Nagy franc vagy te, Lackfi!

DSC4574

Ezt egyik ismerőse mondta a költőnek arra utalva, hogy nem is ő érdekli, csak a téma, amit kiszívhat belőle. Merthogy az író kezében, fejében minden, nemcsak, mi az utcán hever, de mi a képébe tolul, témává válik. 

Lackfi Jánosról mindenről lehet beszélgetni, voltaképp nem is érdemes elhatározni, merről induljon az ember. Mi azért megpróbáltunk onnan, hogy az igen erős közéleti, illetve közösségi médiás jelenlét nála vajon miből fakad: a személyiségéből, a játék szeretetéből vagy egyszerűen csak abból a felismerésből, hogy el kell adni a költészetet is, ahogyan a mosóport, a lakáshitelt vagy a sportzoknit. 

A 65 kötettel rendelkező (és ebben a műfordításkötetek nincsenek benne!) költővel ezúttal is csapongtunk a témák között. 

  • Az arútluKból többek közt megtudhatják:
  • miért indított karanténszínházat az első karanténidőszakban és hogy tudta elérni, hogy sokak nappaliját benépesítette,
  • az irodalom egyfajta beszélgetőtárs, ami egy kocsmában kezdődik, ahol valaki lecsap az asztalra és azt mondja: Olyan sztorim van!,
  • ahogy egy színész lopja a gesztusokat, a tekinteteket a villamoson, úgy ő a telefonbeszélgetéseket lopja, a „Szió, mió, megjött a kajcim” típusúakat,
  • hogy az ember meg tudja-e saját korával találni a hangot, az szerencse vagy isteni adomány kérdése,
  • hogy sokáig, kb. 2007-ig csak a szakma tudta, hogy létezik, de az első közös fellépés Lovasival meghozta a szélesebb népszerűséget,
  • csak a fellépéseivel ötször kerülte meg a Földet autóval,
  • Krúdy döbbenetes pénzeket keresett, de el is költötte,
  • a kávéházi irodalom a Nyugat idejében arról is szólt, hogy ott volt fűtés, irodalmi kávé és irodalmi szendvics, otthon meg nem, viszont a korabeli pincérek kiválóan ismerték az írók „árfolyamát” is,
  • miért nem adja ki azt a regényt, mely a családjáról szól, de túl sok intimitást tartalmaz,
  • Háy János könyve, a Mamika körül kialakult botrány kapcsán mit gondol arról, hogy mit lehet számonkérni egy irodalmi művön és mit nem.

Korábbi adásainkban meghallgathatták, hogyan alakította át a Narratíva Kollektíva Csehov Meggyeskertjét, milyen jövő vár a Magyar Zene Házára mikor kezdett el komolyan énekelni Szemenyei János, mire fókuszál a jelenleg forgatott, Blokád című film, mélyrepülésben van-e az X-Faktor, hogyan lehet közpénz nélkül sikeres filmet forgatni, Bányai Kelemen Barna elmondja, milyen is Csernus doki, kollégáink a pályakezdő színészek nehézségeiről beszélgetnek, de hallhat arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amelyet sosem hagyott el, és azt is megtudhatja, milyen írók kerültek a magyar írókat összegyűjtő kötetbe, és hogy a zeneiparban túl magas az áfateher. Takács Katalin mindig mosolyog, Nagy-Kálózy Eszter is visel néha páncélt, Mécs Mónika producer pedig ilyennek látta Enyedi Ildikó legújabb filmjét.

(Borítókép: Lackfi János. Fotó: Kaszás Tamás / Index)