Világjátszma - Külföld - Index

Legfrissebb híreink

Miközben lángol a Közel-Kelet, Donald Trump legnagyobb vetélytársa lépni készül

A közel-keleti konfliktusok egyszerre jelentenek kockázatot és stratégiai lehetőséget Kína számára, amely már régóta mélyen beágyazódott a térségben. A Kína-szakértő szerint Peking nem konfrontációval, hanem hosszú távú, fokozatos pozícióépítéssel és alkalmazkodással reagál az átalakuló világrendre.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az iráni konfliktus eszkalációja milyen hatással lehet Kína geopolitikai érdekeire, és milyen alapvető célok vezérlik Pekinget a Közel-Keleten? Nyithat-e stratégiai mozgásteret Kína számára, ha az Egyesült Államok figyelmének és katonai erőforrásainak egy része ismét a térségre összpontosul, illetve milyen stratégiát követhet Kína a jelenlegi helyzetben a Közel-Keleten és tágabb értelemben a nemzetközi rendszerben? Hosszabb távon hozzájárulhat-e az iráni konfliktus és az amerikai szerepvállalás ahhoz, hogy Kína erősítse pozícióit a globális erőegyensúlyban? Ezekről kérdeztük az e heti Világjátszmában Horváth Levente Kína-szakértőt, korábbi sanghaji főkonzult, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Iroda vezetőjét.

Az iráni háborúnak már most súlyosan megfizetjük az árát, de a hatása messzebbre érhet, mint eddig gondoltuk

A világpolitika új erővonalai között India egyre fontosabb szereplővé válik, ugyanakkor a Közel-Kelet instabilitása komoly kockázatokat hordoz számára. A föld legnépesebb országa növekvő diplomáciai súlya és gazdasági ereje révén saját utat keres a formálódó multipoláris világrendben.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Három éve magyarul is megjelent India külügyminisztere, Szubrahmanjam Dzsajsankar India útja – Stratégiák egy bizonytalan világban című könyve (MCC Press, 2023), amelyben a szerző amellett érvel, hogy a gyorsan változó nemzetközi környezetben a rugalmas geopolitikai helyezkedés felértékelődik. Szerinte egy képlékennyé váló világrendben kulcsfontosságú, hogy egy állam egyszerre tartson fenn kapcsolatokat a versengő nagyhatalmakkal – az Egyesült Államokkal, Kínával, az Európai Unióval vagy Oroszországgal.

Dzsajsankar úgy látja, a többpólusú világrend felé vezető út egy többpólusú Ázsián keresztül vezet, és a globális rendszernek nagyobb figyelmet kell fordítania India növekvő súlyára. Az indiai diplomácia számára ezért olyan szemléletet sürgetett, amely nem távolságtartóan vagy kelletlenül viszonyul a világhoz, hanem aktívan alakítja kapcsolatait: együttműködik az Egyesült Államokkal, kezeli a Kínával fennálló viszonyt, erősíti európai kapcsolatait, megőrzi az együttműködést Oroszországgal, bevonja Japánt és a szomszédos államokat, valamint folyamatosan bővíti partnerségi hálóját. Mindez Európa számára is tanulságos lehet, hiszen a globális erőviszonyok átalakulásának korában nem elegendő csupán az Egyesült Államokra, Kínára és Oroszországra figyelni: például India szerepét is egyre komolyabban kell venni.

Az Index Byrappa Ramachandrát, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját, történészt és geopolitikai elemzőt kérdezte arról, milyen hatással lehet az Irán körüli konfliktus eszkalációja India geopolitikai és gazdasági érdekeire, miként értékelhető Donald Trump amerikai elnök külpolitikája, és milyen lehetőségeket vagy kockázatokat jelenthet Újdelhi számára az alkukra és közvetlen érdekérvényesítésre építő amerikai stratégia. Emellett arról is beszélt, mekkora geopolitikai mozgástere van Indiának az Egyesült Államok és Kína közötti nagyhatalmi versengés közepette, és hogy a formálódó multipoláris világrendben India idővel önálló pólussá válhat-e, vagy inkább a nagyhatalmak közötti kiegyensúlyozó szerepet tölti majd be.

Történelmi fordulóponton vagyunk, új korszak jön, Magyarország jövője a tét

A történelem nem ért véget: a nemzetközi rendszer átalakulóban van, a globális erőviszonyok újrarendeződnek. Békés Márton történész-politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője szerint a világ már nem térhet vissza az egypólusú korszakhoz, de nem is lép át egy új, kétpólusú szembenállásba. Új könyvében, Világrendszerváltás címmel amellett érvel, hogy a 21. századot több, egymással versengő és együttműködő civilizációs nagytér által meghatározott multipoláris világrend formálja majd. A kötet feltárja a multipolaritás történeti előzményeit, bemutatja, miként következik a jelenkor eseményeiből az új korszak kialakulása, és felvázolja az eljövendő rend lehetséges kereteit, jellemzőit és működési logikáját.

A megrendült világrend nemcsak a megelőző nemzetközi rendszer felbomlásából származik, és egy újnak a születéséhez vezet, hanem azzal jár, hogy a régi elvek helyébe újak lépnek. […] a 21. század körvonalainak folyamatban lévő alakulása közepette a nemzetközi rendszer geopolitikailag új formát vesz fel, miközben szellemi tartalma is megújul

– írja Békés Márton, akit nemrég megjelent könyvének téziseiről kérdeztünk.

Arra a felvetésre, hogy a most zajló átalakulások valóban világrendszerváltást jelentenek-e, vagy csupán az ismert nemzetközi rend elhúzódó válságáról van szó, Békés Márton több, egymással összefüggő globális folyamatot sorol fel az előbbi alátámasztására.

Értelmezése szerint a 2008-as világgazdasági válság már megingatta a fennálló rend stabilitását. Ezt követte a koronavírus-világjárvány, amely nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és politikai értelemben is rendszerszintű kihívást jelentett. Az orosz–ukrán háború – amely immár negyedik éve tart – tovább mélyítette a geopolitikai törésvonalakat, miközben világszintű következményekkel járt az energiapolitika, az ellátási láncok és a biztonságpolitika területén. Mindehhez társul a globális Dél megerősödő, világméretű önszerveződése.

Békés szerint már pusztán a felsorolt példák is jelzik a világrendszerváltás folyamatának léptékét: világgazdasági válság, világjárvány, globális hatású háború, planetáris energiapolitikai átrendeződés, a globális Dél felemelkedése.

Ezek nem elszigetelt események, hanem egymással összefüggő, a Föld egészét érintő átalakulások.

Úgy véli, a folyamat gyökerei a 2000-es évek végére nyúlnak vissza, majd a 2010-es évek közepétől felgyorsultak, az orosz–ukrán háború pedig kifejezetten akcelerálta az átrendeződést. Ezt megelőzően az Egyesült Államok 2021. augusztusi kivonulása Afganisztánból – különösen Kabul gyors összeomlása – szintén azt jelezte, hogy a korábbi geopolitikai korszak lezárulóban van. A 2022 februárjában nyílt államközi háborúvá szélesedő orosz–ukrán konfliktus pedig végképp nyilvánvalóvá tette: történelmi léptékű változások zajlanak.

A világháború küszöbén? – Iránnál csapnak össze a világrend erői

Irán még kitart, Izrael viszont nem elégszik meg pusztán a katonai képességek gyengítésével. A szakértő szerint Teherán eszkalációval próbálhatja növelni a háború költségeit, miközben a konfliktus Oroszországot, Kínát és az energiafüggő ázsiai gazdaságokat is nehéz helyzetbe hozza.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Volt német külügyminiszter: bármikor felrobbanhat a Közel-Kelet

Az izraeli–iráni árnyékháború bármikor nyílt háborúba csaphat át, ami az egész térséget destabilizálná – figyelmeztetett Joschka Fischer egykori német külügyminiszter 2025-ben, magyarul is megjelent, a HVG Könyvek gondozásában kiadott A jelen háborúi – Egy új világrend születése című könyvében. Tézise szerint az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktusok és a nagyhatalmi rivalizálás nem elszigetelt válságok, hanem egy formálódó multipoláris világrend vajúdását jelzik: egy olyan korszakét, amelyben Európának önálló geopolitikai szereplővé kell válnia, különben végleg mások árnyékában marad.

Könyvében Fischer külön fejezetet szentelt a közel-keleti erőviszonyoknak és az Irán jelentette kihívásnak. Értékelése szerint az iráni rezsim belpolitikai értelemben meggyengült: az utódlás kérdése rendezetlen, nem világos, ki léphet a beteg és idős vallási vezető, Ali Khámenei helyébe; a korrupció elharapózott, a rendszer hosszú távú perspektívái bizonytalanok, fennmaradását elsősorban az elnyomó apparátus biztosítja. Külpolitikai értelemben ugyanakkor Irán a 20. századi amerikai világrend leépülésének egyik nyertesévé vált. Teherán regionális befolyását aszimmetrikus eszközökkel – proxyhálózatokon, rakéta- és drónprogramján, valamint a nukleáris képesség politikai nyomásgyakorlásra való felhasználásán – keresztül növelte. A tartós szankciók és a világgazdasági elszigeteltség arra kényszerítették az országot, hogy saját hadiiparát fejlessze és modernizálja; az iráni drónok és rakéták exportcikké váltak, Oroszország is alkalmazza őket az Ukrajna elleni háborúban. Amíg az olajbevételek biztosítják a pénzügyi hátteret, addig az iráni katonai-ipari komplexum – a hozzá kapcsolódó regionális hálózatok támogatásával együtt – fenntartható marad – állapította meg a volt német külügyminiszter.

Stratégiai hibának nevezte a 2015-ös atomalku meggyengülését, mert szerinte Irán nukleáris küszöbállammá válása regionális fegyverkezési spirált indíthat el.

Úgy látta, Irán már nem pusztán közel-keleti tényező, hanem az Egyesült Államok, Oroszország és Kína közötti nagyhatalmi versengés egyik metszéspontja. Az Oroszországgal és Kínával kialakított együttműködés – polgári és katonai értelemben egyaránt – lehetőséget adott Teheránnak, hogy kitörjön a nemzetközi elszigeteltségből, miközben a globális Dél erősödő szerepe és a Nyugaton túllépő multilaterális struktúrák formálódása tovább növelte mozgásterét.

Ezzel szemben Fischer szerint Izrael stratégiai helyzete a 21. században inkább romlik, mint javul: a Nyugat globális súlyának csökkenése és a globális Dél országainak megerősödése kiélezheti Izrael legitimációs dilemmáit. A volt német külügyminiszter úgy vélte, a közel-keleti konfliktus tartós rendezéséhez olyan új világrendre lenne szükség, amely valóban stabil kereteket teremt. Megfogalmazása szerint a jelenlegi, átmeneti és bizonytalan korszakban már az is eredmény lenne, ha a térség ellentétei nem torkollnának a 21. század során egy szélesebb, nagyhatalmi konfliktusba.

A háború azonban kitört, amikor az Egyesült Államok és Izrael február 28-án átfogó támadást indított Irán ellen. Az első csapások az iráni rezsim több vezetőjét is megölték, köztük az ajatollahot is, ami alapjaiban rengette meg a teheráni hatalmi struktúrát. Fischer könyve rávilágít arra, hogy az amerikai–izraeli akció mögött milyen stratégiai megfontolások és célok húzódhattak meg, de az korántsem világos: milyen regionális és globális következményei lehetnek a most kirobbant háborúnak.

Csicsmann Lászlót, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját arról kérdeztük, mit jelentene a konfliktus alakulása szempontjából az iráni hatalmi struktúra fennmaradása. Arra is kíváncsiak voltunk, miként hat a háború rövid és hosszú távon Oroszország geopolitikai pozíciójára, illetve hogyan érinti Kínát a térség destabilizálódása. Végül arra kértük, vázolja fel a konfliktus lehetséges forgatókönyveit, és értékelje az amerikai stratégiai célok megvalósulásának esélyeit.

Történelmi fordulat előtt: Európa jövője is a tét az ukrajnai háborúban

A háború nemcsak Ukrajnáról szól, hanem a világrend átalakulásáról, az amerikai prioritások áthelyeződéséről és Európa stratégiai bizonytalanságáról is. Miközben a fronton Oroszország élvez erőfölényt, mindkét oldalon nő a társadalmi és politikai feszültség, ami a háború folytatásának valódi korlátját jelentheti. A geopolitikai elemző szerint a konfliktus kimenetele legalább annyira függ Moszkva és Kijev belső stabilitásától, mint a csatatéren kialakuló erőviszonyoktól.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az orosz–ukrán háború az ötödik évébe lép, ebből az alkalomból Kosztur András geopolitikai elemzőt, a Patrióta YouTube-csatorna külpolitikai szerkesztőjét arról kérdeztük: négy év távlatából beszélhetünk-e stratégiai győztesről, miként alakultak Oroszország eredeti céljai, és milyen célrendszer mentén zajlik ma a konfliktus. Arra is kerestük a választ, hogy a háború inkább egy befagyott konfliktus irányába halad-e, vagy továbbra is mozgó frontvonalú, kimerítő összecsapás marad; valós-e Moszkva nemzetközi elszigetelődése, vagy inkább nyugati narratíváról van szó; Ukrajnában a politikai rendszer megerősödött vagy inkább centralizálódott a háború alatt; és a társadalmi fáradás mennyiben válhat destabilizáló tényezővé. Emellett szóba került az is, hogy a konfliktus valóban új korszakot nyitott-e az európai biztonságpolitikában; a NATO ténylegesen megerősödött-e, vagy csupán a fenyegetettség érzete nőtt; Finnország és Svédország csatlakozása stratégiai fordulópontot jelentett-e; illetve hogy a 2022-ben kirobbant háború inkább következménye volt-e egy világrendszeri átalakulásnak, vagy maga vált annak egyik kiváltó tényezőjévé.

Elkerülhetetlen Kína és az Egyesült Államok összeütközése, egyetlen dolgon múlhat a győzelem

Az amerikai–kínai rivalizálás nem pillanatnyi politikai döntések, hanem mélyebb történelmi és szerkezeti folyamatok következménye. A kérdés nem az, hogy elkerülhető-e az összeütközés, hanem az, hogy a nagyhatalmak és szövetségeseik képesek-e kezelhető mederben tartani a konfliktust.

Az Egyesült Államok Kínát a 21. században már nem egyszerűen versenytársként, hanem rendszerszintű vetélytársként kezeli a globális vezető pozícióért zajló küzdelemben. Ez a megközelítés túlmutat a hagyományos geopolitikai rivalizáláson, és a gazdasági, technológiai, katonai és ideológiai dimenziókat egyaránt magában foglalja. A versengés tétje nem csupán az erőforrások és befolyási övezetek újraelosztása, hanem a globális rend szabályainak alakítása is. Ebben az összefüggésben Washington hosszú távú, átfogó stratégiaként tekint a Kínával szembeni kihívás kezelésére, nem pedig egy-egy elszigetelt konfliktusra adott válaszként. A két nagyhatalom rivalizálásával kapcsolatban Salát Gergelyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Kínai Tanszékének vezetőjét, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdeztük.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Zelenszkij kockázatos játékba kezdett, szembemegy Trumppal

Január végén a litván fővárosban, Vilniusban találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Szvjatlana Tyihanovszkaja, a belarusz ellenzék emigrációban élő vezetője. A Magyar Külügyi Intézet kutatói szerint az egyeztetés jóval több volt puszta szimbolikus gesztusnál: tudatos szakítást jelez Ukrajna eddigi, óvatos Belarusz-politikájával, és egy új politikai-diplomáciai front megnyitását vetíti előre. Minderre egy olyan időszakban kerülhet sor, amikor a háború kimenetele nemcsak a harctéren, hanem a transzatlanti stratégiai egyeztetések szintjén is formálódik. Miközben Kijev egyre markánsabban erkölcsi nyelvezetet használ, Washington ezzel párhuzamosan pragmatikusabb irányba mozdul el Minszk viszonylatában.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A Magyar Külügyi Intézet (MKI) két kutatója, Seremet Sándor és Nagy Angelina Zsófia vázolta fel lapunknak Ukrajna és Belarusz kapcsolatának alakulását. A két ország viszonya a függetlenné válásuk óta hosszú időn át a pragmatikus együttélés keretei között mozgott, Kijev pedig sokáig nem tekintette Minszket stratégiai ellenfélnek. A kapcsolat a 2014-es kelet-ukrajnai válság idején átmenetileg stabilizáló szerepet kapott, Belarusz közvetítői pozíciója miatt, az egyensúly azonban a 2020 utáni belarusz belpolitikai fejlemények nyomán megbomlott. A valódi törést a 2022-es orosz invázió hozta el: Belarusz területének megnyitása az orosz hadműveletek előtt Kijev szemében társagresszorrá tette Minszket, még akkor is, ha belarusz reguláris erők nem vettek részt közvetlenül a harcokban. A kutatók ugyanakkor rámutattak arra is, hogy bizonyos technikai és humanitárius csatornák fennmaradása megakadályozta a kétoldalú viszony teljes befagyását.

Megrázó megállapítás: ez még nem az új világrend, a zűrzavar még csak a kezdet

Még nem új világrend születik, hanem egy hosszú átmeneti korszak bontakozik ki, amelyben már nem érvényes az egypólusú dominancia logikája. Az elemző úgy látja, a világ vezetői megosztottak, a nagyhatalmak kivárásra játszanak, Európa pedig egyre inkább periférikus helyzetbe kerül.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Kosztur András geopolitikai elemzőt, a Patrióta YouTube-csatorna külpolitikai szerkesztőjét arról kérdeztük, mit jelez Donald Trump amerikai elnök Béketanácsának létrehozása, valamint a 2026-os Világgazdasági Fórum davosi találkozóján elhangzott beszédek összképe: egy lezáruló világrend tanúi vagyunk-e, egy elhúzódó átmeneti korszakban élünk, vagy már egy új rend első napjairól beszélhetünk. Arra is kerestük a választ, mi határozza meg ma a globális politika működésének logikáját, illetve hogy Davos továbbra is a döntéshozatal egyik központja-e, vagy inkább annak a jele, hogy a tényleges hatalom már más erőterekben koncentrálódik, itt pedig elsősorban az ott zajló folyamatokat értelmezik. Szó esett az Egyesült Államok és Kanada eltérő világrend-értelmezésének jelentőségéről, valamint arról is, hogy Oroszország és Kína a fennálló rend tudatos kihívóiként lépnek-e fel, vagy már eleve egy másik világrend logikája szerint gondolkodnak, miközben a Nyugat saját rendszerének válságát próbálja értelmezni. Felmerült az is, építhető-e új világrend világos szabályok nélkül, pusztán erőviszonyokra támaszkodva, és milyen nemzetközi környezetet vetíthet előre mindez.

Mindenki rémülten figyeli, ahogy Trump hódító hadjáratot indít Európa perifériáján

A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos külpolitikája nem elsősorban Kína vagy Oroszország feltartóztatását célozza, hanem Európa geopolitikai mozgásterének tudatos szűkítését. Byrappa Ramachandra történész és geopolitikai elemző úgy véli, amennyiben Grönland kikerül az európai ellenőrzés alól, Európa gyengesége a nemzetközi közösség számára is egyértelművé válik, miközben megszűnik az amerikai expanziós törekvésekkel szembeni első védelmi vonal. Ez a folyamat szerinte nemcsak más nagyhatalmakat, hanem az Egyesült Államok védelmi ernyője alatt álló országokat is katonai és stratégiai újragondolásra kényszerítheti. Hozzátette: Washington mindazt, ami amerikai védelem alatt áll, saját stratégiai érdekszférájának tekinti, ami Grönlandon túl a közeljövőben Kanada és Izland számára is komoly kockázatokat hordozhat.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Tavaly decemberben az Index felületén jelent meg Donald Trump világrendterve: 2026-ban Európa kerülhet célkeresztbe címmel Byrappa Ramachandra, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójának elemzése, amely utólag kifejezetten előrelátónak bizonyult. A kutató akkor amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok hosszú távú stratégiai célja Európa politikai és gazdasági destabilizálása, és 2026-tól Washington fokozott nyomást gyakorolhat a kontinens meghatározó államaira, különösen Nagy-Britanniára, Franciaországra és Németországra.

Byrappa Ramachandra értelmezésében Donald Trump nagyszabású geopolitikai elképzelése egy olyan Egyesült Államok megteremtésére irányul, amely észak–déli tengelyben az Északi-sarktól az Antarktiszig, kelet–nyugati értelemben pedig az Atlanti- és a Csendes-óceán között érvényesíti befolyását. Elemzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy e stratégia szerint Európa „kézben tartása” előfeltétele annak, hogy később Kanada vagy Grönland annektálása egyáltalán felmerülhessen.

Az új év első napjaiban gyorsan világossá vált, hogy a Trump-kormányzat számára Grönland megszerzése kiemelt jelentőségű kérdés, és akár egy hosszú távú geopolitikai stratégia első konkrét lépéseként is értelmezhető. Mindezek fényében kérdeztük meg Byrappa Ramachandrát arról, miként látja a Grönland körül kibontakozó geopolitikai helyzetet, és milyen következményekkel járhat mindez Európa számára.

Trump most olyat tett, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek

Az Egyesült Államok venezuelai fellépése nem korszakváltást jelez, hanem egy konkrét, rövid távú amerikai érdekek mentén végrehajtott beavatkozást, amely egyszerre szól az energiahordozókhoz való hozzáférésről és Kína, valamint Oroszország mozgásterének szűkítéséről. Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a lépés globális következményei egyelőre nem láthatók, ám az akciót kísérő amerikai indoklások hosszabb távon komoly kockázatokat hordozhatnak a nemzetközi rendre nézve.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Seremet Sándort, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját a venezuelai amerikai fellépésről kérdeztük: arról, mit mutat meg az Egyesült Államok lépése a világnak, valóban egy korszak lezárását vagy egy új időszak kezdetét jelenti-e, valamint milyen tanulságokat vonhatott le az ügyből Oroszország és Kína – elrettentésként vagy felhatalmazásként értelmezve a történteket. Emellett arra is kerestük a választ, hogy mindez mit üzen a közepes és kisállamok számára a nemzetközi garanciák megbízhatóságáról, illetve milyen kockázatokat hordoz, ha más nagyhatalmak „zöld lámpának” tekintik az amerikai fellépést, és hol jelenhet meg a következő hasonló konfliktus.

Öt nagyhatalom dönthet rólunk, ijesztő forgatókönyv körvonalazódik 2026-ra

A 2026-os év alakulását is alapvetően meghatározza majd, miként formálódik az Egyesült Államok, Oroszország és Kína viszonya, valamint az, hogy milyen globális rendben érdekeltek.

Mit árul el az Egyesült Államok geopolitikai irányultságáról az új amerikai Nemzetbiztonsági Stratégia (NSS), és mit jelent mindez Oroszország, illetve Kína számára? Mekkora esélye van annak, hogy létrejöjjön egy Core5 nevű nagyhatalmi együttműködés az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India és Japán részvételével? Mit jelezne egy ilyen formátum az USA globális szerepéről, és miként viszonyulhat ehhez Oroszország és Kína? Végül: mit várhat a 2026-os évtől a három globális szereplő? Három olyan elemzőtől kértünk válaszokat, akik rendszeresen nyilatkoznak Világjátszma rovatunknak.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Hatalmas a titkolózás a Putyinnal folytatott tárgyalásról, és ennek meg is van az oka

Az orosz vezetés kedvezőnek látja a tárgyalások körül kialakult helyzetet, miközben Ukrajna a fronton és politikailag is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Kosztur András geopolitikai elemző szerint Washington éppen a romló ukrán pozíciók miatt sietteti az egyeztetéseket, Moszkva azonban kivár, és a számára legelőnyösebb alku feltételeit várja.

Kedden Moszkvában tárgyalt az amerikai delegáció, amelyet Steve Witkoff különmegbízott és Donald Trump veje, Jared Kushner vezetett. A küldöttség Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszéléseket az orosz–ukrán háború lezárásának lehetőségeiről. A találkozóról egyelőre kevés részlet ismert; a Kreml „konstruktívnak” minősítette az egyeztetést, ugyanakkor jelezte, a béketerv több eleme továbbra is elfogadhatatlan Moszkva számára. Jurij Usakov, az elnök külpolitikai tanácsadója közölte, még nem sikerült kompromisszumos változatot találni, a legfontosabb nézetkülönbségek pedig továbbra is fennállnak. Az úgynevezett béketervezet az elmúlt hetekben már több átdolgozáson ment keresztül.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Kosztur András értékelése szerint az orosz politikai kommentátorok alapvetően derűlátóan fogadják a tárgyalások megkezdését, noha akadnak olyan hangok is, amelyek a korábbi tapasztalatokra hivatkozva óvatosságra intenek Washingtonnal szemben.

Összességében azonban az orosz fél úgy érzi, a jelenlegi helyzet számukra kedvező: az amerikaiakkal zajlanak az egyeztetések, a fronton előrejutást látnak, miközben Ukrajna egyre mélyülő politikai és energetikai válsággal küzd

– fogalmazott az elemző.

Úgy látja, éppen a romló ukrán fronthelyzet késztetheti az Egyesült Államokat arra, hogy felgyorsítsa a tárgyalásokat. Washington attól tarthat, hogy ha az orosz pozíciók tovább erősödnek, Moszkva nem kisebb, hanem jóval nagyobb engedményeket követel.

Kosztur András szerint az alaszkai találkozó környékén még úgy tűnt, Moszkva beérné a Donbasz ukrán kézen lévő részeinek átadásával, és lemondana Herszon és Zaporizzsja megye nem ellenőrzött területeiről, valamint más régiókra vonatkozó esetleges igényeiről. Ez azonban könnyen megváltozhat, ha az orosz erők számottevő előrehaladást érnek el ezekben a térségekben. Pokrovszk eleste és Mirnohrad bekerítése, amelyek ha még nem is következtek be, bármikor megtörténhetnek. Kijev számára a legaggasztóbb fejlemény ugyanakkor az orosz csapatok Zaporizzsja megyei előretörése Huljajpole térségében, ami ukrán katonai elemzők szerint is az ottani védelmi vonal északról és keletről történő átkarolásával fenyeget.

Kosztur hozzátette, Ukrajna egyre nehezebben tudja betömni a fronton keletkező rések egy részét, az újonnan mozgósított állomány pedig nagy arányban választja az önkényes eltávozást a szolgálat helyett. Az elmúlt két évben már több százezren hagyták el engedély nélkül a szolgálati helyüket. Közben a drónháborúban, ahol egy ideig Ukrajna számított előnyben lévő félnek, szintén fordulat történt: az oroszok ma már mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt megelőzhetik az ukrán erőket.

Az elemző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, reális esély van rá, hogy Ukrajna helyzete tavaszra rendkívül súlyossá válik, Moszkvának – noha gazdasági és társadalmi okokból maga is lezárná már a háborút – nincs különösebb oka siettetni a tárgyalásokat. Inkább kivárnak, és a számukra kedvező ajánlatra várnak.

Úgy tűnik, az oroszok továbbra is hajlandóak lehetnek bizonyos kérdésekben engedményeket tenni – legalábbis ezt kommunikálják Washington felé –, még olyan ügyekben is, amelyek Ukrajnának szimbolikus jelentőségűek a békekötés szempontjából. Az amerikaiak pedig nyitottnak mutatkoznak arra, hogy ők vállalják át e kényes pontok rendezését, például az elfoglalt területek elismerésének kérdését

– fogalmazott Kosztur András.

Az ukrán fél mindeközben továbbra is kitart a maximalista követelései mellett – tűzszünetet a jelenlegi frontvonalakon, a NATO-tagság perspektívájának fenntartását, valamint a hadsereg korlátozásának elutasítását –, Moszkva pedig ennek fényében „mossa kezeit”, és a felelősséget Kijevre hárítja.

Elkerülhetetlen volt Orbán moszkvai útja, Zelenszkij közben sarokba szorult

Miért éppen most került sor az Orbán–Putyin-találkozóra, és kinek mi állhatott az érdekében? Mekkora szerepet játszhattak a moszkvai tárgyaláson az energiaellátási kérdések, és mennyire szólhatott mindez az ukrajnai háború lehetséges lezárásáról? Hol tartanak jelenleg a tárgyalások a háború befejezéséről, milyen békekoncepció van az asztalon, és ehhez miként viszonyul Moszkva? Milyen stratégiai megfontolások húzódnak Oroszország aktuális lépései mögött, és mit jelenthet Ukrajna számára, hogy lemondott Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij legfontosabb bizalmasa? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kosztur András geopolitikai elemző segítségével.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Orbán Viktor Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az egyeztetés pedig itthon és Európában egyaránt jelentős visszhangot váltott ki. A magyar sajtó figyelme ugyanakkor nemcsak a találkozó politikai súlyára irányult: nagy teret kapott az a protokolláris, nyilvános esemény is, amelyen a magyar miniszterelnök tolmácsa félrefordította az orosz elnök szavait, illetve a megszólalás több lényeges elemét kihagyta.

Kosztur András geopolitikai elemző szerint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját két fő tényező tette időszerűvé.

Az egyik a béketárgyalások körüli fokozódó diplomáciai aktivitás: Magyarország igyekszik előmozdítani a békefolyamatot, elsősorban Moszkva és Washington közeledését. A magyar miniszterelnök mindkét nagyhatalom vezetőivel fenntartott jó viszonya miatt a folyamat felgyorsulása elkerülhetetlenné tette a személyes egyeztetést is.
A találkozó másik meghatározó témája az energetika volt, amely Kosztur szerint az ukrajnai háborútól sem választható el.

„Az új amerikai szankciók ugyan nem érintik Magyarországot, a megváltozott körülmények mégis indokolttá teszik a további egyeztetéseket, különösen a térségben kialakult helyzet fényében. A napokban derült ki, hogy a Mol szerepet vállalhat a szankciók alá került orosz gáz- és kőolaj-érdekeltségek kivásárlásában Szerbiában, és az orosz energetikai miniszterelnök-helyettes, Alekszandr Novak is megerősítette, hogy ez a kérdés felmerült a közel négyórás tárgyaláson. Szijjártó Péter pedig arról beszélt, hogy felgyorsulhat a Paks II. beruházás is, amelynek munkálatai február 5-én indulhatnak. Mindez a Magyarország számára biztosított különleges szankciómentességnek köszönhető, amelyet az amerikai fél nemrég ismételten megerősített” – fejtette ki az elemző.

Mint rámutatott, az ukrajnai háborúval összefüggésben a felek keveset árultak el arról, pontosan miről esett szó Moszkvában. Vlagyimir Putyin mindössze annyit közölt, hogy értékeli Magyarország kiegyensúlyozott álláspontját, és támogatja Donald Trump javaslatát, amely szerint Budapest lehetne egy jövőbeli orosz–amerikai találkozó helyszíne. Orbán Viktor ugyancsak hangsúlyozta, hogy Magyarország számára biztonsági és gazdasági okokból is kiemelten fontos a mielőbbi béke.

A tárgyalások jelenlegi szakasza rendkívül érzékeny. Látható, hogy az amerikaiak és az oroszok egyaránt igyekeznek minimális információt nyilvánosságra hozni – bár ez nem mindig sikerül –, mert továbbra is sok szereplő próbálná akadályozni a béketörekvéseket. Természetes tehát, hogy a megbeszélések tartalmáról kevés részlet ismert; ezek legfeljebb később, szivárogtatásokon keresztül válhatnak hozzáférhetővé

– vélekedett Kosztur András.

Orbán Viktor amerikai útja előtt Moszkvában furcsa dolgok történtek zárt ajtók mögött

Kosztur András geopolitikai elemző szerint Orbán Viktor és Donald Trump találkozója nemcsak a magyar–amerikai kapcsolatok szoros voltát erősíti meg, hanem Magyarország különleges diplomáciai pozícióját is a Nyugat és a nem nyugati hatalmak között. A tárgyalások középpontjában a szankciók, az energiapolitika és az ukrajnai háború lezárásának lehetőségei állhatnak.

November 7-én Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trump amerikai elnökkel találkozik Washingtonban. A megbeszélés középpontjában várhatóan a korábban Budapestre tervezett orosz–amerikai békecsúcs sorsa, valamint a két ország közötti gazdasági együttműködés bővítése áll majd. Arról, hogy pontosan milyen megállapodások születhetnek, az Index korábban részletes cikket közölt, kormányzati forrásokkal folytatott háttérbeszélgetések alapján. Ehhez kapcsolódóan a tárgyalásokon várhatóan szóba kerülnek az Oroszország ellen bejelentett új amerikai szankciók, valamint a Magyarország számára kiemelt jelentőségű energiapolitikai kérdések is.

Ugyanakkor olyan forgatókönyv is felvetődött, amely szerint Donald Trump felajánlhatja az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alóli mentességet, amennyiben Budapest enyhíti ellenállását Ukrajna uniós csatlakozásával szemben.

A magyar miniszterelnök a Trump-kormányzattal történő stratégiai-gazdasági együttműködés kialakítását nevezte washingtoni látogatása céljának.

Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a Trump–Orbán-találkozó új fejezetet nyithat a magyar–amerikai kapcsolatok történetében. Mint mondta, mindkét ország számára kiemelt cél, hogy olyan energetikai megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek elősegítik az önállóság növelését és erősítik a gazdasági versenyképességet. Pappin szerint ez a törekvés jól illeszkedik a stratégiai irányba, amely a kölcsönös előnyökön alapuló, hosszú távú együttműködésre épít.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Kosztur András geopolitikai elemző szerint az Orbán–Trump-találkozó újabb megerősítése annak, hogy a jelenlegi magyar–amerikai kapcsolatok kifejezetten jók, önmagában azonban ez nem tekinthető újdonságnak. Mint rámutatott, a két ország viszonya Donald Trump elnökségének kezdete óta kiegyensúlyozott, Orbán Viktor és Trump között pedig már csaknem egy évtizede fennáll a személyes, bizalmi kapcsolat.

Az elemző emlékeztetett arra, hogy Trump külpolitikájának egyik alapvetése a személyes diplomácia, vagyis az államközi viszonyokat gyakran az egyes vezetők közötti viszony határozza meg.

Trump nagy hangsúlyt fektet a más vezetőkkel való személyes kapcsolataira, külpolitikája pedig alapvetően a kétoldalú kapcsolatokra épül. Tágabb kontextusban Magyarországnak az Egyesült Államok szempontjából a nyugati világon belüli politikai küzdelmekben lehet szerepe

– mondta Kosztur András.

Hozzátette, Trump és szövetségesei nem titkolják, a politikai irányváltást az úgynevezett „patrióta erők” javára szeretnék elősegíteni Európában (ez nemcsak a hivatalosan is Patrióták néven létrejött európai parlamenti frakciót, hanem az Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióját is magában foglalja). Magyarország pedig az egyik legrégebbi, legstabilabb és legkövetkezetesebb képviselője ennek a politikai tábornak.

Kosztur András szerint Magyarország sajátos szerepet tölthet be a Nyugat és a világ más térségei között: „egyedüliként őrizte meg jó kapcsolatait a nem nyugati nagyhatalmakkal, így hidat képezhet a különböző geopolitikai pólusok között”. Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet – Washington e téren inkább a saját befolyására épít, mégis, a budapesti békecsúcs ötlete azt mutatta, hogy az Egyesült Államok adott esetben nem zárkózik el attól, hogy a szövetségesei diplomáciai csatornáit is igénybe vegye.

Trump és Putyin játszmája: a budapesti találkozó csak egy lépés a táblán

Néhány napja még nagy csinnadrattával érkezett a hír, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten ülhet tárgyalóasztalhoz, és ezzel előrelépést érhetnek el az ukrajnai háború lezárásában. Mostanra viszont már arról szólnak a hírek, hogy egyelőre nem valószínű a budapesti csúcstalálkozó megrendezése. Kosztur András geopolitikai elemzőt a legutóbbi Trump–Zelenszkij-találkozó hatásairól kérdeztük, arról, hogy miként értékelhető mindez orosz nézőpontból, és milyen célokat követhet az amerikai elnök. Arra is kíváncsiak voltunk, mekkora az esélye annak, hogy egy jövőbeli amerikai–orosz egyeztetésen az Európai Unió is képviseltesse magát, illetve hogy Volodimir Zelenszkij helyet kapjon a tárgyalóasztalnál. Végül felmerül a kérdés: lesz-e egyáltalán budapesti csúcstalálkozó?

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A washingtoni találkozó a hírek szerint lesújtóan zárult az ukránok számára, főként korábbi reményeikhez képest. Napokkal Zelenszkij útja előtt még a levegőben lógott a Tomahawk rakéták átadásának kérdése is, Kijev és támogatói pedig abban bízhattak, hogy Washington – ha lassan is – visszatér a bideni útra az ukrajnai konfliktusban. Erre azonban nem került sor, és ha két héten belül nem is lesz budapesti csúcstalálkozó, ahogy ezt az amerikai elnök hangoztatta, az oroszoknak mindenképpen jó hír, hogy az ukrán elnök üres kézzel tért haza Kijevbe.

„Trump elmúlt hetekben elhangzott kijelentései biztatóak voltak ugyan az ukránok számára, az amerikai elnök azonban vélhetően végig az orosz elnökhöz szólt velük, abban bízva, hogy engedményekre bírhatja Putyint. A múlt heti telefonhívás alapján részben működött az elképzelés, az oroszok továbbra is hajlandóak a tárgyalásokra, a követeléseikből azonban, úgy tűnik, nem engednek. Moszkva számára Zelenszkij washingtoni útjának eredménye az, hogy egy gonddal kevesebbel kell foglalkozniuk: a Tomahawk rakéták ugyanis – bár a háború menetét nem tudnák megfordítani – kellemetlenséget okozhattak volna. Trump viszont időt nyert, hiszen nyilvánvaló, hogy sem a rakéták átadása, sem a súlyos másodlagos szankciók bevezetése nem szerepelt a tervei között” – fogalmazott Kosztur András az Indexnek.

Közbeszólt a budapesti találkozó, Zelenszkijt csalódás várhatja a Fehér Házban

Donald Trump az elnöki kampányában megfogalmazott stratégiájához hűen továbbra is a béke megteremtésén dolgozik: igyekszik egyensúlyt tartani az oroszokkal való együttműködés és a katonai nyomásgyakorlás között. Vlagyimir Putyin célja ezzel szemben az, hogy a tárgyalási folyamatot életben tartsa, és megakadályozza az amerikai elnök teljes elfordulását Moszkvától, mindezt egy olyan helyszínen, Budapesten, amely az amerikai szövetségi viszony és az orosz kapcsolatok egyensúlyát egyszerre testesíti meg.

Budapest vált a nemzetközi figyelem középpontjává, miután kiderült, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin újabb egyeztetésük helyszíneként a magyar fővárost választották. A találkozó időzítése és helyszíne geopolitikai üzenetet hordoz: mindkét vezető számára lehetőséget kínál arra, hogy pozícióját erősítse a háborúval, a szankciókkal és az európai biztonsági rend jövőjével kapcsolatos vitákban. A budapesti csúcs egyszerre utalhat a kelet–nyugati viszony újraértelmezésére és a közép-európai térség diplomáciai szerepének felértékelődésére, miközben Kijev és Brüsszel is feszült figyelemmel követi a fejleményeket.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A béke útja szűk, de nyitva

Mint kiderült, Donald Trump javasolta a magyar fővárost a találkozó helyszíneként, Vlagyimir Putyin pedig támogatta az ötletet. Kosztur András geopolitikai elemző rámutatott:

Budapest azért lehet megfelelő helyszín az amerikai elnök szempontjából, mert egy szövetséges állam fővárosáról van szó, amely ugyanakkor fenntartotta a normális kapcsolatokat Oroszországgal.

Magyarország a háború kezdete óta a mielőbbi békés rendezés mellett állt ki, és nem támogatta fegyverekkel Ukrajnát, így az orosz–nyugati viszonyban bár nem teljesen semleges, az orosz–ukrán háborúból gyakorlatilag kimaradó helyszínnek számít. Ez tette korábban Törökországot és Szaúd-Arábiát is alkalmas tárgyalási helyszínné.

„Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt is elmondta, hogy Magyarország NATO-n belüli sajátos pozíciója, amellyel következetesen kiáll a saját érdekei mellett, Trump és Putyin tiszteletét egyaránt kivívta” – tette hozzá Kosztur András.

Trump békét épít a Közel-Keleten, de kiderült: ingatag a terv

Nagy diplomáciai áttörésként értékelhető az a gázai béketerv, amelyet Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szeptember végén jelentett be, majd október 13-án az Egyesült Államok, Egyiptom, Törökország és Katar vezetői is aláírtak. A közvetítők erőfeszítéseinek köszönhetően a Hamász is elfogadta a megállapodást – értékelte az Indexnek Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója.

A húsz ország vezetőinek részvétele jelezte a találkozó nemzetközi súlyát és diplomáciai jelentőségét. A kutató kiemelte: az a tény, miszerint Magyarország miniszterelnökét nemcsak meghívták az eseményre, hanem maga Donald Trump elnök hívta meg személyesen, és nyilvánosan méltatta is, jól mutatja: hazánk a méretéhez képest jóval nagyobb geopolitikai befolyással bír.

Ez – Sárkány László megítélése szerint – a jelenlegi kormány és a miniszterelnök külpolitikai aktivitásának eredménye, függetlenül attól, hogy ezt hazai és nemzetközi bírálói miként értékelik.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Putyin visszavág a drónok háborújában, Európa fizetheti az árát

Az orosz energetikai létesítmények elleni ukrán dróncsapások fájdalmasak Moszkvának, de nem végzetesek: stratégiai áttörést eddig nem hoztak, miközben az orosz drónok már egész Ukrajnát elérik. A globális energiarend ezalatt átrendeződik: Ázsia erősödik, a Nyugat súlya csökken, Európa fizethet, Ukrajna pedig a túlélésért küzd.

Ukrajna az elmúlt hetekben sorozatos dróntámadásokat hajtott végre az orosz energetikai infrastruktúra ellen, részben az Egyesült Államok hallgatólagos támogatásával, illeszkedve Washington azon törekvéséhez, hogy gyengítse Oroszország energiaexportját. Bár az ukrán csapások látványos károkat okoztak, Moszkva válaszul kiterjesztette saját támadásait, amelyek most Ukrajna energetikai hálózatát bénítják meg: a gázkitermelés hatvan százaléka leállt, több erőművet eltaláltak, és súlyos közműkimaradások fenyegetik az országot a tél közeledtével. Mindemellett Oroszország fejlettebb dróntechnológiával mozdonyokat és vasúti célpontokat is támad, ami az ukrán utánpótlást veszélyezteti. Az EU anyagi támogatása akadozik, Ukrajna költségvetése egyre súlyosabb hiánnyal küzd, az orosz gazdaság azonban nem omlott össze. Kosztur András, az Indexnek rendszeresen nyilatkozó geopolitikai elemző úgy látja, hogy az energetikai háború Ukrajna számára a kezdeti sikerek ellenére balul üthet ki, és hosszabb távon stratégiai hátránnyá válhat.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az orosz energetikai létesítmények elleni ukrán támadásokkal kapcsolatban Kosztur András rámutatott: a nemzetközi sajtóban megjelent beszámolók szerint az Egyesült Államok közvetlenül is részt vesz ezekben, elsősorban az orosz olajipart érintő műveletekben. Bár korábban is értek ukrán csapások orosz olajtárolókat és feldolgozóüzemeket, a hírek szerint a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány idején a Biden-adminisztráció kérte ezek átmeneti felfüggesztését.

Értelemszerűen az év elején a feszült ukrán–amerikai viszony és Washington Moszkva felé mutatott közeledési szándéka nem kedvezett a támadások újraindításának. A békefolyamat megtorpanása után azonban az amerikaiak úgy vélték, lépniük kell. Azóta stratégiájuk központi eleme, hogy az orosz kőolaj-kereskedelmet próbálják nehéz helyzetbe hozni, mindeddig kevés sikerrel

– fogalmazott az elemző.

Putyin odaszúrt a NATO-nak, és hátborzongató kijelentést tett

Vlagyimir Putyin egyszerre próbált kemény és békülékeny lenni Szocsiban: miközben az orosz hadsereget a világ legerősebbjének nevezte, az ukránokat a megadásra biztatta. Az európai vezetőket ostorozta, Orbán Viktort viszont kivételként dicsérte.

A hagyományoknak megfelelően idén is beszédet mondott, majd újságírói kérdésekre válaszolt Vlagyimir Putyin a Valdaj nemzetközi vitaklub éves rendezvényén, Szocsiban. Kosztur András geopolitikai elemző szerint magára az eseményre, és különösen az orosz elnök beszédére úgy is lehet tekinteni, mint a néhány évente megújított orosz külpolitikai doktrína élő, az aktuális helyzetre is reagáló kommentárjára.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A lapunknak nyilatkozó Kosztur András emlékeztetett rá, hogy az orosz elnök a Valdajon olykor egészen friss eseményekre is reagál – tavaly például Donald Trump újraválasztásához gratulált –, alapvetően azonban stratégiai szemléletű előadást tart, és válaszait az adott problémák mélyebb gyökereinek feltárására való törekvés jellemzi.

Putyinra egyébként is jellemző, hogy alapos felkészültségről és mély történelmi-kulturális ismeretekről árulkodó módon reagál egy-egy kérdésre. A külpolitikai fókuszú Valdaj különösen jó alkalmat nyújt számára, hogy ilyen kitérőket tegyen. Idén például Puskin egy verséből is idézett egy hosszabb részletet, amelyre állítása szerint néhány napja bukkant és az 1812-es borogyinói csatáról szól

– hívta fel a figyelmet az elemző.

Donald Trump megtette az ajánlatát, és ettől sokan idegesek lettek

Törökország különutas politikája rávilágít arra, hogy a gyorsan átalakuló világrendben a sokszereplős rendszer fokozatosan két vagy több nagyhatalmi blokkra szakad. Ankara manőverei így nemcsak a térségben, hanem globálisan is jelzik a geopolitikai erőviszonyok átrendeződését.

Donald Trump amerikai elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő még szeptember 25-én Washingtonban találkozott, ahol a két vezető a védelmi együttműködésről, az orosz energiafüggőség csökkentéséről és a közel-keleti békefolyamatokról tárgyalt. A megbeszélések középpontjában az F–35-ös vadászgépek lehetséges törökországi visszatérése, a Patriot rendszerek ügye, valamint egy gázai fegyvernyugvás előmozdítása állt, amelyben Ankara és Washington egyaránt előrelépést emlegetett. Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója az Indexnek elmondta: Törökország a NATO és Oroszország között egyensúlyozva, stratégiai autonómiáját megőrizve vált a Közel-Kelet meghatározó középhatalmává.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az Egyesült Államok után Törökország rendelkezik a NATO második legnagyobb védelmi kapacitásával, amelynek jelentőségét tovább növeli az Incirlik légibázis kulcsszerepe a szövetség déli szárnyának védelmében. Ankara ugyanakkor sajátos külpolitikai stratégiát folytat: miközben a nyugati szövetségi rendszer része, régóta fennálló multilaterális politikájának jegyében szoros gazdasági és védelmi kapcsolatokat ápol Oroszországgal is. Ez különösen ellentmondásos helyzetet teremt, hiszen Moszkvát a NATO hivatalosan fenyegetésként kezeli, az Európai Unió pedig háborús gazdasági működésre készül átállni ellene. Ilyen körülmények között Törökország egyszerre szövetségese és partnere egy olyan hatalomnak, amellyel a nyugati blokk de facto már közvetett háborús viszonyban áll.

Törökország sajátos helyzete is azt mutatja, hogy a szinte követhetetlen gyorsasággal átalakuló világrendben a jelenlegi multipolaritás egyre inkább két- vagy többpólusú tömbösödés felé tart.

„A NATO és a Kína–Oroszország–Irán-tengely mellett legújabb fejleményként az arab országok saját »NATO«-ja is formálódik, részben a katari incidens nyomán kialakult Egyesült Államokkal szembeni bizalomvesztés következtében. Ha ezen az úton haladnak tovább az események, a diverzifikáció már nem sokáig lesz fenntartható. A hídszerep és a stratégiai autonómia egyre kevésbé tűnik járható útnak, és a vagy-vagy logikájának erősödése választás elé állíthatja az olyan középhatalmakat is, mint Törökország” – mutatott rá Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója.

Az évszázad legnagyobb projektje felforgatja a világrendet, de bármikor összeomolhat

Új gazdasági útvonalak kötik össze Ázsiát és Európát, Peking és Újdelhi is megépítette a maga útvonalát. A tét nem kevesebb, mint a világkereskedelem jövője.

Az Ázsiát és Európát összekötő gazdasági folyosók közül két meghatározó példa emelkedik ki: Kína Övezet és Út kezdeményezése (BRI), valamint az India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosó (IMEC). A határokon átívelő, integrált gazdasági hálózatok kiépítésén túl a BRI és az IMEC a globális geopolitikai versenyt is tükrözi. Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója szerint a két gazdasági folyosó rivalizálása könnyen feszültségeket szíthat az államok között, elsősorban az Egyesült Államok és Kína vetélkedésében, de abban is, hogyan osztják el az előnyöket a résztvevők, illetve kiket vonnak be vagy zárnak ki a projektekből.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az új kereskedelmi és energia-útvonalak nemcsak a gazdaságot szolgálják, hanem a nagyhatalmak közötti verseny részei is. Ez önmagában is feszültségeket kelt, ráadásul mind a BRI, mind az IMEC a Közel-Keleten halad át, a világ egyik legérzékenyebb térségén. Itt rendezetlen határviták, modern technológiák és ősi törzsi ellentétek találkoznak, amelyek könnyen kiélezhetik a helyzetet. A gazdasági folyosók önmagukban nem tudják megfékezni ezeket a válságokat, ezért biztonsági szövetségekre és katonai garanciákra is szükség van

– fejtette ki Sárkány László az Indexnek. Hozzátette: az új világrendben a gazdasági és biztonsági kérdések összefonódnak.

A nagy kérdés az, hogy a verseny megmarad-e a gazdaság és a diplomácia keretei között, vagy egy olyan eszkalációs spirál indul el, amely egyre több országot sodor magával.

A partnerségek működnek, de törékenyek: Izrael kulcsszereplő, India helyzete bizonytalan, Jordánia pedig a leggyengébb láncszem.

Európa egyre gyengébb, már alig maradt eszköze, hogy rendezze viszonyát Oroszországgal

A Szibéria Ereje 2 gázvezeték Kínát erősíti, Trump energiaterveit gyengíti, és új frontot nyit az amerikai–orosz–kínai játszmában. Európa eközben egyre kevesebb eszközzel próbál nyomást gyakorolni Moszkvára.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A Szibéria Ereje 2 egy új, Mongólián át vezető gázvezeték, amelyről szeptember elején Oroszország, Kína és Mongólia jogilag kötelező megállapodást írt alá. A vezeték évente 50 milliárd köbméter orosz földgázt szállítana Kínába, részben pótolva az Európa felé elveszített exportot. A projekt Moszkva számára létfontosságú, mert növeli a részesedését a kínai piacon, Pekingnek pedig stratégiai előnyt jelent: hosszú távon stabil és olcsó gázforrást kínál, miközben csökkenti az LNG-importtól való függőségét. Geopolitikai szempontból a beruházás tovább erősíti az orosz–kínai energetikai szövetséget, amely komoly kihívást jelenthet az Egyesült Államoknak is, hiszen Kína energiaellátása biztonságosabbá válik, az amerikai LNG pedig nehezebben talál vevőre az ázsiai piacon.

Az Indexnek nyilatkozó Seremet Sándor, az Eurázsia Központ és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója kiemelte: Moszkvában mindig is szükségesnek tartották az orosz energiaexport diverzifikálását, ám erre csak válsághelyzetek idején tettek tényleges erőfeszítéseket. Korábban, amikor az Európába irányuló gáz közel 90 százaléka Ukrajnán keresztül érkezett, a tranzitútvonalak diverzifikálása volt a fő kérdés, de az első orosz–ukrán gázvitákig erre sem került sor. Hasonló a helyzet magukkal a piacokkal is: az első komoly intézkedések szükségességét 2014-ben, a Krím elcsatolása után ismerték fel, és ekkor született meg a megállapodás a Szibéria Ereje vezeték megépítéséről, amelyet 2019-ben helyeztek üzembe.

A Szibéria Ereje 2 megépítése régóta napirenden van, de Kína sokáig nem mutatott különösebb érdeklődést a projekt iránt. Most azonban, hogy igen kedvező feltételek mellett juthat az orosz gázhoz, a helyzet megváltozott

– mutatott rá a kutató.

Ugyanakkor szerinte a Szibéria Ereje 2 megépülése nem feltétlenül jelent valódi diverzifikációt, inkább az egyik függőség felváltását egy másikkal.

Az ilyen jellegű függőség ugyanazokkal a kockázatokkal jár, mint az európai volt, azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi geopolitikai körülmények egymás mellé sodorták Pekinget és Moszkvát. Mindkét fél engedményeket tesz: Oroszország az európai árakhoz képest jóval olcsóbban szállít majd Kínának – ahogy ezt a meglévő vezetéken már most is teszi –, mert számára a kisebb bevétel is jobb a semminél. Kína viszont megvalósít egy olyan projektet, amelyre ugyan nincs rászorulva, de biztosítja számára a szárazföldön érkező, megbízható energiát, amely így nem függ az amerikai befolyástól, és amelyért jórészt saját valutájában fizethet

– fejtette ki Seremet Sándor.

Hozzátette: összességében Oroszország sokkal nagyobb mértékben van kitéve Kína jószándékának, mint fordítva. Az orosz részesedés Kína importportfóliójában alig 5 százalékot tesz ki, amit szükség esetén könnyen pótolhat. Ráadásul míg az európai piacon a Gazprom több nemzeti vállalattal és kormánnyal is szerződhetett, így manipulálva az árakat, Kína esetében egyetlen vásárlóról van szó, amely adott helyzetben jóval keményebb feltételeket diktálhat.

Zelenszkij tudja, hogy mi következik: Ukrajna jövője a tét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatalma egyelőre szilárdnak tűnik, de politikai jövője annál bizonytalanabb. Ha a háború a közeljövőben véget érne, újraindulhat az ukrán belpolitikai verseny, amelyben a jelenlegi elnök már jóval gyengébb támogatottsággal nézhet szembe ellenfeleivel. Ezzel az ukrán vezetés is tisztában van, ezért igyekszik kiiktatni Zelenszkij lehetséges kihívóit.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Kosztur András geopolitikai elemző szerint a nyilvánvaló belpolitikai problémák ellenére korai lenne még azt állítani, hogy Volodimir Zelenszkij hatalma megingott Ukrajnában. Mint rámutatott, most különösen kritikus időszakról lehet beszélni az ukrán belpolitikával kapcsolatban: ha a háború a közeljövőben – tehát egy éven belül – lezárulna, az a politikai verseny újraindulását is jelentené Ukrajnában.

A jelenlegi információk szerint Zelenszkij támogatottsága nagyjából ugyanott állhat, mint a háború előtt, vagyis viszonylag alacsonyan. Ugyanakkor az országon belüli hatalmi struktúrákat szilárdan kézben tartja: a kormány, a parlament és az alkotmánybíróság eljelentéktelenedett, az erőszakszervezetek az Elnöki Iroda felügyelete alá kerültek, az önkormányzatok ellenállását pedig megtörték. Kivételt csak azok az intézmények jelentenek, amelyek a Nyugat befolyása alatt állnak – ilyenek bizonyos médiumok, civil szervezetek, valamint a korrupcióellenes intézmények –, és éppen ez magyarázza az ellenük indított fellépést

– mondta az elemző az Indexnek.

Trump elszámította magát, kénytelen a valósággal szembenézni

Sem Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij közvetlen találkozója, sem Donald Trump gyors békeközvetítése nem tűnik reálisnak, így a háború legfeljebb lassú, fokozatos enyhüléssel érhet véget. Eközben a globális Dél felemelkedése átrendezi a világpolitika súlypontját, és mind nagyobb mértékben határozza meg a nemzetközi folyamatokat a hagyományos nyugati csúcstalálkozókkal szemben.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Kosztur András geopolitikai szakértő szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben sor kerülhet-e egy Putyin–Zelenszkij-találkozóra, illetve egy hármas csúcstalálkozóra Donald Trump amerikai elnökkel. Emlékeztetett rá: Oroszország egyértelművé tette, hogy Vlagyimir Putyin csak akkor találkozna Volodimir Zelenszkijjel, ha előtte az alacsonyabb szintű delegációk a lényeges pontokban már megállapodtak. Kijev viszont azonnali két- vagy háromoldalú csúcstalálkozót szeretne. Donald Trump pedig úgy tűnik, egyelőre hátrébb lépett, és hagyja alakulni az eseményeket. Hogy meddig marad passzív, mikor aktivizálja magát ismét, és pontosan milyen lépéseket tesz majd, az egyelőre nem ismert.

Az amerikai elnöknek az az érdeke, hogy ha Putyin és Zelenszkij találkoznak, az valóban közelebb hozza a békét. Ha belemennének a találkozóba, és az eredménytelenül zárulna vagy akár botrányba fulladna, vélhetően minden eddigi békéért tett erőfeszítés is kárba veszne

– emelte ki a szakértő.

Putyin nyit, Zelenszkij enged, jön a következő lépés a háború végéhez

A fehér házi tárgyalások után úgy tűnik, közelednek az álláspontok, a béke lehetősége felcsillant, de a kulcsfontosságú részletek továbbra is homályban maradtak.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Még nem világos, milyen konkrét eredményt hoztak a hétfői fehér házi tárgyalások. Minden jel azonban arra mutat, hogy Ukrajna az Egyesült Államokhoz hasonlóan elfogadta: a béketárgyalásokat nem kötik tűzszünethez, hanem a harcok folytatása mellett is készek egyeztetni a tartós békéről.

Mint Kosztur András történész, geopolitikai szakértő az Indexnek elmondta, valamiféle előrelépés történhetett a biztonsági garanciák ügyében is, de konkrétumokat továbbra sem tudni. Egyes hírek szerint Ukrajna a NATO 5. cikkelyéhez hasonló garanciákat kaphat, az amerikaiak azonban csupán annyit erősítettek meg, hogy részt vennének a koordinációban. Donald Trump szavai alapján ugyanakkor az európaiak játszanának benne főszerepet. Volodimir Zelenszkij jelentős fegyvertámogatások szükségességéről beszélt: az ukrán elnök 90 milliárd, a Financial Times 100 milliárd dolláros csomagról írt, amelyet az európaiak finanszíroznának, míg az eszközök – például Patriot légvédelmi rendszerek – az Egyesült Államoktól érkeznének.

„A háború lezárulta után az amerikaiak befektethetnének az ukrán dróngyártásba, az FT itt 50 milliárd dollárról írt. Hivatalosan azonban erről sem jelentettek be semmit” – tette hozzá a szakértő. Szerinte az egyik legfontosabb kérdés, a területcserék problémája továbbra sem világos:

Annyit tudunk, hogy Zelenszkij hajlandó lenne erről tárgyalni Putyinnal, sajtóhírek szerint pedig Trumpnak azt mondta, megfontolja az arányos területcseréket.

Kosztur úgy véli, mindez arra utalhat, hogy Zelenszkij kész lemondani a Donbászról, ha Ukrajna más területeket – például Harkiv és Szumi megyék kisebb részei mellett – visszakapna.

„Kijev vélhetően leginkább az Enerhodarban található zaporizzsjai atomerőműre tartana igényt, de minderről egyelőre nincs hivatalos bejelentés, csupán sajtóértesülésekből és a felek érdekeiből lehet következtetni” – mutatott rá a szakértő.

Putyin és Trump olyasmire készülhet Alaszkában, ami az ukrajnai háborún is túlmutat

Alaszka lehet a színtere annak az alkunak, amely eldönti Ukrajna sorsát, Európa jövőjét és átrajzolja a világpolitika erőviszonyait. Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozója akár egy új korszak nyitányát jelentheti, de még az is lehet, hogy csak egy rövid epizód marad a diplomácia történetében.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

A héten, pénteken történelmi találkozóra kerül sor Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között Alaszkában. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy sem ukrán, sem európai delegációt nem hívtak meg, noha az asztalra Ukrajna sorsa kerül, de a háború lezárásán túlmutató geopolitikai alkuk is körvonalazódhatnak. Gesztusértékűnek tűnik, hogy az amerikai elnök péntek előtt még meghallgatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és európai vezetőkkel is egyeztet.

Az alaszkai tárgyalások tétje nem csupán a fegyvernyugvás vagy egy békemegállapodás lehet, hanem az, hogy a két nagyhatalom milyen új biztonsági, illetve befolyási zónákat rajzolhat át Európa és a világ térképén. Washington és Moszkva alkuja érintheti a NATO keleti határainak jövőjét, a szankciós politikát, az energetikai együttműködést, sőt, akár Kína globális szerepének kezelését is.

Az alaszkai csúcstalálkozó így könnyen a 21. század új Jaltájává válhat, legalábbis ha a felek valóban nagyívű, a háborún túlmutató rendezésben állapodnak meg.

Az Indexnek nyilatkozó Kosztur András történész, geopolitikai szakértő ugyanakkor rámutatott, hogy eddig nem sok konkrétumot tudni az amerikai–orosz találkozóról.

„Az egyetlen árulkodó jel, hogy Alaszka legnagyobb városának, Anchorage-nek a légterét pénteken lezárják egy VIP-személy áthaladása okán. Így könnyen lehet, hogy a város mellett található Elmendorf–Richardson Egyesített Bázison tartják majd a találkozót. 1971-ben az Elmendorf Légibázis szolgált egyébként Richard Nixon és Hirohito japán császár találkozójának helyszínéül is” – mondta lapunknak a szakértő.

Hogy miért pont Alaszka, azzal kapcsolatban is találgatások vannak, egyesek történelmi vagy aktuálpolitikai utalásokat vélnek felfedezni a helyszínben. Kosztur András szerint azonban a legvalószínűbb, hogy elsősorban biztonsági és kényelmi okok állnak a helyszín melletti döntés mögött:

Trump saját országa területén marad, igaz, ehhez át kell repülnie Kanada vagy a tenger felett, de csekély távolságot egy Öböl-menti vagy európai helyszínhez képest. Putyin pedig az útja nagy részét Oroszország területe felett teheti meg, sem válságövezeteket, sem »barátságtalan« országokat nem kell érintenie közben.

Európa és Amerika kihívót kap: új hatalom születik a Földközi-tenger mentén

Miközben a világ Ukrajnára, Iránra, Gázára, Szíriára és a Donald Trump által meghirdetett kereskedelmi háborúra figyel, a mediterrán térségben kevésbé látványos, de annál fontosabb átalakulás zajlik, amely komoly következményekkel járhat az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok számára is.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

„Egy dinamikus, átfogó, új regionális hegemónia kiépítése van folyamatban a Törökország és Spanyolország közötti tranzitzóna mentén” – figyelmeztet Sárkány László, az Eurázsia Központ Közel-Kelet-kutatója. Mint elmondta, a Földközi-tenger két végét összekötő mediterrán szövetség, amely a védelmi, energetikai és kereskedelmi együttműködést egyesíti, hamarosan erősebb lehet, mint a jelenlegi Európai Unió.

Ukrajna rendkívül veszélyes játékba kezdett

Az ukrán elnök a hatalom stabilizálása érdekében átalakította kormányát, miközben törvénymódosításokkal gyengítette a korrupcióellenes intézményeket. A lépések nemcsak a belpolitikai feszültséget növelik, hanem Ukrajna nyugati szövetségeseit is elbizonytalaníthatják.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Július közepén Volodimir Zelenszkij bejelentette az ukrán kormány átalakítását, amelynek részeként leváltotta a miniszterelnököt. A változások hátteréről Seremet Sándor, az Eurázsia Központ kutatója és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az Indexnek elmondta: Denisz Smihal volt a független Ukrajna leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője, hatékonyságának megítélése azonban már más lapra tartozik, most mégis a védelmi tárca élére került.

A miniszterelnöki posztot az egykori gazdasági miniszter, Julia Szviridenko vette át, akire Zelenszkij csapatának hűséges tagjaként és hatékony végrehajtóként tekintenek, mivel több, a lakosság számára kedvezőtlen intézkedést is bevezetett – például a hadiadó emelését. Ő volt az, aki Ukrajna részéről aláírta az ásványkincsekre vonatkozó amerikai–ukrán megállapodást is.

Az eddigi védelmi miniszter, Rusztem Umerov – aki egyben az Isztambulban tárgyaló ukrán delegáció vezetője is – a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára lett. Seremet emlékeztetett arra, hogy Umerov számára korábban nagyköveti posztot jósoltak Washingtonban, azzal a feltételezéssel, hogy az új fegyverszállítási mechanizmus – amely szerint az amerikai fegyvereket a NATO európai tagállamai vásárolják meg és adják tovább Ukrajnának – bevezetését követően ő képviselheti hatékonyan az ukrán érdekeket az Egyesült Államokban.

Seremet Sándor szerint az átszervezésből egyértelműen látszik, hogy az Elnöki Hivatal saját pozícióinak megerősítésére törekszik – elsősorban Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője szempontjából. Az ukrán kormány kulcspozícióit ugyanis Jermak bizalmasai töltik be. Őt azonban az elmúlt hónapokban egyre élesebb bírálatok érték, főként azért, mert túl nagy hatalom összpontosul a kezében.

A kutató rámutatott: miközben az ukrán vezetés kifelé egységet igyekszik mutatni, a háttérben különböző érdekcsoportok versengenek a befolyásért. A kormányváltás révén az Elnöki Hivatal több célt is próbált elérni. Egyrészt a hatalom további koncentrálását, valamint olyan bizalmasok pozícióba juttatását, akikről Washingtonban kedvező véleménnyel vannak. Másrészt egyfajta gesztust is próbált tenni a társadalom felé. Ukrajnában 2019 óta nem tartottak választásokat, és a közvélemény elégedetlensége nőtt a kormány teljesítményével szemben – erre próbált meg reagálni az elnök és csapata. Seremet szerint azonban a kormány lecserélése aligha hoz érdemi változást, mivel annak elsődleges feladata továbbra is az Elnöki Hivatal – a „Bankova” – döntéseinek végrehajtása marad.

Donald Trump olyan bejelentést tett, amelyre Vlagyimir Putyin aligha legyinthet

Donald Trump türelme fogytán, de a fegyverszállításokat és a vámokat inkább politikai eszközként használja. Ultimátuma Moszkva számára egyszerre jelent fenyegetést és alkuajánlatot. A kérdés már csak az, hogyan reagál az orosz vezetés, mi történik az ötven nap lejárta után, és meddig bírja még Ukrajna.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Dacára az amerikai diplomáciai próbálkozásoknak, Donald Trumpnak nem sikerült teljesítenie kampányígéretét, hogy elnökké válása után békét teremt Ukrajnában, és véget vet az orosz–ukrán háborúnak. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy stratégiát váltott, és a napokban egyértelmű határidőt szabott Vlagyimir Putyinnak: ötven nap áll rendelkezésére, hogy lezárja a háborút, különben az Egyesült Államok fokozza a katonai támogatást, és Moszkvának következményekkel, komoly szankciókkal kell számolnia. Trump úgy fogalmazott: csalódott Putyinban, mivel korábban többször is azt hitte, sikerül megállapodni vele a békéről, de minden próbálkozás kudarcba fulladt. Az amerikai elnök most úgy döntött, nyomást gyakorol Moszkvára: a hírek szerint már útnak indultak az első amerikai rakéták Ukrajnának, és a NATO is további fegyverszállításokat helyezett kilátásba. A fenyegetés hatására Kreml-közeli bloggerek aggodalmuknak adtak hangot, míg Moszkva újabb, pusztító légicsapással válaszolt július 16-ra virradó éjjel, amit sokan épp Trump fellépésére adott reakciónak tartanak.

Az amerikai elnök bejelentése után a Financial Times saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy Donald Trump négyszemközt arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt: fokozza az orosz területen belüli, mélyreható csapásokat. Állítólag azt is megkérdezte tőle, hogy Kijev képes lenne-e Moszkva elleni támadásra, amennyiben az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat biztosítana. Nyilvánosan ugyanakkor Trump újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán vezetésnek nem szabad célba vennie az orosz fővárost. A kiszivárgott Trump–Zelenszkij-beszélgetés akár a nyomásgyakorlás része is lehet, hogy Moszkva komolyan vegye az amerikai ultimátumot.

Az Indexnek Seremet Sándor, az Eurázsia Központ kutatója és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója értékelte, milyen válaszlépésekre készülhet Moszkva, mekkora mozgástere maradt Putyinnak az amerikai nyomásgyakorlás közepette, és milyen forgatókönyvek rajzolódhatnak ki az ötven nap lejártával.

Váratlanul zsákutcába fordult az alkuhelyzet: sem Trump, sem Putyin nem engedhet

A fegyverszállítási szünet után Washington újra lép, miközben Moszkva fokozza a nyomást. Donald Trump diplomáciai kényszerpályára került Kijev és a Kreml között. Ukrajna sorsa részben Washington kezében van, ahol a döntések most inkább stratégiai egyensúlyozásról, mint béketeremtésről szólnak. A háttérben fegyverekről, szankciókról és kompromisszumképtelenségről zajlik a játszma.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Nagyon úgy tűnik, hogy véget ért Donald Trump békítő politikája az orosz–ukrán háború ügyében. Pontosabban: az eddigi diplomáciai erőfeszítések nem vezettek eredményre. Hiába ígérte, hogy amint ismét hivatalba lép amerikai elnökként, elhozza a békét, hónapok teltek el, de nemhogy béke nincs, a Trump-kormányzat most már újabb fegyverszállításokat ígér Ukrajna megsegítésére. Korábban még arról szóltak a hírek, hogy az amerikaiak ideiglenesen felfüggesztik a katonai támogatást.

Trump kapcsolata nem indult jól Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, most viszont már Vlagyimir Putyin hozzáállása miatt csalódott, mert Oroszország nem hajlandó befejezni a háborút. Tovább borzolja a kedélyeket egy nemrég előkerült hangfelvétel is, amelyen Trump a választások előtt, egy zárt körű adománygyűjtő esten arról beszél, hogy előző elnöksége idején nyíltan megfenyegette Putyint: ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, „sz**rá bombázza” Moszkvát. A Kreml szerint nem voltak ilyen telefonbeszélgetések. Mindenesetre Trump most sem fogja vissza magát, amikor Putyint bírálja: szerinte az orosz elnöktől „rengeteg hazugságot” kapnak, és „a kedvessége mögött nincs tartalom”.

Az Indexnek Seremet Sándor, az Eurázsia Központ kutatója és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója elemezte az amerikai–orosz kapcsolatokat, illetve az orosz–ukrán háború friss fejleményeit.