törökországban a mai napig megkérdőjelezik.

Törökország helyzete már az első öbölháború után megrendült, hiszen 1991-ben nemzetközi védnökséggel és az amerikai vadászgépek védelmével az észak-iraki kurdok gyakorlatilag teljes védettséget kaptak Szaddám Huszeinnel szemben. Nem véletlen, hogy a török kormány először 1991-ben ismerte el az általuk csak "hegyi törököknek" nevezett népcsoport nyelvhasználati jogát.

PKK harcosok

A 2003-as amerikai invázió, ha lehet, még jobban megerősítette a kurdok helyzetét. Az elmúlt négy évben a kurd autonómia volt Irak egyetlen funkcionáló országrésze, ahol viszonylag nagy a biztonság, a gazdaság pedig már 16 éve - részben a nacionalista logikával szembemenő török vállalatok befektetési kedvének köszönhetően - folyamatosan gyarapszik.

A békés hátország remek lehetőséget teremtett a kilencvenes években nagyjából kivéreztetett PKK megerősödéséhez. A nemzetközi konszenzus szerint az iraki Kurdisztán háromezer PKK-gerillának jelent mindennapi menedéket, a Nyugat által is terrorcsoportnak tartott szervezet a török határon túlról indíthatja támadásait az elnyomónak tartott - és amúgy valóban elnyomó - török hadsereg ellen.

Ezt elégelte meg a török hadsereg - ami az ország legnagyobb politikai ereje is. És itt talált egymásra az amúgy elkötelezetten világi hadsereg és a mérsékelten iszlamista kormánypárt. Bár a nyáron még a katonai puccs lehetőségét taglalták Törökországban, most az iszlamista politikai vezetés és a világi hadsereg egymásra licitálva bizonyítja a kurdokkal szembeni harcrakészségét. A kormány már a parlament felhatalmazását is megszerezte a hadműveletek megindításához, és mivel a hadsereg már százezer katonát vonultatott fel a határon, ez valóban bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

És ha bekövetkezik, kiszámíthatatlan, de bizonyosan katasztrofális folyamatokat indít el. Nézzük, mik az eshetőségek.

Kurdisztán török megszállása

A legszélsőségesebb esetben Törökország klasszikus inváziót indít az észak-iraki kurd területek ellen. Százezres, modern fegyverekkel jól felszerelt hadserege tökéletesen alkalmas egy villámháború sikeres megvívására, Kurdisztán megszállása nem jelent leküzdhetetlen akadályt. Ekkor viszont a törökök - az amerikaiakhoz hasonlóan - szembesülhetnek saját Vietnam-szindrómájukkal: egy elhúzódó megszállással párosuló gerillaháborúval, ami pillanatok alatt átterjedhet Törökország déli területeire, elvágva ezzel a török hadsereg utánpótlási vonalait.

Aknakereső török katona a hegyvidéken

Ez a forgatókönyv Irak számára is katasztrofális lenne, hiszen az ország egyetlen ténylegesen működő területén is a többi országrészben tapasztalható véres káosz uralkodna el. Ráadásul Kurdisztán török megszállása felgyorsíthatná Irak szétesését - gyorsan elpárologhatna a kurd függetlenség gondolatával szembeni szunnita ellenállás, hiszen egy újabb háború dúlta országrész már korántsem olyan vonzó.

Ráadásul a török beavatkozás Iránt is mozgásba hozhatja. Egyrészt, mert Iránban is jelentős kurd kisebbség él egy tömbben, az iraki határnál, akik szintén beszállhatnának az immár pánkurd küzdelembe az elnyomás ellen. Másrészt Irán esélyt láthatna Irak síita többségű részeinek leválasztására. Egy iráni beavatkozást viszont az Egyesült Államok értelmezhetne felhatalmazásként az Irán ellen amúgy is fontolgatott katonai akció megindítására, és akkor már megint nyakunkon a III. világháború.

Pufferzóna létrehozása Irakban

A III. világháború nem túl derűs lehetőségével látszólag a török vezetés is szembesült. Törökországi katonai elemzők szerint ezért az a legvalószínűbb, hogy a török hadsereg teljes invázió helyett csak egy tizenöt-húsz kilométer széles biztonsági zónát száll meg Kurdisztánban, ahol aztán bázisokat épít ki, hogy még Törökország területén kívül csapást mérhessen a gerillákra. A forgatókönyv ellen két dolog szól.

A forradalmi nacionalisták

A kurdok törökországi harcának fő erejét a kommunista-nacionalista Kurd Munkáspárt, a PKK gerillái képezik. A PKK a hetvenes évek elején alakult a török fővárosban, Ankarában. Igazi jelentőségre azonban csak a hetvenes évek legvégén tett szert: 1978-ban, már dél-törökországi központtal, függetlenségi kiáltványt adott ki. A Szovjetunió elvtársi támogatásával 1984-ben fegyveres felkelést robbantottak ki Törökország kurdok lakta területein. A Szovjetunió szétesésével elapadt a fegyverellátmány, a harc is egyre inkább terrorista jelleget öltött - 1995-1999 között a PKK 15 öngyilkos merényletet hajtott végre, 11 alkalommal nők robbantották fel magukat.

A nemrég a PKK által megölt török katonák temetése
1999-ben a török hatóságok elfogták a párt karizmatikus vezérét, Abdullah Öcalant. Ekkor úgy nézett ki, hogy végleg sikerült felszámolni a PKK-t, ami azonban mostanra - vélhetően az észak-iraki biztonságos menedéknek köszönhetően - újraszerveződött, 2004-től újra terrorkampányba kezdett. Öcalan pedig a homályba veszett, jelentéktelenségét jelzi, hogy a nyár elején feltétel nélküli tűzszünetet hirdetett, de ez a PKK gerillái közül senkit sem érdekelt.

Egyrészt Törökország gyakorlatilag már 1991-ben létrehozta a biztonsági zónát - bár nem tart megszállva iraki területet, hadseregének eddig sem okozott gondot, hogy iraki területre behatolva mérjen csapást a kurd gerillákra. Másrészt, az iraki kurd területek megszállása valószínűleg inkább még harciasabbá teszi majd a kurdokat, akik legfeljebb hátrább vonják iraki bázisaikat. Azaz a biztonsági zóna nem hozna lényegi változást a törököknek biztonsági szempontból, mi több, a mostani alacsony intenzitású - főként terrortámadásokban manifesztálódó - konfliktus helyét tartósan gerillaháború venné át.

Amerika közbelép

A legvisszafogottabb megoldáshoz az Egyesült Államok beavatkozására is szükség van. Ezt kicsit nehezíti, hogy Ankara és Washington éppen köpköd egymásra, az amerikai törvényhozás október elején határozatot fogadott el arról, hogy a törökországi örmények elleni pogromok a XX. század elején kimerítették a népirtás fogalmát. Első lépésként tehát George W. Bushnak gesztust kell tennie a kurdok mellett a legstabilabb térségbeli szövetségeseinek számító törököknek: meg kell vétóznia a Kongresszus határozatát. Ezt valószínűleg meg is teszi.

Csak a jelszóra várnak

De ez nem elég a török beavatkozás megakadályozásához, csupán lehetőséget teremt rá, hogy lebeszéljék Törökországot a kockázatos vállalkozásról. Azt is el kell érniük, hogy az iraki kurd kormány hatékonyan lépjen fel a PKK gerillái ellen, ehhez pedig amerikai csapatok Kurdisztánba vezénylésére is szükség lehet.

Ez viszont kiélezheti az amerikaiak és a kurdok közti viszonyt. Mégis, vannak arra utaló jelek, hogy az amerikaiak hajlandóak lennének a kurdok kárára is Törökország kedvében járni. David Satterfield, az amerikai külügyminisztérium Irakban állomásozó legmagasabb beosztású munkatársa kedden szokatlanul keményen bírálta a kurd elnök, Maszúd Barzani kormányának "tétlenségét" a kurd lázadókkal szemben.

Bár lehetne, mégsincs kiút

A három vázolt megoldás mindegyike jelentősen visszavetné Kurdisztánt gazdaságilag is, biztonságilag is. Hiszen az észak-iraki kurdok legfontosabb gazdasági partnerei pont a törökök - a nacionalista acsarkodás ellenére virágzik a kereskedelem a két ország között, áramlik a török tőke az országba. A gazdaság szereplőinek érdekei minden szempontból ellentétesek a hadsereg és a török kormány érdekeivel, hiszen a Kurdisztánban befektető törökök határozottan bíznak benne, hogy a kurdok sikerrel szerzik meg az észak-iraki olajlelőhelyek ellenőrzését, ami - mivel megteremtené az önálló kurd állam gazdaságának alapjait - a török és az iraki kormány legvadabb rémálma.

Szamaragolva a hegyekben

Mégis, a gazdasági érdekek akár a helyzet békés megoldását is eredményezhetnék. Erre azonban sajnos gyakorlatilag semmi esély sincs. Törökország, mint már említettük, a nyár elején súlyos politikai válságot élt meg, amiből az egyedüli kiutat az iszlámisták és a világi hadsereg mostani egymásra találása jelent. Azaz az iszlámista kormányfő, Recep Tayyip Erdogan nincs abban a helyzetben, hogy visszakozzon, arról nem is beszélve, hogy a kurdok elleni háború gondolata határozottan népszerű a török lakosság körében is.

Ez az, amire a PKK gerillái zseniálisan ráéreztek. Minden látszat ellenére ugyanis valakinek mégis érdekében áll a konfliktus gerjesztése. Ezek pedig a PKK gerillái, akik azt remélik, hogy a török katonai akció végső csapást jelenthet Törökország EU-csatlakozási ábrándjaira, és emellett kellő felháborodást kelthetnek a nyugati közvéleményben ahhoz, hogy végre komoly gondolkodni kezdjenek a kurd kérdés nemzetközi rendezéséről. Hogy ennek mi lesz az ára, azt heteken belül megtudjuk.