Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Babits verskéziratai úgy kerültek elő, ahogyan 1908-ban borítékba tette őket

96I6808
2019.06.17. 18:02 Módosítva: 2019.06.17. 19:34

A „szerkesztők szerkesztőjének”, a Nyugatot elindító Osvát Ernőnek a hagyatékából újabb különleges darabok kerültek nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A lappangó irodalmi kincsek között vannak Krúdy-, Juhász Gyula-, Szabó Dezső-, Tersánszky Józsi Jenő-kéziratok, a későbbi szerelmes, majd Osvátot bosszúból párbajba kergető, de akkor még csak irodalmi pályakezdő Kaffka Margit egyik levele. Meg Babits egyik teljes kötetének kutyanyelvre írt kézirata, úgy, ahogy annak idején Fogarason borítékba hajtogatta. A Nyugat pénztári utalványaiból az is kiderül, Karinthynak fizettek-e többet vagy azoknak a nőíróknak, akik egyébként nem ülhettek oda a folyóirat asztalához a Centrálban.

Egy jelentős kéziratos irodalmi hagyaték előkerülése ma már ritka esemény, ezért is volt nagy szó, hogy 2018 decemberében felbukkant egy  kézirategyüttes, ami a legendás Nyugat folyóirat szerkesztőségéhez és szerkesztőihez kapcsolódik. Tulajdonképpen kettős hagyatékról van szó: az alapító Osvát Ernő és a barát, szintén kritikus Elek Artúr egymásba oltott anyaga.

Hasonló hagyatékok többnyire már rég bekerültek a PIM-be, amely az alapítása óta gyűjti a Nyugathoz köthető írók kéziratait. A kézirattárba elsőként egy nagyobb, elveszettnek híresztelt Ady-anyag került: a ceruzafétises költő dokumentumaiból nemrég mi is megmutattunk néhányat. De Karinthy Frigyes, Móricz, Füst Milán óriási mennyiségű hagyatéka is ugyanúgy része a gyűjteménynek, mint ahogy például Csáth Géza fotói és naplói.

 

Egy kíméletlen kritikus 

A nagyváradi születésű Osvát kulcsszerepet játszott a modern magyar irodalom megszerveződésében. Már a  a századelőn folyóiratot szerkesztett és indított: a Magyar Géniusz után a rövid életű Figyelőben együtt dolgozott az 1908-ban induló Nyugat több szerzőjével és szerkesztőjével. Az ikonikus folyóiratot 1929-ben bekövetkezett haláláig szerkesztette, attól függetlenül, hogy neve mellett éppen milyen titulus szerepelt a címlapon. Húsz év alatt „sohasem írt egyetlen cikket sem a Nyugatba, és mégis ott van szelleme a Nyugat minden lapján”– mondta róla Schöpflin Aladár.

A tehetség érdekelte, és csak az. Ő fedezte fel és indította el az akkori kortárs magyar irodalom legtöbb alkotóját. Felemelt, de közben sebeket is ejtett. „Harcos viszonyban volt minden íróval. Nem is akadt olyan, akinek ne osztott volna sebet. Ezek esetleg elhagyták, de többnyire felkeresték, hogy kezelje sebüket, akár gyógyító gyolccsal, akár hasonszenvi módon, újabb sebbel”– írta róla Kosztolányi.

Az irodalmi közeg változásai, a szerkesztőségen belül élesedő konfliktusok, tüdőbeteg lányának folyamatos és reménytelen ápolása felemésztették az erejét. Felesége 1927-es öngyilkosságáért magát is okolhatta, bár Steiner Cornélia nem volt éppen kellemes egyéniség. „Kegyetlen. Kegyetlen férje, kegyetlen leánya mellett ő maga is mondhatatlan kegyetlenné formálta a sorsát. Vigasztalan, ótestamentumi keménység, megkeseredett érzelmesség, elfelejtett érzékiség, fagyos gyűlölet és égető – jóság nélküli – jótékonyság élt benne. [...] Öngyilkosok és gyilkosok közt maga is gyilkos és öngyilkos” – emlékezett rá később Kosztolányiné.

A megcsalásokkal teli házasságról, Osvátnak Kaffka Margittal, az Ady-jegyes Dénes Zsófiával és a jóval fiatalabb Gyulai Mártával folytatott viszonyairól Szilágyi Judit írt izgalmas tanulmányt.

1929-ben Osvát Elek Artúrral és Juhász Gyulával egyszerre kapott Baumgarten-díjat. A Szinházi Életnek azt mondja, reméli, hogy „a díj némi nyugalmat és gondtalanságot hoz, amely kitermeli belőle a régen szunnyadó témákat”. Erre már nem került sor: október végén lánya halottas ágyánál szíven lőtte magát.

Kosztolányi nekrológjában megemlített egy fontos, a hagyatékra is vonatkozó momentumot:

Utolsó kívánsága az volt, hogy a koporsóban helyezzék feje alá az ismeretlen tartalmú s előre elkészített csomagot, melyben levelek lehettek, írások, apró tárgyak, az élet szent bálványkái, fétisei.

Majdnem kazánban végezte az öngyilkosok hagyatéka

Osvát a halála előtti hónapokban rengeteg írását szisztematikusan megsemmisítette. „Mások a zsengét mutatják be áldozatul és az érett gyümölcsöt adják az embereknek. Én megfordítva csináltam: a zsengét adtam az embereknek és az érett termést áldozom fel az Úrnak – tűzoszlopban”– idézte őt később Reichard Piroska költőnő, akit szoros barátság fűzött hozzá az utolsó időkben. A kéziratmennyiség azonban óriási volt, évtizedek alatt felgyűlt levelek, feljegyzések ezrei, listák, papírra vetett ötletek, benyomások, kézirattöredékek. Nem maradt rá ideje, hogy az egészet gondosan átválogassa. 

A megmaradt hagyatékot Osvát Elekre bízta, akivel a Magyar Géniusz óta együtt dolgozott. 1933-ban az Elekkel is szoros viszonyt ápoló Reichard Piroska megjelentetett a Nyugatban egy válogatást az általa legérdekesebbnek tartott jegyzetekből.

Az Elekhez került iratok sorsa különösen alakult. Az Osváttal egyidős műkritikus, író, művészettörténész és barát 1944 áprilisában, munkaszolgálati behívóját kézhez kapva öngyilkos lett. Végrendeletében nemcsak saját, hanem Osvát hagyatékának elhelyezéséről is gondoskodott – vagy gondoskodni vélt, hiszen erre a háborús helyzetben, Magyarország német megszállása alatt már nem nagyon léteztek biztos megoldások. Osvát leveleit a Nemzeti Múzeum kézirattárának szánta, de kikötötte, hogy a levelek olvasatlanul, lepecsételt csomagokban őrizendők és csak halála után ötven évvel bonthatók fel. Más kikötést is tett:

Csak komoly célra használhatók, nem a puszta kíváncsiság, sem a szenzáció vágyának kielégítésére

– tudtuk meg Kelevéz Ágnes és Nemeskéri Erika irodalomtörténészektől a lappangó Osvát-hagyaték bemutatóján. Az ostrom kaotikus körülményei közt az Osváttól származó kéziratok végül egy ládában a Szépművészeti Múzeum kazánházába kerültek. 1949-ben innen, a tűz mellől mentette ki megmaradt részüket Németh Kálmán, a múzeum akkori munkatársa. A megtépázott hagyaték darabjait végül 1978-ban ő adta át az OSZK Kézirattárának.

Csakhogy úgy látszik, a hagyaték jelentős része menetközben elkallódhatott, mert tavaly decemberben valaki besétált a PIM-be a fenti képeken bemutatott Osvát- (és kisebb részben Elek-) irategyüttessel. 450 oldalnyi felbecsülhetetlen értékű dokumentum, benne többek között Füst Milán, Krúdy, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Tersánszky Józsi Jenő, Lesznai Anna kézirataival. Irodalomtörténeti jelentőségű, hogy

előkerült Babits Mihály Levelek Írisz koszorújából című kötetének teljes, kutyanyelvre írt kézirata,

úgy, ahogy Fogarason 1909 márciusában összehajtogatva borítékba tette, és postán elküldte a Nyugat szerkesztőségébe.

A folyóirat most előkerült pénztári utalványaiból úgy tűnik, kifizetéseknél a műfaj és árfolyam szoros összefüggést mutatott: mintha a versekért fizettek volna a legrosszabbul. Ugyanakkor meglepő, hogy Lányi Sarolta harminc korona honoráriumot, Füst húszat-harmincat, Karinthy csak tizenötöt kapott egy-egy írásáért. Babits és Móricz nem is szerepelnek az utalványozottak között, valószínűleg ők fix fizetésért dolgoztak. Egy 1915-ös Nyugat-lapszám terve is a most felbukkant kincsek között van.

(Borítókép: „Maradok kiváló tisztelettel: Babits Mihály" áll az egyik most bekerült kéziraton. Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)