A héten egy új reklámot hoztak nyilvánosságra a demokraták, ahol Julia Roberts színésznő narrálásában arra biztatja a konzervatív államokban élő nőket, hogy attól, hogy a férjük Trumpra szavaz, ők még szavazhatnak Harrisre, mondván, ami a szavazófülkében történik, az ott is marad.
A videóban két női szavazó a Harris–Walz-párost karikázza, majd pedig összekacsintanak, amikor férjeik megkérdezik, hogy ugye helyesen szavaztak-e.
Azonban a reklám nem nyerte el a republikánusok tetszését. A Fox News egyik főműsoridős műsorvezetője, Jesse Waters például azt mondta, ha megtudná, hogy felesége Harrisre szavaz, az ugyanolyan, mintha viszonya lenne a házasságán kívül, míg Charlie Kirk republikánus politikai aktivista szerint a reklám káros, mert a férje valószínűleg keményen dolgozik azért, hogy felesége egy bizonyos életszínvonalon éljen, aztán pedig hazudik neki.
A reklámot terjesztő Common Good nonprofit civil szervezet szerint e két reakció is csak megerősíti a reklám üzenetét, hiszen szerinte MAGA-mozgalom el szeretne nyomni embereket, ők pedig csak a reklámmal segíteni szeretnének az embereknek, hogy Amerikában még minden szavazat titkos.
In the voting booth, women still have the right to choose. New and important ad from @VoteCommon featuring Julia Roberts reminds women that no one will know who they voted for. Pass it on. pic.twitter.com/XALnryVPNm
— Shannon Watts (@shannonrwatts) October 28, 2024
Georgia állam a választás lebonyolításáért felelős legfőbb tisztviselő, a republikánus Brad Raffensperger arra kérte Elon Muskot és közösségi oldalát, az X-et, hogy töröljék azt a videót, amin egy Haitiből érkező bevándorló több georgiai igazolvánnyal azt állítja, hogy többször szavazott – számol be róla a The Hill.
A republikánus tisztviselő szerint a videó hamis, és egy példája annak, milyen célzott dezinformációval próbálják aláásni az emberek választásba vetett bizalmát, ezért arra kéri Muskot, távolítsa azt el közösségi oldaláról.
A szövetségi Országos Hírszerző Tanács még múlt héten jelentette be, hogy az idei választásokon más országok, elsősorban Oroszország és Kína megpróbálhatnak beavatkozni a választásokba.
Raffensperger 2020-ban azzal vált ismertté, hogy Donald Trump többször is élesen bírálta, amiért szerinte a republikánus tisztségviselő nem volt hajlandó megváltoztatni a választás eredményét, miközben szerinte az államban a demokraták elcsalták azt. Raffensperger kivizsgált minden, a Trump-csapat által felvetett problémát, azonban úgy találta, hogy a választás tiszta és fair volt.
Múlt héten a republikánus Marjorie Taylor Greene azt állította, hogy Georgiában választási csalás történhet, miután egy megyében probléma adódott a szavazógépekkel, de Raffensperger szerint nincs ilyen probléma.
Georgiában idén egyébként már a szavazók több mint fele élt a korai szavazás lehetőségével és már leadta a szavazatát.
Az államot 2020-ban Joe Biden nyerte, idén pedig szintén kritikus csatatérállam: Trump győzelméhez ugyanis vagy Pennsylvaniára, vagy Georgiára mindenképp szüksége van, miközben Harris a demográfiai változásokat kihasználva szeretné megtartani az államot, amit Biden négy éve mindössze 11 779 szavazatnyi különbséggel húzott be.
A héten egy új reklámot hoztak nyilvánosságra a demokraták, ahol Julia Roberts színésznő narrálásában arra biztatja a konzervatív államokban élő nőket, hogy attól, hogy a férjük Trumpra szavaz, ők még szavazhatnak Harrisre, mondván, ami a szavazófülkében történik, az ott is marad.
A videóban két női szavazó a Harris–Walz-párost karikázza, majd pedig összekacsintanak, amikor férjeik megkérdezik, hogy ugye helyesen szavaztak-e.
Azonban a reklám nem nyerte el a republikánusok tetszését. A Fox News egyik főműsoridős műsorvezetője, Jesse Waters például azt mondta, ha megtudná, hogy felesége Harrisre szavaz, az ugyanolyan, mintha viszonya lenne a házasságán kívül, míg Charlie Kirk republikánus politikai aktivista szerint a reklám káros, mert a férje valószínűleg keményen dolgozik azért, hogy felesége egy bizonyos életszínvonalon éljen, aztán pedig hazudik neki.
A reklámot terjesztő Common Good nonprofit civil szervezet szerint e két reakció is csak megerősíti a reklám üzenetét, hiszen szerinte MAGA-mozgalom el szeretne nyomni embereket, ők pedig csak a reklámmal segíteni szeretnének az embereknek, hogy Amerikában még minden szavazat titkos.
In the voting booth, women still have the right to choose. New and important ad from @VoteCommon featuring Julia Roberts reminds women that no one will know who they voted for. Pass it on. pic.twitter.com/XALnryVPNm
— Shannon Watts (@shannonrwatts) October 28, 2024
Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtökön beperelte a CBS-t, amiért a kereset szerint a csatorna 60 Minutes című hírműsora a demokrata elnökjelölt Kamala Harrisszel készített interjúja félrevezető volt – számol be róla maga az NBC.
Trump azt állítja, hogy a tévécsatorna egy Harris számára kedvezőbb verziót sugárzott, amikor az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háborúról kérdezték. A végül adásba kerülő verzió nem tartalmazta Harris „szósalátáját”, amit a kérdés kapcsán adott, ehelyett az jóval rövidebb és lényegre törőbb volt.
A CBS szerint Trump állításai tévesek, és ezt a csatorna hajlandó a bíróságon is megvédeni.
Trump és a tévécsatorna kapcsolata egyébként az utóbbi időben nem túl felhős: a 60 Minutes annak 1968-as indulása óta minden elnökjelölttel készített interjút, azonban idén Trump azt végül lemondta, amiért szerinte 2020-ban rosszul bántak vele az interjúztatók, emiatt elnézést várt a csatornától.
A republikánus elnökjelölt a kampány során többször is kritizálta a CBS-t Harris interjúja miatt, ezenkívül gyűlésein gyakran beszélt arról, ha megválasztják, akkor visszavonná a CBS sugárzási licencét.
A perben Trump 10 milliárd dolláros kártérítést követel a tévécsatornától.
Az idei elnökválasztás egyik legfontosabb csatatérállama Pennsylvania, ami négy éve is a sorsfordító állam volt.
Csakúgy, mint négy éve, idén is sokan szavaznak korán és levélben az államban, ugyanakkor a helyi törvények értelmében a levélben leadott szavazat mellé kitöltött papíron fel kell tüntetni a dátumot is. Ugyanakkor sokan ezt vagy elfelejtették, vagy rossz dátumot írtak, emiatt a republikánusok és a demokraták bíróságon próbálják elérni, hogy az így, technikai hibával leadott szavazatokat is megszámolják, vagy a hiba miatt érvénytelenítsék.
Jelenleg, a választás előtt négy nappal a demokraták örülnek, hiszen
egy bíróság szerint a szavazatok így is érvényesek, hiába írja elő az állami törvény, hogy a helyes dátumot rá kell írni.
Ugyanakkor mint az USToday írja, a kérdésről az állam Legfelsőbb Bíróságán is tárgyalni fognak, hiszen a republikánus ügyvédek fellebbeztek.
Pennsylvaniában az idei választásokra 8,86 millióan regisztráltak szavazásra, közülük 2,1 millióan szavaznak levélben. Eddig a hétig már 1,5 millió levélszavazatot adtak le, ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy ezek közül mennyit érinthet a fentebbi probléma.
Míg Trump Új-Mexikóban, addig Harris Arizonában tartott kampányrendezvényt csütörtökön, ahol az egybegyűlteknek azt mondta, a mostani életük legfontosabb elnökválasztása.
A kemény munka jó munka. A kemény munka örömteli munka. És ne tévedjünk, nyerni fogunk!
– fogalmazott a demokrata elnökjelölt, aki azt ígérte, harcolni fog a szavazókért úgy, ahogyan korábban ügyészként tett.
Már megszokott hír, hogy amerikai hírességek is szavazásra buzdítanak. Vannak, akik nyíltan vállalják, kit támogatnak, mások inkább csak a voksolás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. George Clooney Oscar-díjas színész ugyanakkor egyenesen arra buzdítja egy friss reklámban Donald Trump szimpatizánsait – a farmeres, szakállas, vidéki fehér férfiakat a videó szerint –, hogy ha a szavazófülkéig még hangoztatják is elköteleződésüket, odabent már senki sem fogja tudni, kire húzzák be az X-et, szóval akár szavazhatnak is Kamala Harrisre.
In the voting booth, women still have the right to choose.
— Vote Common Good (@VoteCommon) October 28, 2024
Thank you to Julia Roberts for helping us make the choice clear - November 5th, let’s all choose a new path forward.#progressive #progressivechristianity #voteblue #harris2024 #prowomen #evangelicalsforharris pic.twitter.com/fchO3yj1na
Donald Trump csütörtökön többek között az új-mexikói Albuquerque-ben tartott gyűlést, ahol a republikánus elnökjelölt személyes megjegyzéseket tett demokrata ellenfelére, Kamala Harrisre.
Vannak, akik boldogulnak a nyomás alatt, és vannak, akik nyomás alatt megrepednek. Ő megreped
– fogalmazott Trump, aki szerint Harris kimerült és teljesen merev. Trump ezenkívül azt állította, Kamala Harris egy gyermek szintjén ért a gazdasághoz.
Ezenkívül a republikánus elnökjelölt azt ígérte, amennyiben megválasztják, akkor adminisztrációjának tagja lesz egy olyan miniszter, aki kizárólag a megélhetési költségek csökkentésével fog foglalkozni és elnökként minden tőle telhetőt megtesz, hogy a költségek csökkenjenek.
A gyűlés során egyébként tévesen azt állította, hogy 2016-ban és 2020-ban is megnyerte az államot – 2016-ban Hillary Clintonra közel 8, 2020-ban pedig Joe Bidenre majdnem 10 százalékponttal többen szavaztak, mint Trumpra.
Donald Trump vasárnap a New York-i Madison Square Gardenben tartott egy több mint ötórás rendezvényt, aminek végén ő maga is több mint egy órán keresztül beszélt a hallgatóságához, amiben több témát is érintett.
A kampány során bevett szokásos témák, mint az illegális migráció, a tömeges deportálás, valamint a vámtarifák emelése mellett visszatérő elem volt a bosszúra való vágy is.
Trump szerint az ellene indított négy büntetőeljárás jogtalan, valamint 2020-ban a demokraták elcsalták az elnökválasztásokat, ami miatt azt ígéri, hogy akik ebben részt vettek, eljárást indítanak előtte.
A republikánus jelölt a demokratákat gyakran Amerika belső ellenségének nevezi.
Kihívóként kampánya a klasszikus rossz jelen, nagyszerű jövő toposzt követi. Ennek során például a héten Arizonában Amerikát úgy jellemezte, hogy a világ szemetesként használja és a legrosszabb embereiket küldik az országba, akiket elnökként az első nap deportálna.
Ezenkívül pedig próbálja kihasználni, hogy Joe Biden amerikai elnök szemétnek nevezte a szavazóit – Trump a héten például egy szemetesautóval is kampányolt, majd pedig kijelentette, hogy az amerikai elnök ezzel 250 millió embert sértett meg.
Biden egyébként azután nevezte így Trump szavazóit – majd próbálta ezt úgy ellensúlyozni, hogy nem a szavazókról, hanem az ő nézeteikről gondolja ezt –, hogy a Madison Square Gardenben rendezett Trump-gyűlésen egy felszólaló humorista az Amerikához tartozó Puerto Ricót úszó szemétszigetként jellemezte, ami Trump kritikusai szerint rasszista megjegyzés volt.
A választás végének közeledtével mindkét jelölt arra próbálja felhasználni a médiafigyelmet, valamint a gyűléseiket, hogy utolsó érveiket hozzák fel, hogy miért rá szavazzanak az amerikaiak legkésőbb november 5-én.
A demokrata Kamala Harris leginkább azzal érvel, hogy Donald Trump a 2020-as elnökválasztás eredményének a megváltoztatásáért tett erőfeszítései, valamint a korábban adminisztrációjában dolgozók által megfogalmazott Project 2025 miatt veszélyes a demokráciára, ezért meg kell állítani. Ráadásul az utóbbi hetekben Trumpot az adminisztrációjának két korábbi tagja is fasisztának nevezte, amit Harris próbál kihasználni.
Emellett a demokrata elnökjelölt szerint a 78 éves Trump túl idős, és helyette fiatalabb vezetőre lenne szüksége Amerikának, valamint a nőkhöz szólva azt állítja, hogy Trump országosan tiltaná be az abortuszt.
Harris továbbá azt ígéri, hogy amennyiben megválasztják, mindenki elnöke szeretne lenni, és közös alapot próbál keresni azokkal, akik nem értenek vele egyet.
Ugyan a választást hivatalosan november 5-én, kedden tartják, azonban az Egyesült Államokban lehetőség van ennél korábban is szavazni.
A Floridai Egyetem választásokkal foglalkozó részlege szerint eddig
62 millióan adták le a szavazatukat az idei választásokon.
Hogy ők miként szavaztak, azt nem tudhatjuk, ugyanakkor több államból részletesebb adatok is rendelkezésre állnak, amit az egyetem összesített.
E szerint a korai választók 38,9 százaléka demokrata, 36 százaléka republikánus, 25,1 százaléka pedig független vagy más, kisebb párt szavazójaként regisztrált korábban.
Kor szerint egyébként a 41 évnél idősebbek az aktívabbak: a szavazók 38,7 százaléka 41 és 65 év közötti, míg 38,9 százalékuk 65 évnél idősebb.
A férfiaknál eddig a nők aktívabbak: azon államokban, ahol ezt is rögzítik, a szavazók 54,2 százaléka nő, 43,7 százaléka férfi, míg 2,1 százalékukat az elég tág „ismeretlen” jelzőbe sorolták.
Az NBC elemzése szerint egyébként több csatatérállamban is több új szavazó adta már le a szavazatát, mint amekkora különbség volt Joe Biden és Donald Trump között 2020-ban. A kritikus csatatérállamban, Pennsylvaniában például az új szavazók közül a női demokrata szavazók vannak többségben, míg Arizonában a férfi republikánus szavazók.
Az utolsó héten a közvélemény-kutatások hibahatáron belül hol a republikánus Donald Trumpot, hol a demokrata Kamala Harrist mérik az élre a két jelölt közül.
A közvélemény-kutatásokat aggregáló FiveThirtyEight szerint Harris jelenleg 1,3 százalékponttal vezethet országosan, ami bőven a kutatások hibahatárán belül van.
Ugyanakkor ez az elnökválasztás kapcsán irreleváns, hiszen az Egyesült Államokban nem az lesz az elnök, aki a legtöbb szavazatokat szerzi országosan, hanem aki jobban teljesít a választást valójában eldöntő csatatérállamokban.
A hét csatatérállam közül Trump négyben (Arizona, Észak-Karolina, Georgia, Pennsylvania), míg Harris háromban (Michigan, Nevada, Wisconsin) vezet a kutatások átlaga szerint – igaz, mindegyik helyen hibahatáron belül, így a 2000-es George W. Bush–Al Gore-verseny óta az idei lehet a legszorosabb amerikai elnökválasztás.
Köszöntjük olvasóinkat az Index amerikai választásokról szóló tudósításában!
November 5-éig és a választás napján is percről percre fogjuk szállítani a legfrissebb híreket, elemzéseket és számolunk be a legújabb eseményekről a modern kori amerikai történelem legszorosabbnak ígérkező elnökválasztásáról.
A tudósítás mellett külön elemzésekkel és magyarázó cikkekkel készülünk a választásra, így amennyiben képbe akar kerülni az amerikai politikával, akkor kövesse az Index élőblogját és külön az Egyesült Államokkal foglalkozó aloldalunkat, a Fehér Házat!
Rovataink a Facebookon