Itt megy levegő és macska a Parlamentbe

A Kossuth téri rekonstrukciós munkálatok és a mélygarázs építése sajnos rögtön megcáfolta az egyik leghíresebb városi legendát. A Parlamentet ugyanis a meglévő dokumentációk és a helyszíni bejárások alapján nem köti össze semmiféle titkos alagút Fehér Házzal, azaz az ÁVH- és MSZMP-székházként is használt Képviselői Irodaházzal.

A parlamenti pincerendszer légoltalmi bunkereit pedig a 90-es években felszámolták, így ma már csak a történelmi kordokumentumnak meghagyott, „Északi óvóhely 70 személynek" falfeliratok és a bombázás idején szigorúan zárva tartandó vasajtók emlékeztetnek odalent a hidegháborús évekre.

110 éves légkondi

Ami viszont semmit sem változott az Országház majdnem 110 éves történetében, az a ma már pazarlónak és korszerűtlennek számító, de a modern kor építészeit a mai napig lenyűgöző fűtő- és szellőzőrendszer. A Parlament hűtése például pofátlanul egyszerű trükkön alapul: a Kossuth téren lévő, kovácsoltvassal fedett, sárgatéglás légkutakba beáramló levegő a pinceszintre kerülve lehűl, majd egy légkeverő csarnokon keresztülhaladva a képviselők lábánál lévő rácson át jut az ülésterembe. Ezt a hűtési folyamatot egészen 1997-ig a kútba rakott óriási jégtömbökkel segítették, amiket az albertirsai Mirsa hűtőházból hozattak ide.

Ezt a régi technológiát persze azóta párásító- és klímaberendezéssel turbózták fel. Egyrészt a 90-es évektől már a padokba szerelt szavazógépek elektronikája is megkövetelte a 40 százalékos páratartalmat, és persze magát az alsóházi üléstermet is gyakrabban kezdték használni a politikusok, mint a rendszerváltás előtt. Mint kiderült, a pincerendszerben nagyjából 20 fokra lehűtött levegő mindenképpen betódul a képviselőházba, így a fázós honatyák hiába takarják el a rácsukat az aznapi Magyar Nemzettel, csak azt érik el, hogy a szomszédjuk széke alól még erősebben nyomul be a hűvös levegő.

Néhány látogató a légkút láttán egyből azzal kezdett viccelődni, mekkora poén lenne parlamenti körsétát színlelve húsz zacskó kutyaszart dobni a kútba, aminek a szagát a rendszer pillanatok alatt beviszi az ülésterembe. Ráadásul a trükk akár működhet is, ha valaki az őrökön át bejut a parkba: a szellőztető rendszerben nincsenek zsilipek, a régi építészeti megoldások megőrzése miatt pedig nem is nagyon szorgalmazták az ilyesmit eddig az országház mérnökei. Így esett meg, hogy macskák és a madarak is járkáltak már ki-be a szuterénszint nyitott ablakain, a zsalugáterek alá pedig néha denevérek költöznek be, de eddig mindig sikerült kitessékelni őket.

Parlamenti alvilág

Fűtési szezonban a kinti levegő ugyanezt az utat járta be az ülésteremig, csak közben felmelegítik a fűtőkamrák gigantikus öntöttvas radiátorcsövei, amelyekben forró gőz kering. A rendszer tervezője, Steindl Imre persze hallani sem akart arról, hogy az Országház tetejét kémények csúfítsák el, ezért az épület kazánházát a közeli Balassi Bálint utcában húzták fel, ahonnan csöveken keresztül jutott a forró gőz a vasradiátorokba. A kazánokat kezdetben még szénnel, később olajjal fűtötték fel, ma pedig már gázt használnak hozzá.

A rendszer legjobb fűtőtestje vicces módon épp a parlamenti képviselő. Az ülésterem levegőjének hőmérséklete és páratartalma ugyanis szorosan összefügg az épp benn szavazgatók számával. Így történhetett meg a Fidesz ellenzéki korszakában az, hogy amikor a képviselők fele látványosan kivonult az ülésteremből, ugyanaz játszódott le odabenn nagyban, mint otthon a fürdőszobában. A hirtelen hőmérséklet-változás miatt kicsapódó pára füstnek tűnt a tévékamerák miatt beszerelt energiatakarékos izzók fényében, így a helyükön maradt képviselők pánikolni kezdtek a tűz miatt.

Tűzeset egyébként még sosem történt az intézmény modernkori történelmében. Leszámítva azt a  balesetet, amikor egy képviselő a tiltás ellenére az egyik irodában felejtett egy meggyújtott adventi koszorút. Beépített automata tűzoltórendszer nincs az épületben, mivel a műszaki szakemberek szerint a középületekben látható klasszikus, vízspriccelős csövek egy hamis riasztás esetén legalább akkora károkat okoznának a műemlék épületben, mint egy valódi tűz.

Fedetlen keblek a T. Házban

A hagyományok tisztelete és a műemlékóvás azonban néha megnehezíti az Országház napi működését. Közismert történet, hogy a női vécék beépítése óta már nem egymás tükörképe az egykori Felsőház és a mai Képviselőház, de Steindl Imrének a telefonvezetékek, az internetkábelek és a szavazógépek elhelyezésével sem kellett foglalkoznia 1885-ben. A szakembereknek minden ilyesmit a díszes falburkolat mögé kellett elrejteniük, egy idő után pedig már a modern klímaberendezések beszerelése is elengedhetetlen volt a napi munkához. A 60-as évek sci-fijeinek szuperszámítógépét idéző, kompresszoros hűtőberendezést is a 90-es években építették be a pincébe, ráadásul úgy, hogy eredetileg ez a helység nem is szerepelt Steindl tervrajzain.

Az Országgyűlés 110 éves építészeti és művészettörténeti értékeit gondosan megőrzik az utókornak. Ha kiesik egy rézkilincs, elgörbül egy „zárt ülés” feliratú tábla, vagy tönkremegy az egyik vasradiátor a fűtőkamrában, akkor a parlament saját lakatosműhelyében, középkori céheket idéző aprólékossággal készülnek el a sehol máshol nem beszerezhető pótlások.

Ez a föld alatti világ radikálisan különbözik a politikusok vörös szőnyeges-vadásztermes-kristálycsilláros birodalmától. Mindenütt satupadokat, munkavédelmi sisakokat, megsárgult Playboyokból kivágott pucér nőket látni, mintha nem is az Országházban, hanem a szolnoki Vízmű zsírtalanító műhelyében járnánk, ahol a rendszerváltáskor megállt az idő. Egy ilyen kaland után a mindig megnézhető Szent Korona már csak unalmas vásári kacat lehet.