Fontos támogató sietett Obama alelnökének segítségére

2020.02.27. 11:11

Ahogy arra számítani lehetett, Dél-Karolina állam demokrata párti „királycsinálója“, Jim Clyburn az elnökjelöltek vitája után nyilvánosan támogatásáról biztosította Joe Bident:

Ismerem Joe-t, ismerjük Joe-t, de ami még fontosabb, Joe is ismer minket.

A képviselőház demokrata frakcióvezető-helyettesének kiállása azért számít kucsfontosságú lépésnek, mert az USA délkeleti partvidékén található állam ötmilliós lakosságának több mint negyede fekete, és várhatóan a szombati szavazáson résztvevők csaknem 60 százalékát ők fogják kitenni. 

Annak ellenére, hogy a feketék a demokrata-republikánus relációban valóban egy szavazói blokkot alkotnak (2016-ban 89 százalékuk Hillary Clintonra szavazott), a demokrata előválasztáson – országos szinten minden negyedik demokrata szavazó fekete - már jösszesen 14 államban tartanak előválasztást, közte a két legnépesebb államban, Kaliforniában és Texasban, együttesen a demokrata szavazatok 34%-át eldöntve.obban megjelennek a belső különbségek. A Pew januári felmérése alapján alapvetően a párt centrista jelöljeinek kedvez, hogy a fekete szavazóknak csak 29 százaléka vallja magát liberálisnak (ami az amerikai politikai zsargonban nem liberálist, hanem baloldalit jelent), és a baloldaliak tábora – a párt egészével ellentétben – nem bővült jelentősen az elmúlt években; közben a fekete demokrata szavazók negyede konzervatívnak, 43 százaléka pedig mérsékeltnek vallja magát. 

Miután az első három államból egyiket sem tudta megnyerni, Joe Biden számára létkérdés egy magabiztos győzelem a - preferenciáit tekintve - számára hazai pályát jelentő Dél-Karolina államban. Jövő kedden ugyanis jön a Szuperkedd, amikor összesen 14 államban tartanak előválasztást, és ezeken dől el a demokrata delegáltak több mint egyharmadának a sorsa. Ráadásul Biden mellett ekkor szál csatasorba a milliárdos Mike Bloomberg is, aki nagyjából ugyanazt a választói réteget célozza meg, mint a volt alelnök. Ezért Dél-Karolinában nem elsősorban egy egyszerű győzelem a cél az amúgy is toronymagas esélyesnek számító Biden számára, hanem az, hogy egy tarolással új lendületet szerezzen a jövő hétre riválisaival szemben.