Íme az aréna, ahol bárki megszeretheti a technót

3K1A2760
2023.08.12. 12:02
A fesztiválozók igen nagy hányadát teszik ki azok, akik nem a Nagyszínpad fellépői miatt érkeznek a Szigetre, hanem a Party Arénában a lemezlejátszó mögött lévő DJ-kre kíváncsiak. A színpadon annak fennállása óta már világklasszis lemezlovasok is bizonyítottak, és a tendencia azóta sem változott.

Egy teljesen más világba csöppenhetnek bele azok a fesztiválozók, akik a Szigeten a Nagyszínpad utolsó főfellépőjét követően a Samsung Party Aréna felé veszik az irányt, és míg előbbin nem túl gyakran kapnak helyet DJ-k, addig utóbbiban csak velük találkozni. Az elektronikus zene kedvelőit a fesztivál ezen tájékán lehet megtalálni, mivel az aréna a Ticketswap Colosseum szomszédságában található, ahol éjt nappallá téve pörög a techno. A Szigetnek talán pont ez az egyik legnagyobb erénye, hogy akárki is téved a területére, biztos, hogy talál majd olyan zenét, ami beleillik az ízlésvilágába. Az elektronikus zenében rejlő potenciált már évtizedekkel ezelőtt felismerték a fesztiválszervezők, és ugyan a Balaton Sound az igazi hazája ezen műfajoknak, a Sziget ebből a szempontból is képes azért a nyomába érni, hiszen rendszerint hasonló kaliberű előadókat sorakoztatnak fel.

Az Óbudai-szigeten már a 2000-es években külföldi lemezlovasok táncoltatták meg a közönséget, köztük Paul Van Dyk vagy Nick Warren, akik annak ellenére, hogy már régi motorosok, és az ötvenen is túl vannak, még mindig nagy névnek számítanak a szakmában – amely több évtizedes múltra tekint vissza. Az elektronikus zene térnyerése a 80-as években kezdődött a techno és a house műfajokkal, majd az ezt követő évtized erre csak rátett egy lapáttal. Az olyan zenekarok pedig, mint például a The Prodigy, oroszlánrészt vállaltak abból, hogy az efféle zenék mainstreammé váljanak, és később alfajaik jöjjenek létre. Ha valamire, akkor az újdonságokra és az újításokra pedig igazán kapható a Sziget. 

Van helye az elektronikus zenének a Szigeten

A Szigeten már a 90-es évek végén megjelentek a Danceland ’98, majd a Danceland ’99 helyszínek, ahol az elektronikus zene kezdetleges irányzatait ismerhették meg a fesztiválozók, ám akkor még csak magyar lemezlovasok által. 2000-ben azonban útjára indították a Party Arénát, amelyet akkor így harangoztak be a Pesti Est akkori számában, ahol az okostelefonok és az internet korszaka előtt meg lehetett tekinteni a pontos programtervet:

A Sziget legnagyobb fedett helyszínén, az itthon első ilyen méretű sátorban mindennap nemzetközi sztár-DJ-k lépnek fel a közel 7000 vendég előtt. A Szigetre ellátogató, világélvonalbeli lemezlovasok ilyen méretű és szintű részvétele egyedülálló Magyarországon. Így egy olyan eseménysorozat születik, amely mérföldkőnek számít majd a hazai partikedvelő fiatalok körében.

A számításaik pedig bejöttek, így 2001-ben már nemcsak hazai lemezlovasokat, hanem olyan külföldi DJ-ket tudtak elhozni hazánkba, mint Richie Hawtin. A Party Aréna attól kezdve üde színfoltjává vált a fesztiválnak, ráadásul az elnevezését is megőrizte, és maximum csak a fesztivált támogató cégek neve csapódott hozzá. Akadtak ugyan olyan évek, amikor szimplán Arénának hívták a helyszínt, ez a Sziget fennállása óta hétszer fordult elő, utoljára 2019-ben. A koronavírus-járvány miatt bekövetkező kétéves leállás után viszont visszakapta a Party Aréna megnevezést. Bár az itt fellépő előadók – köztük Armin van Buuren, Dubfire, Calvin Harris, Alesso, Afrojack, DVBBS, Fedde le Grand, Steve Aoki vagy Alan Walker – rétegzenét játszanak, így az idén Nagyszínpadon zenélő David Guettától eltérően nem sokan tudnának felsorolni akár egy számot is tőlük, ám ennek a helyszínnek, illetve az ott hallott dallamoknak is megvan a varázsa. Aki pedig a Nagyszínpad előtt nem tudta eléggé kitombolni magát, a Party Arénában ezt nagy eséllyel bepótolhatja.

A technóé volt a főszerep

Az idén Samsung Party Aréna nevet viselő helyszín bővelkedik az olyan előadókban, akik vagy már sokat tettek le az asztalra, vagy a karrierük azon szakaszában tartanak, amikor ez éppen megtörténhet. A fesztivál második napján az Awakening technoparti-sorozaté volt a főszerep, így az arénában ebben a műfajban jeleskedő lemezlovasok tűntek fel. Köztük a belga Joyhauser duó, amelynek tagjai Stijn Vanspauwen és Joris Cielen. A páros még csak alig tíz perce nyomta a fesztiválozók arcába a kőkemény technót, amikor az aréna adottságaiból fakadó hangzásvilág még több bulizót vonzott oda, így a küzdőtér hamar megtelt lépegető alakokkal. Ez nem volt másképp a Joyhausert követő, holland Bart Skils és a svéd Adam Beyer esetében sem, utóbbi ráadásul már törzsvendégnek számít Magyarországon – legutóbb a Balaton Soundon lépett fel.

A fesztiválon található összes helyszínt figyelembe véve a Party Aréna az, ahol a legkifogástalanabbul szól a zene. A fedett tér pedig különösen kedvez az elektronikus zenéknek, mivel részben ennek köszönhetően dübörögnek úgy a dalok, ahogy azt a fesztiválozók szeretik. A hangzás mellett aligha lehet megfeledkezni az arénában látható fényjátékokról, amelyek látványosabbá teszik az egyébként sokak szerint monoton ütemekre épülő dalokat. A Party Arénában a napokban találkozhatnak még a szitizenek többek között Diplóval és a Tale Of Usszal, és a felhőtlen hangulat miatt nem kizárt, hogy még azok is beleszeretnek ebbe a műfajba, akik korábban nem különösebben kedvelték. 

(Borítókép: A Party Aréna szombat hajnalban. Fotó: Karip Tímea / Index)