Renate Wallert már szabad |
A húsvét óta fogva tartottak között még a göttingeni Wallert-család két tagja van, rajtuk kívül öt francia és két finn turista. Ezen felül azt a 12 prédikátort sem engedik szabadon, akik a gerillákat megtéríteni érkeztek a szigetre. Közülük eddig egy súlyos beteg nőt engedtek el a terroristák, Renate Wallertet.
A márciusban elrabolt 22 gyermek és öt felnőtt katolikus közül öt gyermeket engedtek szabadon júniusban. A hírek arról számoltak be, hogy a gyermekeket a lázadó csoport vezetőnek hat családtagjáért - köztük az édesanyjáért - cserébe engedték el, ám a Spiegel szerint elképzelhető, hogy titokban kifizették értük a követelt váltságdíjat.
12 millió márkás váltságdíj |
Roberto Aventajado, a tárgyalások vezetője azt nyilatkozta Manilában egy rádióinterjúban, hogy az idegek háborújának azonnal vége lenhetne: az emberrablók úgymond készek lennének szabadon engedni a túszokat a megegyezés másnapján - mondta.
A dpa által idézett interjúban az is elhangzott, hogy már kiválaszották azt a személyt is, aki a túszokat elhozhatná, és konkrét kereskedelmi ügyletekről tárgyalnak: az emberrablók többek között gyümölcs- és kávéültetvényeket kérnek a túszokért.