Legutóbb az Indexen októberben adott koncertet a Concerto Budapest. Október 23-án este a Zeneakadémiáról ezúttal a Magyar Kincsek ünnepi, egész napos programsorozatának zárókoncertjét láthattuk és hallhattuk, amelyet a Concerto Budapest Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő emlékének ajánlott.
Tavaly ősszel, a karantén idején médiatörténeti esemény volt, amikor az olvasóink egyetlen nap alatt három Beethoven-koncertet követhettek figyelemmel a Zeneakadémia Nagyterméből, mindezt percről percre élő közvetítéssel. Keller András karmester, hegedűművész, a zenekar zeneigazgatója akkor ezekkel a szavakkal ajánlotta a koncerteket:
Hogy vigaszt kapjunk ezekben a szörnyű időkben. Amikor csak imádkozunk, hogy Úristen, élhessük túl, és a szeretteink is... akkor a zene ad olyasvalamit, amit semmi más a világon.
A 2020. november 28-án hallható koncerteket a 250 éve született Ludwig van Beethoven tiszteletére több világhírű zenész közreműködésével közvetítettük. A Beethoven-napot a Concerto Budapest egy legendás magyar Beethoven-interpretátor, Fischer Annie emlékének ajánlotta.
Szintén médiatörténeti pillanat volt az Indexen, amikor idén márciusban közvetíthettük a Concerto Budapest koncertjeit, amikor Magyarországon először hangzott el Wolfgang Amadeus Mozart eddig ismeretlen zongoradarabja. Az osztrák zeneszerző feltételezhetően 17 éves korában, 1773 elején vetette papírra a kétoldalas kottát harmadik olaszországi útján vagy nem sokkal az után, hogy hazatért Salzburgba.
Ez a koncert már a tavaszi korlátozások idejére esett, a Covid-járvány miatt Magyarországon alighanem ez volt az utolsó élő komolyzenei közvetítés húsvét előtt. Keller András erről a koncertről akkor így fogalmazott az Indexnek:
Benne vagyunk ebben a szörnyű Covid-világban, de amikor mi interpretáljuk egy nagy zeneszerző műveit, akkor nekünk ki kell tudnunk lépni ebből, és át kell lépnünk egy paradicsomi világba, ami Mozart világa.
Az Index és a Concerto Budapest Mozart-napi koncertjének egyik fénypontja volt az a magyarországi ősbemutató, amelyen Wolfgang Amadeus Mozart közelmúltban előkerült, D-dúr Allegro című, mintegy másfél perc hosszúságú darabját Berecz Mihály zongoraművész adta elő.
Május végén pedig egy izgalmas hangszer, a brácsa állt a Concerto Budapest jótékonysági hangversenyének középpontjában. A Viva La Viola! hangversenyeit az Index olvasói szintén percről percre közvetítéssel élőben követhették figyelemmel a Budapest Music Centerből.
A Keller András vezette zenekar azért május 30-ára állította össze különleges zenei programját, mert ez a nap a 2016-ban, hatvannégy éves korában elhunyt kiváló karmester, Kocsis Zoltán születésnapja és egyben a magyar klasszikus zene napja is. S mivel Kocsis Zoltán több mint három évtizeden át minden évben a születésnapján jótékonysági koncerteket szervezett a gyermekek és elesettek megsegítésére, a Concerto Budapest a koncertjét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára adta.
A Concerto Budapest esetében világos elvárás a nemzetközi siker. Az elmúlt évek során minden nehézség ellenére olyan szisztematikus szakmai építkezés folyt ebben a zenekarban, amely megalapozta, hogy a nemzetközi élvonalba kerülhessen. A zenekar minden csapatrészében nemzetközi nívót képvisel, kiváló szólistái vannak. Úgy gondolom, hogy kialakult a zenekar saját hangzása és játékstílusa. Haydn Londoni szimfóniáival kezdtük, Mozart valamennyi zongoraversenyével folytattuk, melyet Beethoven és Schubert összes szimfóniája követett. Így jutottunk a nagy romantikus repertoárhoz és egészen korunk zenéjéig. Meggyőződésem ugyanis, hogy a klasszikus stílus ismeretével lehet magas nívón játszani a későbbi korok zenéit is.
A hegedűverseny tételei:
Vagyis két gyors rész között egy lassabb – így áll össze a komolyzenei szendvics.
A D-dúr azt a hangnemet jelöli, ami a zenemű meghatározó hangneme. A hangnem megnevezése a skála alaphangjára, vagyis első hangjára utal, mely a hangnem megjelölésével együtt meghatározza a skála többi hangját is. Ez az a hangkészlet, amivel a zeneszerző alapesetben dolgozik a darabban. És ez az, amitől időről időre el is tér, hogy izgalmasabbá tegye a művet.
Az Op. az opus rövidítése. A szó latin eredetű, és művet jelent.
Az Op. mögött rendszerint egy szám áll, ez azt jelöli, hogy az adott darab hányadik a zeneszerző életművében. Például az Op. 146. azt jelenti, hogy ez a szerző 146. darabja.
Persze előfordul olyan mű is, amelynek nincs Op. száma. Ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne az életmű része, leginkább az a prózai ok, hogy a zeneszerző valamilyen oknál fogva kihagyta vagy kifelejtette a lajstromból.
Az Op. nem összetévesztendő a No.-val, ami szintén számozást jelöl. Olyan is van, hogy az Op. és a No. együtt szerepel egy mű mellett. Nagyjából az a különbség, hogy míg az Op. az életmű folyamatában betöltött időrendi pozíciót jelöli, a No. az azonos műfajban született darabok egymás után következésére utal. Például az 1. szimfónia után jön a 2. szimfónia, és így tovább. Mint Shakespeare szonettjeinél.
Megérkezett Keller András karmester és Baráti Kristóf, a hegedűverseny szólistája.
A hangverseny első részében Brahms Op. 77-es D-dúr koncertje szólal meg.
Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók rádió műsorvezetője köszönti a közönséget.
Az Index címlapján 20 órakor látható koncert programja:
A zárókoncerten Baráti Kristóf hegedűművész Stradivari-hegedűjén hangzik el a szerző egyetlen hegedűversenye, a D-dúr koncert.
Perceken belül megérkezik a Concerto Budapest zenekar a pódiumra, és kezdetét veszi az esti Brahms-hangverseny.
A Concerto Budapest ezúttal is rangos szólistákat és kamarazenészeket hívott Brahms muzsikájának interpretálásához. Fellép
Művészeti vezető: Keller András
Az élő közvetítés vezető rendezője: Szabó Stein Imre
Képrendező: Gémes Katalin
Vezető operatőr: Farkas Csaba
Az Indexen látható élő közvetítés vezető rendezője Szabó Stein Imre. Ő úgy jellemzi Johannes Brahms zenéjét, mint „képes zenét”.
Zenehallgatóként a megszólaló zenékben végigkövethetjük Brahms zeneszerzői gondolkodásának meghatározó momentumait, vagy tetten érhetjük a zenei múlt különböző nyomait. De egyszerűen csak át is adhatjuk magunkat a magával ragadó hangzásélménynek, amit a színpadra lépő világklasszis szólisták, kamarazenészek és a Concerto Budapest művészei, valamint a már megszokott, filmes igényű közvetítés garantál.
A világhírű Concerto Budapest zenekar művészeti vezetője, a Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas, Kossuth-díjas és Érdemes Művész Keller András így méltatja Brahms zenéjét:
Elmélyülni, közelről megfigyelni, lelassítani, feloldódni – olyan élmények ezek, amelyekhez időre és tudatos figyelemre van szükség, és amelyek átélésére most különleges lehetőséget nyílik. Brahms zenéje egyszerre szól az értelemhez és az érzelmekhez, egyszerre hagyománytisztelő és progresszív, darabjaiban egyaránt találhatunk agyafúrt struktúrákat és szívhez szóló, szárnyaló dallamokat.
Szombaton két hangversenyt is hallhatott a közönség a Zeneakadémián.
Az első programjában a II. (B-dúr) zongoraverseny és a IV. (e-moll) szimfónia szerepelt. Közreműködött zongorán Elisabeth Leonskaja, a Concerto Budapest zenekart Keller András vezényelte.
A másodikon elhangzott az a-moll kettősverseny Kokas Katalin és Kokas Dóra közreműködésével, valamint a III. (F-dúr) szimfónia, Vashegyi György vezényletével.
Az Index YouTube-csatornáján élőben közvetítettük az első vasárnapi hangversenyt:
Előadta a Keller Quartet, Szomor-Mekis Jankával (brácsa) és Perényi Miklóssal (cselló) kiegészülve. Az f-moll zongoraötös szólistája Elisabeth Leonskaja zongoraművész volt a délutáni koncerten.
A Concerto Budapest most hétvégi kétnapos minifesztiváljának címe Hallgassunk Brahmsot! Az Index a koncertsorozat második napjának zenei kínálatába kapcsolódik be.
A két nap egyszerre mesterien átgondolt válogatás Brahms legjelentősebb műveiből, az életmű végig izgalmas keresztmetszete. Emellett a Keller András által szerkesztett program a szerző fejlődéstörténetét is nyújtja.
Kétnapos koncertsorozattal tiszteleg Johannes Brahms zeneszerző előtt a Concerto Budapest. A zenekar a Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas, Kossuth-díjas és Érdemes Művész Keller András vezényletével ezen a hétvégén négy koncertet ad a Zeneakadémián. Az Index olvasói, Brahms zeneszerető hallgatói ezen az estén élőben csatlakozhatnak a Brahms-ünnep koncertsorozatához.
Kedves olvasóink!
Hamarosan kezdődik a Concerto Budapest zenekar koncertjének élő közvetítése a Zeneakadémiáról.
Tartsanak velünk, jó szórakozást!