Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHollywood velünk élő szexuális ragadozói
További Kultúr cikkek
Roman Polanskit karrierje során számtalanszor vádolták – elsősorban kiskorú lányokkal – folytatott szexuális visszaélés miatt, az áldozatok többsége azonban csak évtizedekkel később lépett a nyilvánosság elé.
Az amatőr, kezdő színésznők és ifjú modellek többsége álláslehetőség és karrier reményében lépett kapcsolatba a férfival, aki általában a forgatások alatt vagy rezidenciái valamelyikében fogadta kiszemeltjeit.
A lavinát az 1977-es eset, a 13 éves Samantha Geimer megrontásÁNAk ügye indította el.
Polanskinak a francia filmszervezetből való kizárását ezúttal egy hónapos vita előzte meg, az újonnan összeállt, nemek száma szerint „fele-fele” testület végül az elbocsátás mellett döntött.
A rendező azonban csak egy a sok hollywoodi ragadozóból, akiknek listája a mai napig egyre bővül. Íme néhány közismert hollywoodi szexbotrány és elkövetője.
- Még egy ekkora madarat – Alfred Hitchcock
A világhírű rendező visszaélésszerű viselkedése akkor kezdődött, amikor Tippi Herden színésznő megkapta a Madarak főszerepét. A nő vallomása szerint Hitchcock nem engedte neki, hogy más stábtagokkal találkozzon, és ingerlékennyé vált, ha férfiakkal látta. Volt, hogy rávetette magát, és meg akarta csókolni, de olyan is, hogy a film egyes jeleneteinek forgatása közben fizikailag bántalmazta őt, mintegy büntetésként a szexuális ajánlatok visszautasításáért.
Hasonló esetek történtek a Marnie forgatása alatt is. Frusztrációja következtében a férfi azzal fenyegette Herdent, hogy tönkreteszi a karrierjét, amit sajnos meg is tett. A szerződés alatt álló nőt más stúdiók nem alkalmazták, legálisan pedig nem volt mit tenni – a színésznő karrierje ezután sosem állt talpra.
- Levajazott jelenet – Marlon Brando és Bernardo Bertolucci
Egy korábbi, ám kevésbé hangoztatott sztárbotrány Bernardo Bertolucci filmje, az Utolsó tangó Párizsban egyik részéhez köthető. Maria Schneider, a női főszereplő a film erőszakos jeleneténél kénytelen volt valódi könnyeket hullatni, amikor az idősödő nőcsábász, Marlon Brando vajat használt síkosító helyett.
A színésznő nem tudta, hogy mi vár rá, a rendező és a színész eltitkolták előle a trükköt annak érdekében, hogy Schneider valóban átélhesse, ezáltal pedig hűen ábrázolhassa a megrázó és lealacsonyító aktust.
Megalázva éreztem magam, és őszintén szólva kicsit olyan volt, mintha Brando és Bertolucci is megerőszakolt volna – mondta halála előtt a színésznő, sőt, mint kiderült, Brando sosem kért tőle bocsánatot.
A rendező Bertolucci sem bánta meg a filmben alkalmazott módszert, azt viszont belátta, hogy valóban okkal gyűlölte meg őt a színésznő. Az eset következmények nélkül maradt, sok nőjogi szervezet szerint ez újabb példája annak, hogy a nők elleni erőszak milyen könnyen eltussolható.
- A ránézésre gyanús Woody Allen
Mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy lehengerlő, bizalomgerjesztő külsővel áldotta volna meg a sors a pedofíliával megvádolt rendező-színészt. Legnagyobb botránya, miszerint molesztálta az akkoriban még bőven kiskorú, Mia Farrow színésznővel (egykori felesége) közösen örökbe fogadott lányát, Dylan Farrow-t, a mai napig nem tisztázott, az igazságszolgáltatás ebben az esetben szintén elmaradt. Később arra is fény derült, hogy Allen viszonyt folytatott Farrow másik adoptált lányával, Soon-Yi Previnnel.
A Szöulból örökbe fogadott kislány a rendezőnek (is) mostohagyermeke volt, így tehát az eset családi botránynak sem kutya. És persze a fordulat, vagyis hogy a rendező feleségül vette a koreai nőt, hatalmas közfelháborodást váltott ki az 1990-as években.
- Kevin Spacey, a férfi áldozatok gyűjtője
Már-már áldozatként állította be magát 2017 októberében Kevin Spacey, amikor homoszexuálisként coming outolt az ellene megjelenő szexuális vád, vagyis egy kiskorú fiú elleni szexuális visszaélés nyomására. Az Amerikai szépségben is (számomra legalábbis) rendkívül felkavaró figurát alakító színész ellen felszólaló áldozat egy akkoriban 14 éves fiú, Anthony Rapp, a Rent című musical egyik nagyágyúja volt. Spacey bocsánatot kért a Twitteren, de „nem emlékezett” a 30 évvel korábbi esetre.
Rapp nyilatkozata hatására több mint 30 (többségében férfi) személy is hasonló vádat hozott fel a színész ellen, Spacey-t pedig sorra távolították el a különböző sorozatokból és készülő filmekből, és eljárások indultak ellene. Rapp egyébként a Harvey Weinstein-botrány és a #MeToo-mozgalom hatására lépett nyilvánosság elé, szolidaritásból a női áldozatokkal.
- Harvey Weinstein, a #MeToo-t lángra lobbantó szikra (és példaképe, Charlie Chaplin)
A feminista mozgalom 2017 októberében hódította meg a világhálót, Harvey Weinstein producer erőszakos tetteinek kiszivárgása után. Több tucat nő vallott a férfi ellen, a vádak között erőszak és bántalmazás is szerepelt, az esetek az elmúlt 30 évben történtek. Több mint nyolcvan, a filmiparban dolgozó nő (pl. Uma Thurman, Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie) szólalt fel ellene, Weinstein viszont tagadta, hogy beleegyezés nélkül szexelt volna akárkivel.
A hírek hallatán saját cége (The Weinstein Company) és az Akadémia is kizárta soraiból. 2018-ban letartóztatták, 2020 elején pedig bűnösnek találták több vádpontban.
Idén márciusban 23 év börtönbüntetésre ítélték, ő tehát egyike azon kevés producernek, akit valóban elítéltek.
(Uma Thurman nemcsak Weinsteinről, hanem Quentin Tarantinóról is mesélni tudna, az ő tettei, miszerint leköpte, fojtogatta, és „balesetbe kényszerítette” a színésznőt a Kill Bill forgatása során, egyelőre még nem fajultak börtönig.)
- A gyerekarcú Chaplin
Weinsteinre visszatérve amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a példaképe nem volt más, mint Charlie Chaplin. Az a Chaplin, aki a színészi tehetsége mellett a nőket is szerette kihasználni, számos színésznőjével feküdt le, és kényszerítette őket kellemetlen helyzetbe a kamera előtt.
Chaplin a 16 éves Lita Greyt például azért vette el feleségül, hogy elkerülje a megrontás gyanúját és a börtönt, ugyanis a kiskorúként teherbe esett nő gyermekének apja az akkor 35 éves színész-rendező volt. Elvileg.
(Borítókép balról-jobbra: Roman Polanski, Kevin Spacey, Harvey Weinstein. Fotó: Getty Images Hungary)