Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMinisztériumi embereket küldenek a színházakba
A jövőben három helyett öttagú lehet a színházak felügyelőbizottsága, és ebből három főt a minisztérium jogosult kinevezni és visszahívni.
Ez is szerepel a Semjén Zsolt által éjjel benyújtott törvényjavaslatban.
Ugyanebben a salátatörvényben több, a koronavírus-járvánnyal összefüggő rendelkezés is található, de olyan javaslatok is szerepelnek benne, amelyeknek ehhez semmi köze (például a Liget-projek folytatásáról). Ezek közé tartozik az előadó-művészeti törvény újabb módosítása is; a korábbi módosítást, amely több, a fővárosi önkormányzati fenntartású színházat gyakorlatilag egy az egyben kivett Karácsony Gergelyék kezéből, korábban azért is bírálta az ellenzék, mert a járványügy kezelése közben nyújtották be és fogadták el.
Az újabb törvényjavaslat 30. paragrafusában szereplő módosítás azokra a színházakra vonatkozik, amelyek az év végén elfogadott előadó-művészeti törvény alapján közös állami-önkormányzati fenntartásúakká válnak. Hogy ezek pontosan melyikek, arról hivatalos információ még nincsen, de Karácsony Gergely közlése és a Fekete Péter államtitkár által elmondottak alapján várhatóan
az ország szinte összes színháza ilyen lesz,
kivéve a főváros által kizárólagosan fenntartandó Katona József Színházat, Örkény Színházat, Radnóti Színházat, Trafót és a Szabad Tér Színházat.
A közös fenntartású színházakban a módosító javaslat alapján a korábbi három helyett már öt fős lehet a felügyelőbizottság, és ebből 3 főt a miniszter jogosult megbízni és a megbízásból visszahívni. A törvényjavaslat erre vonatkozó része, miután a kétharmad megszavazza, július 1-jével lép hatályba.
A felügyelőbizottságok a színházak azon testületei, amelyek a törvényes működés felett őrködnek, és bármilyen – gazdasági, etikai, szexuális – jogszabálysértés gyanúja esetén elrendelhetik a vizsgálat megindítását. A közelmúltban két esetben került reflektorfénybe színházi felügyelőbizottság:
- Amikor a kormánypárti elkötelezettségét sosem titkoló Dörner György által vezetett Újszínházban felmerült szexuális zaklatási vád miatt Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el, miután a színház saját etikai bizottsága villámgyorsan lezárta a saját vizsgálatát (az eredményről azóta sem érkezett hír).
- A Vígszínházban, ahol Eszenyi Enikő azóta lemondott igazgatót vádolták hatvannál is többen agresszív kommunikációval és hatalmi visszaélésekkel.
Utóbbi ügy ráadásul sarkalatos kérdés az ellenzéki vezetésű főváros és a kormány kapcsolatában: a kormánypropganda egyértelműen Eszenyi mellé állt a korábbi ügyben, Rudolf Pétert, az új igazgatót pedig bár minden fennálló jogszabálynak és rendelkezésnek megfelelően, de az új törvénymódosítás hatályba lépése előtt nevezte ki Karácsony.
(Borítókép: A Pécsi Nemzeti Színház koronavírus-járvány miatt üres nagyterme 2020. március 11-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!
Ne maradjon le semmiről!