Joe Biden Donald Trumpról: Le kell csukni őt

2024.10.24. 15:12
Egyre inkább elfajul az amerikai elnökválasztás kampánya, Kamala Harris demokrata jelölt szerint Donald Trump fasiszta, Joe Biden jelenlegi elnök pedig azt mondta, hogy a republikánus jelöltet be kellene zárni. Nem sokkal később már korrigálta magát a leköszönő elnök, jelezve, hogy Trumpot „politikai értelemben kell lecsukni.”

A nyugdíjba vonuló Joe Biden amerikai elnök kedden azzal döbbentette meg a hallgatóságát, hogy azt mondta, elődjét, Donald Trumpot be kellene zárni. Mindezt 14 nappal az elnökválasztás előtt, amelyen Trump a republikánusok jelöltje – számolt be a New York Post.

„Ha ezt mondom öt évvel ezelőtt, lecsuktak volna: le kell őt csukni” – mondta a 81 éves Joe Biden a Gránitállamként is ismert állam fővárosában, a New Hampshire-i Concordban, a demokraták egyik kampányirodájában tett látogatásakor. Majd néhány másodperces szünet után, ami alatt közönsége lelkesen tapsolt, Biden egy nyilvánvaló visszalépési kísérletként hozzátette: „Politikailag, zárják be – zárják ki, ezt kell tennünk.”

Joe Biden épp most ismerte be az igazságot: ő és Kamala terve mindvégig az volt, hogy politikailag üldözzék ellenfelüket, Trump elnököt, mert nem tudják tisztességesen legyőzni őt

– fogalmazott közleményében Karoline Leavitt, a Trump-kampány szóvivője. „A Harris–Biden-adminisztráció az igazi fenyegetés a demokráciára. Felszólítjuk Kamala Harrist, hogy ítélje el Joe Biden gyalázatos megjegyzését” – tette hozzá.

Egy Bidenhez közel álló személy azt mondta a portálnak, az elnök utólagos megjegyzése azt jelentette: nem állt szándékában, hogy felszólítson Trump bebörtönzésére. Az elnök és segítői azonban jellemzően egyáltalán nem nyilatkoznak a folyamatban lévő négy büntetőügyről Trump ellen, aki azt állítja, hogy a tavalyi helyi és szövetségi vádak kvartettjét politikai indíttatásból húzták rá, hogy segítsék Biden akkori újraválasztási kampányát.

Fej fej mellett

Biden azonban már korábban is gúnyosan utalt Trump jogi gondjaira, a múlt héten egy pennsylvaniai szereplése során azt mondta: „Szerintem azért indul, hogy ne kerüljön börtönbe.”

A 78 éves Donald Trumpot májusban egy manhattani esküdtszék 34 vádpontban ítélte el, amiért üzleti feljegyzéseket hamisított, hogy eltitkolja a Stormy Daniels felnőttfilmsztárnak a 2016-os kampány utolsó heteiben kifizetett hallgatási pénzeket. A 45. elnök ítélethirdetése ebben az ügyben, amelyet a manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg, egy választott demokrata képviselő indított, november 26-ra van kitűzve.

Donald Trumpnak emellett Georgiában folyamatban lévő szövetségi és állami vádakkal is szembe kell néznie, amelyek a Bidentől 2020-ban elszenvedett választási veresége megtámadásával kapcsolatosak. A szövetségi ügyészek pedig egy másik, Dél-Floridában indított ügyet próbálnak újjáéleszteni, amelyben Trumpot titkos iratok helytelen kezelésével vádolják, és amelyet egy bíró júliusban elutasított.

Ha november 5-én donald Trump lesz a 47. elnök, az új kormányzat igazságügyi minisztériumának vezetői valószínűleg megpróbálnák félretenni a két szövetségi ügyet.

Donald Trump és Kamala Harris demokrata jelölt szoros versenyben áll egymással a billegő államokban készített felmérések szerint – a RealClearPolitics átlagai alapján Trump mindenhol minimálisan vezet, de a felmérés hibahatárán belül.

Kamala Harris általában óvatosan fogalmaz, amikor arról beszél, hogy Trumpot be kellene-e börtönözni. Gyűlésein ugyan már elhangzott a „zárjátok be!” kifejezés, ám azzal a demokraták jelöltje is tisztában van, hogy ezt a döntést az igazságszolgáltatás fogja meghozni.

Ehhez képest a demokrata alelnök, miután felidézte, hogy a republikánus jelölt többször is hangoztatta Adolf Hitler iránti csodálatát, fasisztának nevezte Donald Trumpot, mert szerinte ellenfele korlátlan hatalmat és hozzá hű hadsereget akar. Kamala Harris korábbi kijelentések alapján fogalmazta meg véleményét, bár egyesek szerint egyre inkább személyeskedésbe fordul a kampány.