Vádemelés a kambodzsai Torquemada ellen

2008.08.12. 14:17
Hivatalosan is vádat emelt a vörös khmerek egyik hírhedt börtönparancsnoka ellen a kambodzsai népirtással foglalkozó phnompeni törvényszék.

A vizsgálóbírók lezárták nyomozásukat, és vádat emeltek a 66 éves Kaing Guek Eav, más néven Duch, ellen, aki az 1975 és 1979 közötti Pol Pot-rezsim idején az S-21 börtön (a vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontja) igazgatója volt, jelentette be kedden közleményben az ENSZ-közreműködéssel létrejött törvényszék.

A börtönben becslések szerint mintegy 16 ezer embert, köztük nőket és gyerekeket, tartottak fogva, akik közül feltehetően mindössze 14-en élték túl a bántalmazásokat. Az épületben most a vörös khmer népirtás borzalmait bemutató múzeum látható.

Az emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel megvádolt Duch az első gyanúsított, akit a 2006 eleje óta működő testület hivatalosan vád alá helyez, megnyitva ezzel az utat az első, történelmi jelentőségű per előtt. A törvényszék szóvivője a testület történetének fontos pillanataként méltatta a keddi bejelentést.

A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki, de törvényszéki illetékesek korábban szeptember végi dátumot tartottak elképzelhetőnek. Duch ügyében ötfős bírói tanács, három kanadai, egy francia és egy új-zélandi, fog ítélkezni a törvényszék létrehozásáról szóló egyezmény alapján, amelyet 2003-ban kötött meg Kambodzsa és az ENSZ.

A börtönparancsnokot tavaly vették őrizetbe, akkor még egyedül emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsították, bűnlajstromát a nyomozás végén egészítették ki. A Kína támogatását élvező vörös khmerek kollektivista agrártársadalommá züllesztették a nagy múltú, fejlett kultúrájú délkelet-ázsiai országot, és becslések szerint körülbelül 1,7 millió ember haláláért felelősek.

Áldozataik halálát éhínség, betegségek, kényszermunka okozta, vagy kivégezték őket. A kegyetlenkedésekért a rezsim egyetlen magas rangú vezetőjét sem állították még bíróság elé.