Sas József nem csinál több Sas-kabarét
A 20 millió forintos adótartozása miatt 2009-ben egy év felfüggesztett börtönre ítélt Sas már idén nyáron is meglebegtette, hogy rossz egészségi állapota miatt abbahagyja a munkát, és nem vállal több kabaréfellépést. A humoristát májusban szívkatéterezték, júniusban pedig meg kellett műteni a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, mert elzáródott a nyaki ütőere.
![Sas József a bírósági tárgyalásán, 2009-ben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/494/4941/49418/4941828_659fd5e2637d95b2c0433bef8d2244e9_wm.jpg)
„Amikor bevallottam a kezelőorvosomnak, hogy szeretném abbahagyni a színészkedést, könyörgött, ne tegyem. Ez tartja életben! Sokkal rosszabb állapotban lesz, ha abbahagyja. Megfogadtam a tanácsát, és belevetettem magam a munkába, pedig éneklés és beszéd közben félrehordott a szám” – mondta Sas József a Blikknek a Lúdas Mutyi fotóspróbáján. „Megrémültem, talán örökre így maradok, de az orvosok megnyugtattak, ez elmúlik. És így is lett. Az emberek imádják a kabarét, szükségük van erre a fajta humorra. Ennek ellenére ma még úgy gondolom, ennyi elég lesz. Áprilisig lesz műsoron a Lúdas Mutyi, ha annak a hónapnak a végére érünk, én onnantól kezdve visszavonulok.”