További Külföld cikkek
- Gyermekbántalmazási botrány miatt távozik az anglikán egyház vallási vezetője
- A brit kormányfő szerint Elon Musk hazugságokat és álinformációkat terjeszt
- Erős földrengés rázta meg Tibet szent városát, többtucatnyian meghaltak
- Videón, ahogy szörnyű bosszút állnak a feldühödött bringások az őket veszélyeztető autóson
- A Financial Times szerint Európa veszélyben van, Oroszország már most hibrid háborút folytat
Nem volt elég bombasztikus
Alastair Campbell Fotó: EPA/Stefan Rousseau |
A kommunikációs főtanácsadó attól tartott, hogy a sajtó nukleáris fegyverekre vonatkozó részre koncentrál majd - derült ki a David Kelly kormányszakértő halálának körülményeit és ezzel összefüggésben a fegyverdosszié sorsát vizsgáló Hutton-bizottsághoz eljutott dokumentumokból. A dosszié ebből a szempontból nem volt túl "erős", a szöveg szerint Irak, a fejlesztések üteme alapján öt éven belül állíthat elő atomfegyvereket. "Amennyiben nem szerez be külföldről alapanyagokat" - állt megjegyzésként a jelentésben.
Kozmetikázott
|
Mindez a Daily Telegraph szerint magyarázatot adhat arra is, miért ragaszkodott annyira a brit kormány ahhoz a később hamisnak bizonyult hírszerzési jelentéshez, miszerint Irak Nigerből próbált urániumot beszerezni.
A miniszterelnöki hivatal folyamatosan tagadta, hogy köze lenne a dosszié átírásához, azt a hírszerzés művének nevezte. Bár nem menti fel a felelősség alól, tény, hogy a dosszié átírásakor Campbell átjavította a dosszié nyitóoldalán található címzést. Az eredeti szöveg szerint a dossziét a JIC állította össze. Campbell átirata szerint a dokumentum a "JIC munkája alapján készült".