![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A József Attila Körnek sem kell a pénz
A József Attila Kör Irodalmi Egyesület elfogadhatatlannak tartja az állami emlékezetpolitika megnyilvánulásait a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán, ezért ők is úgy döntöttek, hogy nem akarják felhasználni a Civil Alap – 2014 pályázatán elnyert pénzt.
Az egyesület közleményében azt írja, hogy a holokauszt hetvenedik évfordulója "a történelmi felelősséggel való szembenézés és az áldozatokra való méltó megemlékezés ideje a magyar kultúrközösség minden tagja számára. A megbízott szakmai intézmények munkája, illetve az új köztéri alkotások szimbolikája e feladatnak kell, hogy eleget tegyen".
![Az emlékmű látványterve](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/551/5512/55123/5512300_7fb21234dc80361f69877061b7140b20_wm.jpg)
Szerintük a felelős intézményvezetők elmúlt hetekben tett nyilatkozatai nem ebbe az irányba mutatnak. Kifogásolják a Szabadság térre tervezett emlékművet és azt, hogy a szobortervezetet semmilyen nyílt társadalmi és szakmai vita nem előzte meg, az erre szánt pénzeket nyilvános pályáztatás helyett "egy átláthatatlan döntési folyamat során osztották ki". Hozzáteszik, hogy ennek a szobornak az árnyékában lehetetlennek tűnik "az emlékév szellemi alapvetéseinek mottóját is adó Radnóti Miklósról beszélni".
A JAK ezért úgy döntött, hogy csatlakozik a többi visszalépő pályázó mellé, és nem akarja felhasználni a Civil Alap – 2014 pályázatán elnyert pénzt. De az emlékév eredeti céljait változatlanul szem előtt tartják, tervezett programjaikat továbbra is fontosnak tekintik, ezért megpróbálnak más forrásokat találni, hogy ezeket megrendezhessék.