Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLánykérés volt a Strand Fesztivál nagyszínpadán, hetekig szervezték
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
A hangulat nemcsak a fellépőknek köszönhetően hágott a tetőfokra a Strand Fesztivál soron következő, harmadik napján, hanem az időközben legmagasabb fokozatra emelt hőségriadó miatt is. A rendezvény Facebook-oldalán már péntek délelőtt közölték a hírt, hogy a szabályzatukban a korábbiakban meghatározott, a fesztivál területére bevihető fél liter folyadék helyett a forróság miatt ezt az adagot 2,5 literre emelték. Erre az intézkedésre pedig nagy szükség volt, mivel a Balaton-parton még este nyolc órakor is 30 fokos hőség tombolt. A szervezőknek emellett figyelembe kellett venniük, hogy a fesztivál egyik fő helyszínének számító nagyszínpad egy fedett sátor, ahol ilyen időjárási körülmények között nem lenne túl meglepő, ha a nyomott levegő miatt egyesek rosszul lennének.
A fesztivál pénteki napján egyébként a zamárdiak élőben láthatták, hallhatták például a Wellhellót, akik az előbbiekben említett, fedett sátrat töltötték meg csurig, amint felcsendült a Gyere és táncolj című daluk. A Fluor Tomi és Diaz alkotta együttes jól tudott reagálni a tömeg minden rezdülésére, így a fesztiválozók valószínűleg még a tikkasztó meleg ellenére sem mentek haza rossz élménnyel a koncertről. Hasonlóképp a Halott Pénzhez, akik már a szabadtéri nagyszínpadon kaptak helyet, és ránézésre ebben az idősávban mindenki ezen a helyszínen tartózkodott, mivel a fesztivál más területein alig voltak. A kora este fellépő Hiperkarma zenekarnak ugyan meggyűlt a baja a hangosítással, amelyet az énekes, Bérczesi Róbert a koncert alatt többször jelzett, ám az efféle malőrökkel nemigen foglalkoztak a fesztiválozók. Sőt ketten egy életre szóló élménnyel gazdagodhattak – közvetlenül a Hiperkarma színpadra lépése előtt.
Ennél nagyobb igen nem is lehetett volna
A zenekar fellépését megelőzően Kiss V. Balázs bűvész érkezett a színpadra, aki – miután a rendezvény programjai idén cirkuszi tematikára épülnek – a korábbi napokon is feltűnt már egyes helyszíneken a fesztiválon. Azahriah koncertje előtt például egy táncosnőt lebegtetett egy méterrel a színpad felett, Beton.Hofit pedig egy asztaltáncoltatós előadással vezette fel, így mindenki azt sejtette, ismét szórakoztatni kívánja a népet, ám ezúttal más céllal jött. A bűvész kezdetben kijelentette, a következő mutatványához két főt választott ki, akik segíteni fognak neki, majd a színpadra szólította Szilvit és Jussit, akik Finnországból jöttek haza, hogy részt vehessenek az idei Strand Fesztiválon. Ekkor már az összes fesztiválozó sejthette, hogy Kiss valószínűleg csak a kerítő szerepét tölti be ebben a szituációban, majd amikor a bűvész elővarázsolt egy gyűrűt, és Jussi letérdelt kedvese elé, még egyértelműbbé vált a helyzet.
A lánykérés nagyon meglepte a közönséget, főleg a menyasszonyt, aki úgy tudta, valóban csak véletlenszerűen választotta ki pont őket Kiss. Mint kiderült, a titkos akció hetekkel előre meg volt beszélve a szervezőkkel és a stábbal, így Jussinak volt ideje bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy feltegye a nagy kérdést – amit végül egy kisebb vers formájában tett meg, amelyben arról beszélt, végre rátalált arra a csillagra, ami fénnyel tölti be az életét.
Szeretem, ha egy trükk mögött mélységek és magasságok is vannak
– fogalmazott az illuzionista, aki egy életre szóló élményt szerzett a párnak, és ő is majdnem annyira izgult a nagy pillanat miatt, mint maga a vőlegény. Kiss a boldogító igen elhangzását követően még némi konfettit is varázsolt Szilvi arcához, ezzel nyomatékot adva a határozott döntésnek.
A nagy buli még csak most jön
A Strand Fesztivál zárónapján történhetnek csak meg az igazi csodák, mivel közönségkedvenc előadók, zenekarok fognak érkezni Zamárdiba. Elsőként a Margaret Island csap majd a húrok közé, őket a Valkusz Milánból és Marics Péterből álló Valmar fogja követni, akik ha minden igaz, a fesztivál területén található, 200 méteres kötélcsúszdát is letesztelhetik, amelyen a bátrabbak a tömeg felett slisszanhatnak át. Az Eurovíziós Dalfesztivál szerelmesei élőben hallhatják a 23 éves Rosa Linnt, aki 2022-ben Örményországot képviselte a versenyen, bár csak a huszadik helyig sikerült eljutnia.
A fiatal énekesnő koncertje után a house és a disco műfajok világába kalauzolja el a fesztiválozókat a Purple Disco Machine. Míg egy másik nagyszínpadon kezdetben ByeAlex és a Slepp fogja beindítani a bulit, és Kiss V. Balázs újabb bűvésztrükkjét követően előbb a Bagossy Brothers Company, majd Majka fogja átvenni a stafétabotot. Az elektronikus zenéért rajongóknak sem kell lemondaniuk a szórakozásról, mivel a Foodora Beachen a World Is Mine programsorozat keretében a lemezjátszók mögött lehet majd látni például Pumped Gabót is.