Berendelték a jelölteket: kezdődnek a meghallgatások az Operaház főigazgatói posztjára

PAP 1517
2023.04.25. 10:59
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság 2023. április 26–27-én mind a tizenegy jelöltet meghallgatja, akik a Magyar Állami Operaház élére pályáztak. A bizottsági meghallgatást követően 30 napja van Csák János kulturális és innovációs miniszternek, hogy döntést hozzon, szerinte ki lenne a legalkalmasabb a főigazgatói posztra.

Mint azt korábban többször megírtuk, a Magyar Állami Operaház élére – újból – kiírt főigazgatói pályázatra 2023. március 28-ig lehetett jelentkezni. Az előző kiírást a Kulturális és Innovációs Minisztérium a kevés, összesen két jelentkezőre hivatkozva 2022. december elsején eredménytelennek nyilvánította.

Ezúttal viszont nincs hiány a jelöltekből: 

az Index információi szerint összesen tizenegyen pályáztak a főigazgatói címre.

A bírálóbizottságnak április végéig kell összeülnie, és erre 2023. április 26–27-én sor is kerül. A főigazgatói posztra információink szerint tizenegyen jelentkeztek: 

  • Aczél András rendező,
  • Boldoghy-Kummert Péter, az Operaház zenekari művésze, a nagybőgőszóló szólamvezetője,
  • Ertüngealp Alpaslan, Magyarországon élő törökországi görög származású karmester,
  • Győriványi Ráth György karmester, aki korábban háromszor is betöltötte rövidebb ideig a fő-zeneigazgatói pozíciót.
  • Horváth Ádám operaénekes, zenei producer, a Magyar Állami Operaház volt miniszteri biztosa és főigazgatója
  • Kesselyák Gergely, az Operaház jelenlegi első karmestere,
  • Miklósa Erika opera-énekesnő,
  • Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes,
  • Ókovács Szilveszter jelenlegi megbízott főigazgató,
  • Rost Andrea opera-énekesnő és
  • Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzser, a Coopera ügyvezető igazgatója.

A bírálóbizottság

A bírálóbizottságnak az előadó-művészeti törvény alapján csupán a jelöltek alkalmasságát kell vizsgálnia, és a többségi döntés – amely alapján több jelöltet is alkalmasnak találhatnak – után csak javaslattételi joguk van, a döntést a munkáltató, a miniszter hozza meg az ülést követő 30 napon belül.

A bizottság tagja információink szerint Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke, Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója (ő Rátóti Zoltán színművész helyére került be: Rátóti azóta egészségügyi okokra hivatkozva lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori pozíciójáról), Kovács János karmester, Szakály György táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a Wagner Társaság tagja, korábbi nemzeti kulturális örökség miniszter, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár, Gyimesi László zenész, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke és az Operaház dolgozóit képviselő Fahidi Patrícia hegedűművész. Információink szerint a jelölteket ábécésorrendben hallgatják meg. 

Esélylatolgatás 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium tavaly írta ki először a Magyar Állami Operaház élére a pályázatot. Akkor a jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter és Győriványi Ráth György karmester, az Operaház volt fő-zeneigazgatója jelentkezett a posztra, ám ezt a pályázatot a minisztérium eredménytelennek nyilvánította. Csák János kulturális és innovációs miniszter elmondása szerint azért, mert túl kevés volt a jelentkező, de lehet, hogy azért, mert Ókovács Szilveszter a számára kitalált két évre nem vállalta volna el a vezetést.

A megismételt pályázat – amely 2023. augusztus 1-től 2028. július 31-ig tartó időszakra hirdette meg a pozíciót – már angol nyelven is megjelent, és nem kötötte magyar állampolgársághoz a jelentkezést.

Ez arra utalt, hogy a fenntartó nemzetközi kitekintéssel keres főigazgatót az Operaház élére. A jelöltek közül nem mindenkinek van intézményvezetői tapasztalata, de azt többen siettek leszögezni, hogy győzelem esetén szívesen működnek együtt a többi pályázóval, illetve a jelentkezők csapatában szereplő szakemberekkel, sőt vannak átfedések is.

Azt, hogy ki lehet esélyes, nehéz megmondani: korábban egyértelműnek látszott, hogy a fenntartó változást akar, és nem szeretné meghosszabbítani Ókovács mandátumát, azóta viszont olyan hangokat is hallani, hogy – a kulturális politikában mozgó, nagy súlyú intézményvezetők hatására – akár maradhat is az e téren már nagy tapasztalattal rendelkező jelenlegi megbízott főigazgató. De az is lehet, hogy a jelentkezők egyfajta „mixe” vezeti majd az Operát. 

(Borítókép: Csák János 2022. október 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)