Könnygázzal oszlatták a tibeti szerzeteseket
Könnygázt vetett be a kínai rendőrség tibeti szerzetesek ellen, akik Lhásza utcáin tüntettek, írja a Guardian. Csaknem 500 szerzetes gyűlt össze a rendőrség épülete előtt, ahol azokat a társaikat tartják fogva, akiket a hétfői demonstráción vettek őrizetbe. „Szabadságot akarunk!” – skandálták a tüntetők a tibeti fővárosban.
A tüntetőket legkevesebb ezer felfegyverzett rendőr vette körbe, és könnygázt kezdtek fújni a tömegbe, feloszlatásukhoz elektromos sokkolót is használtak. A tüntetések hétfőn kezdődtek, akkor több száz szerzetes vonult az utcára Lhászában, ami a legnagyobb kommunista-ellenes megmozdulás volt az utóbbi 20 évben, írja a Guardian.
A hétfői tüntetést az 1959-ben elbukott Kína-elleni felkelés évfordulójára időzítették. A tilalom ellenére megtartott demonstráció, illetve a hatóságoknak való ellenszegülés feszültséget okozott a Himalája-régióban, mivel a közelgő olimpia miatt Kínára és az emberi jogokra különösen nagy figyelmet fordít a világ.
A kínai rendőrség hétfőn 50-60 szerzetest tartóztatott le, számolt be a Szabad Ázsia Rádió. A kínai kormány nem erősítette meg a hírt, a külügyminisztérium szóvivője azonban annyit közölt, hogy szerzetesek tüntettek Lhászában. „Illegális tevékenységet folytattak, ami veszélyezteti a társadalmi stabilitást” – fogalmazott a szóvivő.
Szerdán az indiai Dharamsalában, a száműzetésben élő dalai láma lakhelyén is tüntetés kezdődött, 500 nő békésen vonult fel a település utcáin. Közben Újdelhiben 40 tibeti apáca rohamozta meg a kínai nagykövetség épületét. Az indiai rendőrség vízágyút vetett be ellenük, a résztvevőket őrizetbe vették.
A 100 főből álló menet, aki Dharamsalából hétfőn indultak útnak Lhásza felé, még mindig úton van, a harmadik napja tartó demonstrációval az ellen tiltakoznak, hogy Kína nyerte el az olimpia rendezésének jogát. A vonulók Lhaszába igyekeznek és egy hónapig terveznek menetelni. Kizártnak tűnik, hogy a kínai hatóságok átengedjék őket, de már az indiai rendőrség is jelezte, hogy a határig sem engedik őket.