Saront kómában tartják

2006.01.05. 20:54
Kórházi források csütörtök hajnalban tudatták, hogy Saron életben van, miután szerdán újabb szélütéssel kórházba szállították. Az orvosok több órás műtéttel elállították a vérzést Ariel Saron agyában, és az izraeli kormányfőt az idegsebészeti intenzív osztályra szállították át. A miniszterelnöki jogköröket ideiglenesen Saron helyettesére, Ehud Olmertre ruházták át.

Ariel Saron orvosai úgy döntöttek, legalább a következő negyvennyolc, de az si lehet, hogy a következő hetvenkét órában altatják az izraeli miniszterelnököt, hogy lehetővé tegyék felépülését a súlyos agyvérzésből. Mint a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója közölte, Saront mélykómás állapotban lélegeztető gépre helyezték, hogy fenntartsák az alacsony vérnyomást koponyájában.Saron állapota egyelőre változatlan, de stabil, közölte közép európai idő szerint csütörtökiön este az igazgató. "Állapotának stabilizálása a javulás kezdete lehet, de ez egy hosszú folyamat" - mondta arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy mikor nyerheti vissza eszméletét a kormányfő. "Néhány órán belül ez nem fog bekövetkezni".

Hivatalához már soha nem térhet vissza Saron

A professzor elmondta, hogy Saron pupillái ingerlésre, fényre reagálnak, "ami azt jelenti, hogy az agy működik". A pupillák reagálását független orvosok ugyancsak kedvező jelnek tartják az önálló agyi tevékenység szempontjából. (Izraeli televíziók előzőleg kórházi forrásokra hivatkozva arról számoltak be, hogy a miniszterelnök nincs vegetatív állapotban, agyi és szív funkciói ismét gépi segítség nélkül működnek.)

"Állapotának minden paramétere a várt értékeket jelzi" - fejtette ki az igazgató, de kiemelte, hogy "még korai volna előrejelzésekbe bocsátkozni a kezelés kimenetelét illetően". Arra a kérdésre, hogy Saron mikor térhet vissza hivatalába, közölte: "Hangsúlyoznom kell, hogy a jelenlegi körülmények ismeretében a jövőre nézve ez nem lesz lehetséges".

A professzor egyúttal védelmébe vette azt a korábbi orvosi döntést, amely alapján Saront véralvadásgátlókkal kezelték a december 18-án elszenvedett szélütése után, hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök a megfelelő adagokat kapta. Független szakértők valószínűnek tartják, hogy a gyógyszerek alkalmazása okolható a második agyvérzés súlyosságáért, mindazonáltal hozzáteszik: kezelőorvosai nem hibáztathatók felírásuk miatt. A következő orvosi tájékoztatást Saron állapotáról péntek reggelre ígértek a Hadassza kórházban.

Aíz igazgató cáfolta azokat az egész országban lábra kapott híreszteléseket, amelyek szerint Saron állapota sokkal súlyosabb, mint amit hivatalosan beismernek.

Egy az al-Dzsazíra televízió híradására hivatkozó értesülés szerint a kórház körül gyülekező tömegben olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Saron már nem él. Ezt hivatalosan sehonnan nem erősítették meg.

Szerdán kapott agyvérzést

A súlyos agyvérzést szenvedett kormányfőt, szerda késő esti kórházba szállítását követően több órás műtétnek vetettek alá, jogköreit pedig ideiglenesen helyettesére ruházták át. Saront rosszullét miatt szállították be a jeruzsálemi Hadassza kórházba, ahol csütörtökre szívműtétre volt kiírva. A kormányfőt, aki a Negev-sivatagban lévő birtokán pihent a tervezett műtét előtt, a kórházba elkísérte személyes orvosa.

Az intézmény igazgatója közölte, hogy Saront azonnal a műtőbe vitték. A Harec című izraeli napilap csütörtök hajnalban internetes honlapján arról számolt be, hogy Saron fél testére megbénult.

Rendkívüli kormányülés kezdődött

Az izraeli rádió szerint több mint nyolc órán át tartott a műtét, az orvosoknak sikerült elállítani a vérzést Saron agyában. Az izraeli kormányfőt az idegsebészeti intenzív osztályra szállították át. A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója csütörtökön reggel csupán annyit közölt, hogy bizonyos komplikációk léptek fel, ezért nem sikerült hamar elállítani a vérzést.

Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli miniszter szerint "egyértelmű, hogy Saron nem fog többé kormányfőként szolgálni". Ezt erősítette meg egy ausztrál idegsebész is, aki szerint a műtétek hosszú időtartama is erre utal, továbbá Saron esélyeit előrehaladott kora, 77 éve is rontja.


Saront szerdán éjjel vitték kórházba

Saron munkatársai a csodában reménykednek a kormányfő egészségi állapotát illetően, írja a Harec. Simon Peresz veterán izraeli politikus - aki a Munkapártból való távozása után csatlakozott a Saron által újonnan alapított Kadima (Előre) párthoz - közölte, hogy imádkozik a miniszterelnök felépüléséért.

A történtek miatt a miniszterelnöki jogköröket ideiglenesen Saron helyettesére, Ehud Olmertre ruházták át, akinek vezetésével csütörtök reggel rendkívüli kormányülés kezdődött. A folytonosságot hangsúlyozó Olmert azt mondta, hogy a miniszterek az ülés után folytatják megszokott munkájukat, és jó híreket várnak a kórházból. Az izraeli előírások értelmében a miniszterelnök funkcióit 100 napra helyettese veszi át, amennyiben a kormányfő képtelenné válik feladatai ellátására. A 101. napon a kormány feloszlik, és az államfő megbízza a parlament egy képviselőjét, hogy 14 napon belül hozzon létre új kormányt.

Bush imádkozik

George Bush amerikai elnök tudatta, hogy osztozik az izraeli népnek a kormányfő állapota miatt érzett aggodalmában, és imádkozik Saron felépüléséért. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter teljes felépülést kívánt Saronnak. Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szóvivője útján közölte, hogy figyelemmel követi az eseményeket, s hozzátette, hogy csak a legjobbakat kívánhatja az izraeli vezetőnek.

Jona Mecger izraeli főrabbi felszólította az izraelieket, hogy imádkozzanak Saronért. Nabil Saat palesztin tájékoztatási miniszter elmondta, hogy a történtek növelni fogják a térségben a politikai bizonytalanságot, amely esetleg egészen március végéig is elhúzódhat. Izraelben márciusban parlamenti választásokat tartanak.

Ahmed Dzsibríl, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság elnevezésű, szíriai székhelyű szélsőséges fegyveres szervezet vezetője Damaszkuszban "Isten ajándékának" nevezte Saron súlyos betegségét. Ugyanakkor az al-Arábíja csatorna palesztin kommentátora úgy beszélt Saronról, mint "az első izraeli vezetőről, aki felhagyott azzal a követeléssel, hogy Izraelnek joga van az összes palesztin földre", utalva a Gázai övezetből történt kivonulásra.


Ariel Saron

Saron életéért és újraválasztásáért küzd

Saron először december 18-án szenvedett enyhe agyvérzést, azóta véralvadásgátló gyógyszerekkel kezelték, csütörtökön pedig szívműtétet akartak rajta végrehajtani. A politikus jelentős súlyfelesleggel küszködik, de ezt leszámítva az első szélütés után végzett orvosi vizsgálatok során egészségi állapotát általában véve jónak találták.

Saron egészségi állapotának drámai mértékű romlása olyan időszakban következett be, amikor a politikus újonnan alapított centrista pártja élén újraválasztásáért küzd a március végére tervezett parlamenti választások előtt. A közvélemény-kutatások szerint a kormányfő népszerűség terén toronymagasan vezet politikai vetélytársaival szemben. Saron esetleges halála, vagy munkaképtelensége minden bizonnyal politikai felfordulást okozna a választásokra készülő országban.

Saron halálában bízik az iráni elnök
Ariel Saron halálában bízik Mahmúd Ahmadinezsád - vált ismerté az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség csütörtöki jelentéséből. Az iráni államfő síita muzulmán vallási vezetők előtt úgyfogalmazott: "Ha Isten is akarja, igaz, hogy a sabrai és satilai gyilkos megtér őseihez." Sabra és Satila két Bejrút melletti menekülttábor, ahol Izrael-barát keresztény milíciák palesztinokat mészároltak le, miután Saron vezetésével a zsidó állam 1982-ben lerohanta Libanont.