Miklósa Erika: A nagypapám az utolsó lélegzetével is énekelt nekem

Miklosa Erika-01 r
2020.12.27. 13:11
A világ legnagyobb színpadain énekelhet, de mióta párjával örökbe fogadták kislányukat, kevesebb utazást vállal. Évtizedek óta falun él a nyugalom miatt, megszokta, hogy a fűnyíró hangja a vidék csöndje. A karantén alatt pihent is, mégis rengeteget dolgozik, és várja az élő koncerteket.

Egész éves „ünnepségsorozatot” tervezett ötvenedik születésnapja alkalmából, ami természetesen koncerteket jelent, de közbeszólt a vírus. Az operaházi előadások is elmaradnak, hogy kezeli ezt a helyzetet?

Elég alkalmazkodó típus vagyok, szerencsés tulajdonságom, hogy viszonylag rossz helyzetekből is megpróbálom kihozni a jót. Idén is rengeteg dolgom volt, illetve még most is van. Az operai tevékenységem mellett aktívan veszek részt a tehetséggondozásban. A Virtuózok, illetve a Partitúra műsorunk Batta András zenetörténésszel a Duna TV-n rengeteg munkát jelentenek. A Covid első hulláma alatt, amikor nem lehetett ide-oda szaladgálni, kifejezetten örültem, hogy végre otthonról dolgozhatok. A leállás határozottan jót tett a fizikai és a lelkiállapotomnak is.

Említette a Virtuózokat. A műsor idén nemzetközivé vált.

Ez nagy öröm számomra is, sok év és rengeteg tehetséges ember energiája, tudása van ebben is. Eleve hittem benne, hogy nemzetközi viszonyok között is sikeres lesz, hiszen a klasszikus zene nincs nyelvhez és határokhoz kötve. Az viszont döbbenetes felismerés volt számomra is, milyen magas színvonalon működik a magyar alapzenei oktatás. Ez nagyon fontos annak, aki hivatásos muzsikus szeretne lenni. Ha az alapok nincsenek rendben, nem lehet biztonságosan építkezni, el lehet felejteni a nagy ívű karriert.

A tehetséges magyar zenészekre külföldön is felfigyeltek?

A Virtuózok nemzetközivé tétele hosszú, sokéves munkafolyamat, ma már tekintélyes nemzetközi művészek, szakemberek álltak mellé, akik hitelesítik a formátumot. Elsősorban Plácido Domingóra gondolok, a világhírű énekesre, karmesterre, akinek mégis az emberségét említeném meg először. Számos komoly külföldi befektető csatlakozott a projekthez, akiknek a magyar komolyzenei oktatás színvonala garantálta, hogy ez egy jó befektetés.

Plácido Domingót szintén elsodorta a Me Too vihar. Ön nemcsak kiváló művész, de igen dekoratív nő is, aki a világ legjelentősebb színpadain, a legnagyobb művészekkel, rendezőkkel, karmesterekkel dolgozott. Sosem érték atrocitások?

Nem volt igazán komoly problémám ilyen dolgok miatt. Kiálltam magamért mindig. Erre neveltek. Egyébként voltam nagyon szegény is, de akkor is karakán maradtam. Ha valaki közeledni akart felém, elég határozottan tudtára adtam, hogy kapcsolatban, házasságban élek, fontos, hogy a tükörbe tudjak nézni, és a másik szemébe. Plácido Domingót barátomnak tekintem, úgy ismerem, mint egy hihetetlenül nagy művészt és kiváló embert.

Akinek nincs pénze, annak legalább tartása legyen?

Nyilván nem ilyen egyszerű. Én sem lettem hollywoodi sztár, de szakmailag mindent elértem, sőt, sokkal többet, mint amiről a pályám elején álmodoztam.

Az éneklés nagyon komoly fizikai teljesítmény is. Mennyire határozta meg a művészi karrierjét, hogy fiatalon élsportoló volt?

Nálam ez a kettő nem is igazán választható szét. Tulajdonképpen folytattam a sportolói karrieremet, amikor a felfedező tanárom, dr. Maday Lilla, aki egy esküvőn hallott énekelni, egy Demjén Rózsi-szám alapján megállapította, hogy a világ legjobb Éjkirálynője lehetnék.

Ami be is igazolódott.

Igen, ez a szikra kellett hozzá. Tinédzserként nagyon sok bajom volt magammal. Bajom volt a testemmel, jött a sérülés is, ami után nem sikerült rehabilitálódni. Főleg mentálisan, nem tudtam, hogy folytassam. 

Amikor a szikra begyulladt, megint volt célom, ismét dolgozhattam, hogy valamiben a világ legjobbja lehessek.

Megkérdeztem Maday tanárnőtől, mit kell ezért tennem. Azt mondta, legyek olyan szorgalmas, mint amilyen a sportban voltam. Ez menni fog – válaszoltam, és megint elkezdtem érezni magamban az erőt, amit elvesztettem a sérülésem után.

Lehet, hogy a sikeres emberek egyik legfontosabb tulajdonsága a nagyon jó kudarctűrő képesség, képesek felállni, újrakezdeni?

Pontosan! Ez a lényeg. Látom a fiatal operaénekeseken, hogy akiknek jó az idegrendszerük, a válságmenedzselő képességük, azonnal képesek valami pozitívat kovácsolni a pillanatnyi kudarcokból is.

Mivel telefonon beszélgetünk, nem tudom, épp hol van. Budapesten, vagy a bakonyi házban?

Most a Velencei-dombságban élünk, előtte huszonöt évig laktunk a bakonyi faluban.

Emlékszem, a régi ház kertjében mesélték, hogy hétvégenként Budapestre mennek egy kis csöndért. Szombaton megérkeznek a faluba a nyaralók, és kezdetét veszi a fűnyírófutam.

Ma már kicsit más az életem. Amikor elhatároztam, hogy anya leszek, úgy döntöttem, hogy ez csak úgy működhet, ha a lehető legtöbb időt töltöm a gyerekünkkel. Nagyjából öt évvel ezelőttig még rengeteget utaztam, nagyon keveset voltam Magyarországon.

Hazaérve rettenetesen vágytam a csendre, nyugalomra, és akkoriban egy fűnyíró is olyan volt számomra, mintha New Yorkban a Columbus Circle mellett kéne pihennem. Most már megszoktam, hogy a vidéki létnek a fűnyíró a csöndje.

Szerencsére a mi környékünkön szabályozták a dolgokat, és szombat déltől hétfő reggelig nem lehet hangos munkát végezni a kertben.

Ez az énekgyakorlásra is vonatkozik?

Nagyon jók a nyílászárók. Régen azt hittem, hogy a gyakorlással zavarom az embereket, de a bakonyi falumban azt mondták, hogy nekik kifejezetten örömprogram, amikor nyáron nyitott ablaknál énekelek, ők pedig kiülnek a házuk elé és hallgatják. Komolyan megbántódtak, ha becsuktam az ablakot.

Sokan mondják, hogy elöregszik a klasszikus zene közönsége, az operát pedig kifejezetten nehéz kortárssá tenni. Hogyan látja az opera jövőjét?

Kifejezetten optimista vagyok, mert elég sokfelé mozgok, sokféle fiatal emberrel találkozom, többféle műfajt próbáltam ki, műveltem, művelek. Ismerni és tudni akartam, hogyan dolgoznak a könnyűzenében, a jazzben, népzenében. Akkoriban úttörőnek számítottam ebben. Kesselyák Gergő gondolkodott hasonlóképp a klasszikus zenészek közül. 

Mi amellett törtünk lándzsát, hogy nem szégyen kipróbálni a nem klasszikus, de minőségi zenei műfajokat sem.

Ma már ez általános, mindenféle módon próbálnak a fiatalokhoz szólni, és ez sikerül is. Ami az operát illeti, nem baj, ha rétegműfaj marad, ha meg tud hódítani újabb és újabb korosztályokat.

Hogyan lehetne elérni, hogy többet énekeljenek a gyerekek?

Ez attól is függ, milyen környezetben szocializálódnak. Nálunk senki sem volt profi énekes a családban, de az éneknek, a táncnak nagyon komoly szerepe volt az életünkben.

A nagypapám imádta a dalokat, nótákat, mindennap énekelt. Nem is Miklósa Ferkónak hívták a faluban, hanem Barát Ferkónak, annyira szerették. A szabadidejét avval töltötte, főleg a téli estéken, hogy járt házról házra, és mindenkinek énekelt.

Amikor nagyobbacska lettem, én is mentem vele. Sajnos korán elment, de emlékszem, hogy az anyukám csináltatott nekem egy kis népviseleti ruhát, abban mentem a nagyapámmal, táncikáltam, énekeltem vele. Amikor haldoklott, ott ültem az ágya mellett.

Falun természetes dolog volt a halál, nem csak a születés is. Ott ültem mellette, és még akkor is énekelt nekem.

Az utolsó lélegzetével is. Ma is az a dal a kedvencem, egy cigánynóta. Nem kell nékem a pogácsa...

Hogy énekel egy világhírű koloratúrszoprán a lányának?

Amikor hazahoztuk – örökbe fogadtuk a lányunkat, aki a születése után rögtön hozzánk került –, épp egy nagyon nehéz darabot tanultam, Richard Strauss Brenner dalait. Richard Strauss művei nem számítanak könnyen fogyasztható zenének, ez ráadásul egy halálciklus. A férjem nem volt otthon, én maradtam a kislánnyal. Altatásban voltunk, de gyakorolnom kellett. El akartam menni az ágytól, egészen kicsi csecsemő volt még, de elkapta az ujjam, és megszorította. A másik kezemben volt a kotta, hogy lemegyek, és gyakorolok a nappaliban, de láttam, nincs mese, itt fogok skálázni. Beskáláztam mellette, aztán elénekeltem mind a hat dalt, ő meg elaludt, mint a tej. Ma is szereti, ahogy énekelek, rengeteg koncerten, próbán volt velem. Mióta nagyobbacska, néha rám szól, hogy ez nem színház, itthon ne énekelj, de amikor zongorázok, odaül mellém, és ő is üti a billentyűket.

Énekelni is hajlandó?

Igen, de titkom reménykedem abban, hogy nem lesz operaénekes. Nagyon hangos műfaj.

Magából viszont kétségtelenül az lett. Mikor áll újra színpadra?

Az Operaház előbb-utóbb megint működni fog, terveznek jövőre is. Most a stream előadások mennek. Két produkcióm csúszik. Az egyik Verdi Traviatája, a másik a karácsonyi és a szilveszter környéki Denevér. Nagyjából egyórás keresztmetszeteket veszünk fel belőle. Ezt fogják leadni. Elkezdtük a szintén a jövő évadra csúszó Szöktetés a szerájból próbáit is.

A kényszerpihenőben számunkra az a legrosszabb, hogy nem dolgozik a testünk. Ez olyan, mint az élsportnál, ha nem dolgozhatunk kellő intenzitással, visszaesik a teljesítmény.

Ráadásul hiányzik a színpad izgalma is, amit szintén csak közönség előtt lehet átélni. Ebből a rutinból is ki lehet esni. Ezért jók a stream koncertek, próbák, valamilyen szinten edzésben maradunk. Amikor bejöttek a korlátozások, kiderült, hogy nem lesznek előadások, Ókovács Szilveszter igazgató úr felhívott, hogy nem szeretné, ha elmaradnának a jubileumi koncertjeim. Több is lesz, hiszen 

azon túl, hogy ötvenéves lettem, harminc éve vagyok a pályán.

Az Erkel Színház-as koncertemet is megtartjuk, illetve az Eiffel Műhelyben gálakoncerteket terveztünk, swinges, jazzes műsorral. A Filharmónia-sorozat mellett Balázs Jánossal is lesz több közös koncertünk a Cziffra Fesztivál részeként ZongOpera címmel. Sok improvizációval Verditől Liszten át Erkelig. Kicsit elkanyarodunk a jazz és a magyar népzene felé is. Lesz feladat bőven, de most sem unatkozom.

(Borítókép: Németh András Péter)



  • Hírek
  • Hírek