Kerti sörözés lett a 7. Képregényfesztiválból

A piszkos anyagiak miatt a mainstream Gödörből a Dürer Kert nevű romkocsmába menekült idén a Képregényfesztivál, ami gyros-szagú, napernyők alatt sörözős, jugoszláv üdülőfalu-hangulatúvá változtatta a magyar képregény ünnepét. Ahol azért megint túlreprezentáltak voltak a hazai alkotók rovására az olyan külföldi (holland, finn, észt, stb.) szerzők, akik közül néhányat jó eséllyel még a honi képregényes kemény mag sem ismer, de most nézzünk inkább a pozitívumokat.

Végre van igazi képregényes díjunk

A magyar képregényipar Oscarja, az Alfabéta, amit tavaly még gagyi medenceátúszó oklevél volt, idén végre tisztességes dizájnt kapott a reklámszakmában utazó képregényveterántól, Cserkuti "Unicum és csöcsök" Dávidtól. Ez a díj most már egy gravírozott, névre szóló ereklye, aminek nemcsak azért van súlya, mert tömör üveg, hanem mert a tavalyi, nevetséges kategóriadömping helyett már csak hármat osztottak ki belőle: a legjobb képregény, képnovella és képsor alkotóinak. Az Alfabéta vitrinben, íróasztalon vagy (ha már Oscar-hasonlat) akár a klotyóolvasmányok nehezékeként is jól mutat.

A 2010-es mezőny legjobb képnovellája már a díjátadó előtt egyértelmű volt mindenki számára. Fritz "Comic Jam" Zoltán ugyanis olyan eleganciával és humorral idézte meg a Korhelyhajhászatban a régi Kockások és a francia ifjúsági képregények hangulatát, hogy népfelkelés tört volna ki, ha nem ő kapja az Alfabétát. A Kép-sor kategóriában Oravecz Gergely nyert a Blossza című comic strippel, de ő annyira szerény alkotó, hogy a díjkiosztó után lelépett.

A Legjobb Képregény az Ágoston, a nukleáris baromfi című, fekete-fehér, önéletrajzi ihletésű agymenés lett. Szerzője, a képregényes dzsemborikon csirkejelmezben, de minimum egy atommagos pólóban parádézó Vass Róbert. Kérdésünkre, hogy az Alfabéta megdobja-e az Ágoston eddigi 150-es eladott példányszámát, Robi csak ennyit mondott: "Nem az eladott példányokat számolom, hanem az olvasókat. Mint a Semic a Star Wars képregényeknél, ahol kiírták a borítóra, hogy egy megvásárolt példányt mindenki elolvasott a családban."

Kárpótlás Futakinak

Futaki Attila Spirálja 2009-ben Alfabéta nélkül maradt, és ezt a hazai képregényiparban is többen vérlázítónak találták. A mulasztást a Magyar Képregény Szövetség az idei Zórád-év jegyében frissen alapított Zórád Ernő-díjjal pótolta, amit a képregényrajzoló örököseivel együttműködve ezentúl minden évben annak a magyar szerzőnek osztanak ki, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hazai vagy a külföldi képregénybizniszben. Azt remélem mindenki tudja, hogy Futaki a díjat a Disney-nek rajzolt Villámtolvajért kapta: a Percy Jackson és az olümposziak 2010. októberében nyolcadik helyen nyitott a New York Times bestseller listáján (interjú a szerzővel és élménybeszámoló a külföldi munkáról itt).

Elvis a király

Sokat elárul a rendezvény színvonaláról, hogy a legviccesebb képregényújdonság, az Elvis Budapest véletlenül született meg az utolsó utáni pillanatban. A fesztivál külföldi vendégei (többek között az idei Alfabéta-díjakat átadó Joost Swarte és a Magyarországra már másodjára ellátogató Marcel Ruijters) valamint a magyar szerzők (Fritz Zoltán, Csordás Dániel, Lanczinger Mátyás, Felvidéki Miklós, Koska Zoltán) péntek délben, a Kossuth Klubban egy nagy tál kolbász, töpörtyű, körözött és paprika társaságában találták ki, hogy estére összehoznak egy képregényantológiát Budapest díszpolgárának dalaiból. A 120 példányszámos gyűjtemény tényleg vicces lett, abba viszont belegondolni is rossz, mihez kezdtek volna a szervezők, ha a Kossuth Klub alagsorában nincs nyomda.

A Képregényfesztiválon debütáló Call It Day szintén egy pofás kis multikulturális antológia lett, észt-finn-magyar koprodukcióban (teljes alkotólista itt), de hiába kapcsolódott hozzá kiállítás is, nem hiszem, hogy több embert hozott volna lázba, mint egy Sebők Imre-klasszikus limitált példányszámú újrakiadása.

Száműzve a retrósarokba

A magyar alkotók a Chill színpadon kaptak bemutatkozási lehetőséget. Ami tulajdonképpen csak egy csocsószobával kombinált vintage bútortemető volt, a romkocsmák elmaradhatatlan retró foteleivel és gomolygó cigifüstjével. A fesztivál elején itt még tolongtak az érdeklődők (már ha tolongásnak lehet nevezni 15-20 bámészkodót). Nikowitz Nóra tüneményesen mosolyogva vitázott a rajongókkal, akik még ennyi év után sem bocsátották meg neki, hogy a Calvin & Hobbes képregény főhőseit a korszakalkotó filozófusok neveire egyáltalán nem utaló Kázmérra és Hubára cserélte le. Tondora Judit és Pilcz Roland a hamarosan Amerikában is megjelenő, indiai szuperhősöket felvonultató képregényüket, a Neelakshi: The Quest of Armitot mutatták be, a geekzblogos, Forgács W. András és Rusznyák Csaba pedig az idei képregényfilmes felhozatal elemzésétől jutottak el odáig, hogy "a mozi halott". Mindannyian nagyszínpadot és több hírverést érdemeltek volna.

A Chillben tartott előadást Miriam Katin fia, Ilan Katin is az írónő új kötetéről. A beszélgetést az Alfabétával frissen kidekorált Vass Robi vezette, de a rendezvényt tökéletesen jellemzi, hogy a hozzá intézett első kérdés ez volt: „Nem tudod, mikor lesz a tombolahúzás?” A másik néző meg csak azért ült ide, mert Miriam Katinból írta a szakdolgozatát.

Szívfájdító volt azt is látni, hogy a hazai képregényipar egyik legnagyobb, még élő óriására, Fazekas Attilára a folyamatos csúszások miatt már csak hárman voltak kíváncsiak. Pedig a legendás művész ismét sokat sztorizott a 80-as évek illegálban megrajzolt Filmsikerek képregényváltozata-sorozatáról, ami a 90-es években nyugatnémet felkérésre már egy legális darabbal, a rajzfilmsorozathoz készített Szellemirtókkal bővült.

Nagyszínpad, sör, fesztivál-feeling

Korábban mindig nagy gond volt, hogy a tavaszi napsütéshez időzített fesztiválok látogatói a bevásárlólisták kipipálása után kiültek sörözni a Gödör teraszára. Így a benti színpadon zajló eseményeket maximum a szervezők és a vendégek barátai hallgatták az üres széksorok magányában. A Dürer Kert ebből a szempontból ideális helyszín: a nagyszínpad háromszöget alkot az italpulttal és a kerthelységgel, így a honi képregény ügyét két Aranyfácán mellett megváltók nem maradnak le egyetlen programról sem. Az persze már más kérdés, hogy a gyér hangosítás miatt a hátsó asztaloknál már semmit sem lehetett hallani, és néhány kóbor zápor másodpercek alatt tönkre tudott vágni minden beszélgetést.

A programok nekem elég sok kívánni valót hagytak maguk után. "A Comics Battle nem vicc" - harsogta a fesztiválajánló, aztán kiderült, hogy mégiscsak az: képregénycsata ürügyén pár joviális arc ordítozik a színpadon, és az egész nem érdekli a kutyát sem. Továbbra is érthetetlen, hogy a Magyar Képregényfesztivált miért kellett felhígítani megint féltucat vicces, de annyira azért nem ismert külföldi sztárvendéggel, ahelyett, hogy tényleg a hazai alkotókra koncentrálnánk, ha már ez lenne "a magyar képregények, magyar képregényalkotók első számú seregszemléje". Vagy ha már mindenáron kell egy külhoni, bedobhatnánk végre egy igazi, nézőcsalogató húzónevet, ha úgy tetszik "képregénycelebet".