Húsz magyart még keresnek

2005.01.03. 16:32
Nincsenek közvetlen veszélyben a Thaiföld cunami sújtotta területein levő magyar állampolgárok, derült ki a Külügyminisztérium sajtótájékoztatóján. A magyar hatóságok még húsz embert keresnek, esetükben feltételezhető, hogy nem estek áldozatául a tragédiának. A kormány és a magyar civil szervezetek összesen mintegy négyszázmillió forintnyi segélyt ajánlottak fel a katasztrófa sújtotta országoknak.

Néhány magyar turista előkerülésével tizenháromra csökkent a nyolc nappal ezelőtti földrengés és cunami után keresett, Thaiföldön tartózkodó magyarok száma, jelentette be sajtótájékoztatóján Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. A cunami sújtotta régió további négy országában - a Maldív-szigeteken, Indiában, Indonéziában és Malajziában - további hét magyart keresnek.

"Nem eltűnt személyekről van szó", hangsúlyozta tájékoztatóján Polgár. Mint mondta, eltűntekről abban az esetben beszélnek, ha okkal feltételezhető, hogy a keresett személyek már nincsenek életben. "Továbbra sem zárjuk ki, hogy vannak magyar áldozatai a tragédiának, de jelenleg nincsen erre utaló jel. A kint tartózkodók nem jelentettek eltűnteket, és a kórházakban sem ápolnak magyar sérülteket" - mondta.

Bővebben a katasztrófa utáni nyolcadik napról >>>

#alt#
Tekintse meg képeinket!
A keresett személyek felkutatására a Külügyminisztérium a cunami sújtotta területre küldte egy konzulját, munkáját a bangkoki magyar nagykövetség mellett a thai idegenrendészeti és egészségügyi hatóságok is segítik. Több, a helyszínen tartozkodó civil - Patayán és Phuketen élő magyarok illetve turisták - is segít. Polgár tudomása szerint az egyik magyar sérült pont társai mentése során sebesült meg lábán.

Nincsen járványveszély

A keresettekről legtöbb esetben itthon tartózkodó rokonaik, ismerőseik tesznek bejelentést, sokuk már a bejelentés időpontjában útban volt hazafelé. Vasárnap este óta három új személyt vettek fel a keresettek listájára, többek azonban jelentkeztek a Külügyminisztérium konzuli főosztályán. A minisztérium legfrissebb információi szerint Phuket szigetén mintegy hatvan-hetven magyar tartózkodik, többségük kedden haza fog térni a Malév charterjáratával.

A Phuketen tartózkodókat megkereste a kormány megbízásából Thaiföldre utazó járványügyi szakember is, aki az erre igényt tartókat be is oltotta a megfelelő gyógyszerekkel. "Száz adag vakcina nyolcvan százalékát a magyar turisták igényelték", mondta el Polgár. A járványügyi szakértő jelentése szerint Phuketen pillanatnyilag nincs közvetlen járványveszély, de a körülmények alapján nem zárható ki egy járvány kitörése.

Négyszázmilliós segély

A kormány a járványügyi szakember mellett hétfőn délben egy igazságügyi orvosszakértőt is útnak indított. Az ő feladata nem a magyar áldozatok azonosítása lesz, hanem a nemzetközi szakértői csoport tagjaként az összes áldozat azonosításában fog segíteni, mondta el a szóvivő.

A sajtótájékoztatót megelőzően a Külügyminisztérium humanitárius koordinációs főosztálya egyeztetést tartott a kormányzati és nemkormányzati segélyszervezetekkel, melynek eredményeként összesen mintegy négyszázmillió forintnyi segélyfelajánlást összesítettek. A kormány eddig hetvenmillió forintot különített el, ehhez Gyurcsány Ferenc miniszterelnök további nyolcvanmillió forint előteremtésére tett ígéretet. A kormány harmincmillió forint értékben gyógyszereket is felajánlott. A civil szervezetek kétszázhúszmillió forintot gyűjtöttek össze.

  • Magyar turista képei Thaiföldről