Az ellene hozott ítéletek röpíthetik Donald Trumpot a Fehér Házba

2024.06.05. 20:43
Ha a volt elnök bűnös, akkor lehet, hogy elítélése fordulópont lesz a 2024-es elnökválasztáson. Az mindenesetre biztos, hogy a precedensértékű verdikt kiélezte a közte és Joe Biden regnáló elnök közötti versenyt, amely novemberben a tétet és a választási lehetőségeket határozza meg a választók számára.

Donald Trump kampánya 2023 tavaszán a legkevésbé várt okból kapott szárnyra. Egy New York-i ügyész vádat emelt ellene, amiért titokban fizetett egy felnőttfilmes színésznőnek, hogy eltitkolja a választók elől egy házasságtörő kalandját. 

Ahelyett, hogy visszaléptek volna, a republikánusok inkább elárasztották kampányadományokkal, figyelem felkeltéssel és számára kedvező közvélemény-kutatási adatokkal. Még legelkeseredettebb pártbeli riválisai – köztük Mike Pence volt alelnök – is összefogtak Trump politikai üldöztetésre vonatkozó állításai mögött, amelyek hamarosan az előválasztási kampányának központponti témái lettek. Még saját tanácsadói is meglepődtek az elsöprő támogatáson.

Most a 34 rendbeli bűntett miatt hozott ítélet után Trump azon kapta magát, hogy ugyanezt a játékot használja hívei mozgósítására – írja a The Washington Post

Ha ezt velem megtehetik, akkor akárkivel megtehetik. Ezek rossz emberek

 – jelentette ki Trump manhattani felkőkarcolójának előcsarnokában tartott zagyva beszédében, amelyet minden nagyobb hírcsatorna közvetített. 

Elszabadulhatnak az események

A modern történelem választási kampányai során 2024-ben Trump volt a leginkább kitéve a közvetlen ráhatásán kívül álló erőknek. Tanácsadói és ügyvédei úgy vélik, hogy a lehető legtöbbet tették az őt vizsgáló ügyészekbe vetett bizalom aláásása érdekében, és teljes gőzzel igyekeznek elérni mind az eljárás leállítását, mind pedig lassítását.

Az elmúlt hónapokban New York államban üzleti csalásért és rágalmazásért polgári peres ítéletekkel kellett szembenéznie egy nő miatt, akinek a Trump által elkövetett szexuális zaklatásról szóló állításait egy másik esküdtszék hitelesnek találta.

Két másik szövetségi büntetőeljárás is folyik ellene: a titkos iratok helytelen kezelése miatt indított szövetségi nyomozás akadályozása és a 2020-as választások utáni hatalomátadás akadályozására irányuló összeesküvés. Georgia államban is büntetőeljárást indítottak ellene a 2020-as választási eredmény megdöntésére tett állítólagos erőfeszítéseivel kapcsolatban. 

„A kulcsfontosságú célállamokban a választók már döntöttek. A legtöbb szavazó, különösen a mi támogatóink úgy vélik, hogy az ügy politikai indíttatású, és ha Trumpot elítélik, akkor az csak egy kirakatper. A középen állókat pedig nagyrészt nem érdekli a dolog, és az ő szavazatukat nem fogja befolyásolni a per végkimenetele” – fogalmazott Toni DiFabrizio, a Trump-kampány közvélemény-kutatója.

Beválik a mártírszerep?

Trump eközben továbbra is mártírként és áldozatként kívánja feltüntetni magát, és ez a hozzáállás szerinte leginkább saját támogatóit és adományozóit befolyásolja. Tanácsadóival már arról tárgyalt, hogyan használhatná fel az ítélethirdetést három nappal a republikánus nemzeti konvenció előtt, hogy támogatást gyűjtsön.

Egyértelmű, hogy az ítélet megváltoztathatja a 2024-es választás kimenetelét, amennyiben a felmérések pontosak, és a választók őszintén válaszoltak. Hogy ez végül is így lesz-e, az más kérdés.

Attól függően, hogy a közvélemény-kutatók hogyan teszik fel a kérdést, 10-ből 3 republikánus azt jelzi, hogy az ítélet elgondolkodtatná őket − írja elemzésében a The Washington Post

Az a felfogás, hogy a demokraták és Biden elnök tönkretette a demokratikus rendszert, nem újdonság a Trump-koalíció szájából. Azonban egyesek számára az ítélet erre az eddigi legkirívóbb bizonyíték. És ez még erősebbé, elkötelezettebbé tette a Trump iránti támogatásukat.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM