A szakácskönyvszerző, aki száz év után feltámadt

Kner Piroskáról csak azért nem mondhatjuk, hogy méltatlanul elfeledte az utókor, mert ahhoz, hogy valakit elfeledjenek, először fel kell fedezni. Ez pedig az 1877-ben Gyomán született Kner lánnyal, a híres-neves Kner család sarjával, az ország egyik leghíresebb nyomdáját vivő Kner Izidor legfiatalabb húgával nem történt meg, pedig a név, a környezet, a családi beágyazottság, a nem akármilyen gazdasági potenciál és legfőképp Kner Piroska írói ambícióinak együtt bőven elégnek kellett volna bizonyulniuk ahhoz, hogy ennek az alapvetően háziasszonyként élt, jobb sorsra érdemes nőnek az egyetlen műve, a Szakácskönyv című szakácskönyv napvilágra kerüljön. De nem került. Pedig Kner Piroskán nem múlott, ő megírta Rákosligeten, 1915. évében.

És aztán Kner Piroska fordult a családban ehhez, ahhoz, kerülő úton, szemérmesen és számos rokonon keresztül, szó is volt róla, hogy kiadják, aztán elvetették, hátrébb sorolták, azután újra szó volt róla,

Bizonyára. Azért mégis marad értetlenség az emberben, hogy ha már a fél országnak ők nyomtak könyvet meg marhalevelet – pedig már marha se volt jóformán, csak levél –, akkor ezt miért nem sikerült, és akkor azért csak becsúszik a gondolataink közé az is, hogy ez csupán egy nő meg csak egy szakácskönyv. S mintha ő is ezt érezte volna az elutasításban.

Pedig Kner Piroska – ha lehet hinni Parti Nagy Lajos féltényprózaként aposztrofált kísérőművének, az Árnyékporocska, emlékmondatok Kner Piroska életéből című fiktív körítménynek, illetve az általa felhasznált dokumentumoknak – kiválóan és ízletesen főzött, kosztosai is voltak Rákosligeten, ami azért nem mellékes szempont egy szakácskönyv esetében. És hát írónő is volt, írt legalábbis, marginális lapoknak küldte el olykor a tárcáit, például a Vasútnak − oy szignóval a férj nevének utolsó két betűje, a Beczkóy után, brrr −, és a szerkesztők meg is jelentették. Nos, mindezek után egyre jogosabb a kérdés: miért nem tudott megjelenni a családi nyomdában Kner Piroska máig érvényes, nem bonyolult nyelvű, igazán komplett, terjedelmes és használható szakácskönyve?

Nem szólva a különböző húskörzetekről, a vegyes körzet, a maradék pecsenyéből körzet vagy a héjastól főtt burgonyakörzet elkészítéséről, a fojtott káposzta, a padlutka vagy a töltöttke titkáról, a verébpaprikás vagy a galambpörkölt know-how-járól.

Hát bizony, eljött az az idő, hogy már nem. Mert bár divat volt a szakácskönyvírás a kor asszonyai között, egy idő után már az egyszerűbb ételekről szóló könyvecskék lettek kelendőek. Amikor Kner Piroskát, miután saját családi nyomdájuk nem nyomtatta ki a művet, a család egyik befolyásos tagja beajánlotta az Athenaeumhoz, ott is elutasították, mondván, egyszerűbb ételekhez szoktak az emberek, az ilyen cifra fogásokat már nem főzi meg senki. Kner Piroska azonban kihúzta magát, és továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: bizony van még ma is olyan réteg, amelyik igényesebben, tartalomdúsabban kosztol, nem pedig úgy, hogy a tojás és a cukor kimarad az ételekből. És ő ilyet nem is hajlandó írni. Mondta volna az őt elutasító, hölgyismerősként aposztrofált szakértőnek, már ha eljutott volna hozzá.

Szóval Kner Piroska azért az igényesebb belűeknek, az uraságoknak főzött, és tényleg van minden receptjében cukor meg tojás.

mert a jobb ízlésű olvasó azt reszkírozná, hogy a gyomra kifordul, s az is tény, hogy az ételek erősen magyarosak, sok helyen a zsírt ma már lecserélnénk olívaolajra vagy kókuszzsírra, a búzalisztet valami alternatívra, ettől még kulinárisan is, kultúrtörténetileg is érdekes Beczkóyné Kner Piroska, az életét és háztartását javarészt Rákosligeten vivő író-háziasszony − mert azért előbbit is szavazzuk meg neki − tekintélyes méretű, mintegy 350 oldalas szakácskönyve, amelyben egymondatostól másfél oldalasig terjedő receptek sorjáznak a régi, átfogó szakácskönyvek mintájára a levesektől a mártásokon, főzelékeken és húsféléken át a pudingokig, felfújtakig, cukor- és teasüteményekig, hogy a végén a befőttek, lekvárok és különfélék zárják a sort. Ez a legjobb, ez a különfélék, itt kap helyet a birsalmasajt, a gyümölcsszesz, a málnakocsonya, a sonkapác és a házi imperial, illetve Kner Piroskától három mondatban még a szappanfőzést is megtanulhatjuk, több tízezer forintos hétvégi gyorstalpaló tanfolyamot megspórolva.

A Magvető most kiadta, a máig létező Gyomai Kner Nyomda nyomta, Parti Nagy Lajos meg fikciót körített hozzá, amely ezt a jobb sorsra érdemes nőt fiktív naplóján keresztül ha nem is a semmiből, de majdnem onnan, családi levelezésekből, dokumentumokból megrajzolta, nyilvánvalóan hozzátéve a maga fiktívjét.

Megtudjuk, ki volt a férj, ez a Beczkóy, hogyan ismerkedtek össze, hogyan támogatta az özvegyen maradt Piroskát kisgyermekével a háború(k) után Izidor legidősebb fia, a nyomdát is átvevő Imre, hogyan küzdötték végig a felnevelését, és a mindennapos harcok, a szó szerinti életben maradás küzdelmei mellett miként sikkadt el, édes istenem, az a momentum, hogy most akkor kiadják-e a szakácskönyvét, vagy sem, s hogy miként jutott neki még sokkal kevesebb, mint Kosztolányiné Harmos Ilonkának vagy Babitsné Török Sophie-nak, akiknek legalább férjük volt, és az ő révükön még felszedegethették az irodalmi csillogás földre hulló flitterecskéit, miközben Piroskának csak ez a vasutas Beckóy jutott, meg a korai özvegység. Parti Nagy Lajos és a Magvető most igazságot szolgáltat ennek a nőnek, s a Kner család életébe is bepillanthatunk kissé.

Az én Imrém a maga kedves szigorával azt javasolta, tekintsem az írást egy kézimunkának vagy ilyesminek. (...) De még annak se tekinthettem, mert az effélék mellé olyan tudattal ültem le, hogy amit csinálni akarok, azt tudom, értem, főzés vagy kézimunka, befőzés vagy porolás. Ha viszont íráshoz fogtam, úgy éreztem, minden alap nélkül végzem, pedig fantáziám volna elég, az a baj, hogy sok is, mint egy ponyvaregényírónak, csak nem tudom földolgozni, illetve rendezni a gondolataimat. (...) Arra meg, hogy tanuljak, az elmulasztott iskoláimat pótoljam, nem volt és még kevésbé lett időm. (...) Semmim, mire öntudatosan támaszkodhatnék, nem volt, még a helyesírással se voltam tisztában, s egy szó után, amit nem találtam, olykor fél órát elkeresgéltem, vagyis elgondolkodtam. Mire valamit létrehoztam, a fejem teteje majd szétpattant

– írja Parti Nagy Piroskaként. S mit és hogyan ír a szakácskönyv? Az egyszerűség, a magától értetődés Kner Piroska írói nyelve, nem cifrázza túl, a lúgot addig melegítjük, míg elolvad, a verebeket megtisztítjuk, rendbe hozzuk, sűrű palacsintatésztát keverünk. Föl se merül, hogy ennek mikéntjét Piroskánk részletezze, nem az olyanoknak ír, mint én voltam első önálló háztartásomban a mirelit spenótot a közeli közértben nagy boldogan beszerezve, amire ugyan rá volt írva, hogy csináljon rántást, de hogy hogyan, az már nem.

(Borítókép: Parti Nagy Lajos 2015-ben. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)