Hogyan lesz egy kisvárosi Trump-ellenes íróból Donald Trump utódja?

J. D. Vance-re, Ohio újonc szenátorára esett a republikánus elnökjelölt, Donald Trump választása alelnökjelöltként, sőt csütörtök esti beszédében a MAGA-mozgalom élére is őt jelölte utódjául az Egyesült Államok 45. elnöke. Aki csak szenátori karrierjét ismeri Vance-nek, nem lepődhetett meg az ő választásán, mivel mind világnézetében, mind pedig retorikájában rendkívül hasonlít Trumphoz, pedig korábban épp az egyik legkeményebb kritikusa volt, aki Amerika Hitlerjének, sőt kulturális heroinnak nevezte egykor. De kicsoda J. D. Vance, és miért rá esett Trump választása? Portré.

Július 15-én kezdődött és csütörtökön Trump felszólalásával zárult a Republikánus Párt jelölőgyűlése, amit idén Wisconsin állam legnépesebb városában, Milwaukee-ban rendeztek.

A küldöttek, a párttagok, a párthoz közel álló véleményvezérek és az újságírók azért gyűltek össze, hogy a küldöttek hivatalosan is elnökjelöltükké válasszák az előválasztásokat végig magabiztosan domináló egykori elnököt, Donald Trumpot, aki a jelölőgyűlés előtti merénylete óta először állt nyilvánosság elé másfél órás beszédével.

Megválasztása még hétfőn történt meg, mielőtt megnevezte volna alelnökjelöltjét, James David Vance – született nevén egyébként James Donald Bowman – ohiói szenátort, aki mindössze másfél éve vált aktív politikussá, előtte pedig elég változatos karriert futott be: kiadott például egy memoárt eddigi életéről 2016-ban, amely a kritikusok szerint segít megérteni, miért győzött Trump 2016-ban, de a fél évig Irakot is megjárt korábbi haditudósító évekig volt a CNN-nél is politikai kommentátor, ahol Trumppal szemben kritikus nézeteket vallott.

Vance korábban egy privát beszélgetésben Trumpot Adolf Hitlerhez hasonlította, de nevezte már egy cikkében a Közép-Nyugat kulturális heroinjának, sőt egy interjúban korábban azt nyilatkozta, hogy ő maga egy „Never Trumper fickó” – ezt azokra a republikánusokra használják, akik ellenzik Trumpot, és sosem szavaznának rá –, miközben 2022-ben épp Trumphoz hasonlító és őt magasztaló üzeneteivel szerzett mandátumot a szenátusba.

Ahhoz, hogy utóbbira választ adhassunk, először előbbit kell áttekintenünk.

Egy elfelejtett vidék szószólója

J. D. Vance 1984-ben született az ohiói Middletownban, ahol a helyi középiskolába járt. Középiskolai tanulmányai után 2003 és 2007 között az amerikai hadseregben volt haditudósító, és többek között hat hónapig Irakot is megjárta. Leszerelése után először az államban található Ohio Állami Egyetemen tanult jogot, majd azt elvégezve a Yale jogi iskolájába járt, ahol az egyetemi lapot is szerkesztette.

Részben egyik professzorának a biztatására írt életéről 2016-ban egy könyvet Hillbilly Elegy címmel, ami az államában található szegénységet, munkanélküliséget és az ebből fakadó kilátástalanságot és opioidkrízist írta le. A könyv bestseller lett, és később az alapján Ron Howard készített filmet a Netflixre.

Már könyve sikere után is sajtóhírek szerint Vance politikával szeretett volna foglalkozni – egy interjúban ő maga is mondta, hogy hosszú távon szeretne választott képviselő lenni.

A könyve után San Franciscóban Peter Thiel befektetőcégénél dolgozó Vance 2017-ben visszaköltözött Ohióba, hogy egy nonprofit szervezetet megalapítva az államában tapasztalható szociális problémákkal foglalkozzon, amivel később megágyazott nagypolitikai szerepvállalásának – sajtóhírek szerint a másik opció az lett volna, hogy elindul helyi vagy állami választásokon, hogy később így kerüljön be a szövetségi törvényhozásba.

Ebben az időszakban visszatérő vendég volt a CNN-en, ahol a Trumppal szembeni kritikus republikánusok nézeteit mutathatta be, több lapba, köztük a The Atlanticbe vagy a The New York Timesba írt véleménycikkeket, valamint egyetemeken tartott előadásokat – egy idő után annyira megsokszorozódtak ilyen szereplései, hogy személyi asszisztenst kellett fogadnia maga mellé.

Közéleti szerepvállalása többnyire Trump kritizálásából állt, mivel szerinte az akkori elnök hiába az egyre inkább elszegényedő közép-nyugati munkásosztályt megszólítva nyerte meg az elnökválasztást, valójában nem foglalkozott velük, valódi megoldást pedig nem kínált életük jobbá tételére.

Akkor írta például az Atlanticben megjelent véleménycikkét, ahol saját kisvárosa és családja tapasztalatain keresztül mutatta be, hogy Trump a rurális Amerikában létező gazdasági, társadalmi és kulturális problémákra egy hamis, egyszerű választ ígér, amivel Trump ígéreteit a heroin által okozott eufóriával tette egyenértékűvé.

A nagy tragédia az, hogy a Trump által azonosított problémák közül sok valós, és az általa kihasznált sebek közül sok komoly megfontolást és mértékletes cselekvést igényel. (…) Mégis, amíg az emberek a gyors megkönnyebbülésre támaszkodnak, amíg a farkasok mindenkire mutogatnak, csak magukra nem, a nemzet késlelteti az elkerülhetetlen szembenézést önmagával. Nincs önreflexió a hamis eufória közepette. Trump kulturális heroin. Egy ideig jobban érzi magát tőle néhány ember, de nem tudja megoldani, ami bántja őket, és egy nap erre rájönnek

– fogalmazott. Vance-t részint ehhez hasonló meglátásai miatt szerették politikai kommentátorként alkalmazni a Trump-adminisztráció első éveiben, hiszen olyan problémákra mutatott rá, amiket sok politikus eleve a szőnyeg alá söpört, míg a partvidéki elit nem is feltétlenül tudott azok létezéséről – ezért tartották a Közép-Nyugat hangjának és Trump-suttogónak.

Ráadásul helyesen felmérte, hogy Trump ígéretei e vidék fellendítésére nem elég kidolgozottak, a súlyos gazdasági és társadalmi problémákat pedig sokszor kultúrharcos megközelítéssel politikai haszonszerzésre próbálta felhasználni, nem pedig valódi megoldást találni.

Donald Trump ellenzőjéből Donald Trump egyik legfőbb támogatója

Sokan már azt gondolták, hogy könyvének sikere, valamint az abból fakadó helyi és országos ismertsége miatt már 2018-ban is megpróbálja megszerezni Ohio egyik szenátori székét, ám nem tett így, elindulására egészen 2022-ig kellett várni, amikor korábbi nyilatkozataihoz képest meglepetésre Trump-párti jelöltként pozicionálva jelentette be elindulását a republikánus előválasztáson.

Kampányát már az előbb említett Pieter Thiel 10 millió dolláros adománnyal segítette – Thiel egyébként Trumpot is támogatja –, de szintén a donorok között volt Robert Mercer, aki a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb adakozója volt a republikánus oldalon.

Az igen sűrű előválasztási mezőnyben a jelöltek közül végül ő kapta a legtöbb szavazatot, ahol ráadásul Donald Trump személyesen az ő jelöltségét támogatta. A 2022-es félidős választásokon pedig meg is szerezte a szenátori széket, így 2023. január 6-án az egyik legfiatalabb szenátorként vehette fel mandátumát.

De ezek mellett a rurális Amerika problémáira is gyógyírt ígért, vagy legalábbis foglalkozott velük.

Az opioidkrízisért például populista módon Joe Biden adminisztrációját tette felelőssé, mondván, azért teszik a szegény fehér amerikaiakat gyógyszerfüggővé, mert ők Trumpra szavaznak, és függőségük miatti haláluk megnyitja az utat a demokraták győzelme előtt, míg a határt szerinte azért nem zárják le, hogy így büntessék azokat, akik ellene szavaztak – valójában mindkét probléma ennél jóval sokrétűbb, azok pedig nem Biden elnöksége alatt kezdődtek. Ráadásul az opioidkrízisért leginkább az elmúlt évtizedek deregularizációs politikái, a hatóságok megfelelő felügyeletének a hiánya és az ebből meggazdagodó néhány gyógyszeripari cég okolható.

Vance előválasztáson való elindulása előtt már bejelentette, hogy Donald Trump nagyszerű elnök volt, aki remek dolgokat vitt véghez. Korábbi kijelentéseihez képest ezt a száznyolcvan fokos fordulatot azzal magyarázta meg, hogy korábban elhamarkodottan ítélkezett felette, amiért később bocsánatot is kért.

Az évek alatt ugyanis sokat enyhült a republikánus elnökkel szembeni ítélete: míg 2016-ban és 2017-ben még őt kritizáló írásokat jelentetett meg, addigra 2018-ban egy interjúban már arról beszélt, hogy Trump szakított a Republikánus Párt eddigi reagani üzenetével, ami adócsökkentéseket ígért a leggazdagabbak számára, és ehelyett valós problémákkal foglalkozik, szemben a többi akkori elnökjelölt-aspiránssal – sőt, a Financial Timesnak akkor már azt nyilatkozta, a 2016-os elnökjelöltek közül Trump volt a „legkevésbé aggasztó”.

A 2020-as elnökválasztáson pedig már ő maga is támogatta Trump újrázását, miközben elmondása szerint négy éve a Hillary Clinton és Donald Trump közötti versenynél még a független Evan McMullinra szavazott.

Miért J. D. Vance-re esett Donald Trump választása?

Vance nemcsak a szenátori kampányában, hanem később szenátorként is hasonló nézeteket fogalmazott meg – legyen az a média vagy akár a szenátus ülése.

A korábbi elnökhöz hasonlóan a republikánusok közül külpolitikai kérdésekben az egyik leginkább izolacionista álláspontot vallja, így például Ukrajnának semmilyen támogatást nem nyújtana – erről véleménycikket is írt a New York Timesnak, a jelölőgyűlésen is ezekről beszélt, ráadásul sokáig részben ő akadályozta meg, hogy a szenátus szavazzon egy Ukrajnának szánt csomagról –, de ezenkívül Trumphoz hasonlóan nagyon kemény kritikát fogalmaz meg Kínával szemben, ahogy Amerika szövetségeseivel, például Németországgal szemben is, mert Amerika szövetségesei szerinte túlzottan függnek Amerikától, és ezzel kihasználják az országot.

A migráció ügyében és a határkerítést illetően is teljesen egy platformon van Trumppal, de még a 2020-as elnökválasztásokkal kapcsolatban is támogatja a korábbi elnököt azon hamis narratívájában, hogy azt ellopták tőle,

amit ugye végül a Capitolium öt – bizonyos olvasatok szerint hét – ember halálát okozó ostromakor zavartak meg Trump tüntetői.

Ráadásul Vance úgy gondolja, néha az elnök többet is megtehet, mint amit a szokásjog megengedne neki, azaz ő egyáltalán nem próbálná visszafogni Trumpot, ha esetleg autoriter módon szeretné irányítani az országot – ezenkívül Vance maga is több szállal kötődik ahhoz a Project 2025-höz, ami ebben segítene is egy republikánus elnököt.

Azonban nem kizárólag hasonló ideológiai meggyőződésük, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök iránti csodálata miatt esett Vance-re Trump választása, hanem egyrészt lojalitása – ellentétben más szenátorokkal, ő minden újságírói kérdésre válaszol, és terelés helyett védte Trumpot még a kényes ügyekben is –, másrészt pedig önéletrajza miatt.

Nemcsak amiatt, mert ő maga is e térségből származik, és itt nőtt fel, hanem mert retorikája rezonál az itt élő munkások problémáival is, ráadásul háborús veterán és hívő, ami sokat jelent a rurálisabb térségekben.

Ezenkívül az ő választása a Republikánus Párton belüli erőviszonyokat is jól megmutatja. Trump 2016-tal ellentétben nem egy tőle világnézetileg távolibb alelnököt választott, hogy minél jobban kiszélesítse platformját, hanem egy újonc szenátort, aki nézeteiben teljesen megegyezik vele, azaz immáron a korábbi elnök teljesen a saját arcképére formálta a Republikánus Pártot – aki ugyanis nem ért vele egyet, az vagy csendben marad, vagy pedig egyszerűen visszavonul.

Emellett pedig J. D. Vance még fiatal, a választás idején csak 39 éves lesz, azaz hosszú távon Trump szlogenje, a Make America Great Again után csak MAGA-tábornak nevezett szavazói bázisát akár át is veheti, fenntartva azt, hogy Trump hagyatéka ezáltal az ő visszavonulása után nem illan porrá – részben erre utalt Trump is, amikor a jelölőgyűlésen elmondott beszédében úgy fogalmazott, Vance még sokáig marad a politikában.