„Ezután következett az újabb döbbenet, amikor a holttestek elkezdtek hullani”

A Kiscelli Múzeum Templomterébe lépve különleges érzés foghatja el a látogatót. Először a helyiség közepén lógó, emberalakot ábrázoló lepleket pillantjuk meg, mintha csak oda lennének tervezve. Reigl Judit, a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált festőművész a 2010-es években járt ebben a kiállítótérben, amely egészen lenyűgözte. Megfogalmazódott benne, hogy milyen jó lenne itt kiállítani a lepleit. Kívánsága halála után három évvel, 2023-ban vált valóra. 

A Szárnyalás – Vol – Flight című kiállítással Reigl Judit születésének 100. évfordulóját ünnepli a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár. A műveket Róka Enikővel, a tárlat egyik kurátorával néztük végig, aki elmesélte, hogy

A múzeum még 2015-ben vette fel a kapcsolatot – Cserba Júlia közvetítésével – Reigl Judittal, ennek eredményeképp a művész egy grafikát adományozott a Fővárosi Képtárnak. A gyűjteményből azonban továbbra is hiányzott egy festmény, ezért később, a művész 2020-ban bekövetkezett halála után az általa létrehozott Fonds de dotation Judit Reigl alapítványhoz fordultak, amely a művésznő hagyatékának gondozója, a szerzői jogok birtokosa. Az alapítvány pozitívan bírálta el a múzeum kérését, de feltételhez kötötte: az intézménynek vállalnia kellett egy kiállítás megrendezését és egy többnyelvű katalógus elkészítését, amely Reigl munkásságáról szól. A Fővárosi Képtár természetesen örömmel vállalta a feladatot.

Figuratív festmények

A néhány évvel később létrejött kiállítás koncepcióját, a festőnő kívánságának eleget téve, a leplek határozták meg, ezért a kurátorok – Róka Enikő mellett Cserba Júlia és Gát János – számára egyértelmű volt, hogy Reigl figuratív alkotásait kell melléjük rakni, annak ellenére, hogy a gyűjtőket és a múzeumokat többnyire az absztrakt művei foglalkoztatják. 

A tárlat tehát Reigl munkásságának utolsó időszakára helyezi a hangsúlyt – amelyre eddig kevesebb figyelem esett.

Ezek a képek különösen erősen hatnak ebben a kiállítótérben, mert az egykori templomromnak az óriási belmagasság miatt erőteljes a vertikális dimenziója. Reigl többször nyilatkozta is, hogy az általa ábrázolt alakok mindig felfelé mennek, ezalól csak a 2001-es terrortámadást követő sorozata kivétel.

Elrontott művek eredményei a leplek

A terem közepén lógó leplek viszont korábbi alkotások. A művésznő Lepel-kódfejtés című sorozata ugyanis 1973-ban született, amikor az Ember-sorozatának egyes sikertelennek ítélt vásznaira fektette ezeket a nagy méretű lepleket, és a felületükre híg temperát vitt fel. Az anyagon átütő tempera egy megfordított új képet hozott létre a másik oldalon, erre utal a kódfejtés szó.

Reigl Juditot a mikrovilág és az univerzum végtelensége egyaránt érdekelte, amit a Kívül (Hors) című műve kiválóan érzékeltet. Ezt az alkotást – amely igen előkelő helyet kapott a teremben – egy korábbi képére, a Hidrogén, foton, neutrínók című sorozatának egyik darabjára festette rá, és a felfelé szálló emberalak körül áttetszik az előző festékréteg, mintha ezzel is jelezné, hogy az alak az univerzumban lebeg. Ez a festői eljárás nála nem volt ritka, hiszen Reigl egyetlen folyamatnak látta életműve egymást követő sorozatainak képeit, és gyakran ráfestett korábbi munkáira. 

„A holttestek elkezdtek hullani”

A művésznek a 2001-es terrortámadást követő sorozatából a Kiscelliben szintén láthatunk egy darabot. Reigl így emlékezett az eseményekre:

Amikor 2001. szeptember 11-én a televízióban megpillantottam a New York-i ikertornyok pusztulásának a képeit, mindenki máshoz hasonlóan engem is szörnyű sokk ért. Ezután következett az újabb döbbenet, amikor a holttestek elkezdtek hullani, hiszen ez engem személyesen érintett. A zuhanó testek látványa pontosan az én képi problémám volt (a hatvanas évek óta), amely a szemem előtt bontakozott ki a képernyőn. Néha a kép mozdulatlanná válása miatt a testek akár emelkedni, akár zuhanni vagy lebegni látszottak egy meghatározatlan térben.

A művész a világsajtót bejáró képekről digitális nagyításokat készített, amelyeket ma a Fonds de dotation Judit Reigl archívuma őriz. A festékfoltos felvételek és az elkészült festmények is azt tanúsítják, hogy közvetlenül ezek hatására gondolta tovább a létnek és halálnak kiszolgáltatott, határtalan térbe kitett, ugyanakkor szabaddá vált, „semmivel szembenéző” ember ábrázolásának kérdését.

Farkasszemet nézni az űrrel

Reigl körülbelül egy évig festette a zuhanó alakokat, majd a figurái elkezdtek ismét felfelé emelkedni, hiszen a halál után jön a feltámadás. „Ezek a testek az égben nem függetlenek a mennybemenetel vagy a feltámadás ikonográfiájától. Az én alapvető problémám a megjelenés, eltűnés” – nyilatkozta Reigl idős korában. 

A felfelé emelkedő emberalakok Betty Andersonhoz is köthetők, akivel Olaszországban ismerkedett meg a negyvenes években, és aki életre szóló társa lett. Anderson 2007-ben bekövetkezett halála mélyen megrázta Reiglt, aki utána sokáig nem tudott festeni, majd régi vásznain megjelentek a krétával, szénnel körvonalazott emberalakok. Ebből a Folyamat IV. fázis / antropomorfizmus sorozatából szintén láthatunk egy darabot a kiállításon. A következő sorai – amelyek a kiállításon is olvashatók – tökéletesen szemléltetik azt a veszteséget és mélypontot, amin akkoriban keresztülment:

Én nem tudok működni a magam erejéből. Betty halálával az egész világom összeomlott. Átéltem, amit kellett, még a halált is, és kiüresedtem. Akkor megjelent a Semmi. Azt hittem, soha többet nem fogok tudni dolgozni. Három hónapig űr volt körülöttem, helyesebben farkasszemet néztem az űrrel. Azután felébredtem. Nagyon furcsa volt. Olyan érzés volt, mint az 1954-es és az 1973-as válságaim. Ez nem mindenkivel történik így, ez egyéni. Egy darabig mennek a dolgok, azután jön a megszakítás. Van egy reménytelenség, tétovázás vagy elveszettség, és utána: ébredés. Akkor valahogy belülről jött a sokk, ami kisegített ebből az eltemetkezésből. Hogy is mondjam: egy belső fénypont, egy vetített út a szabadba. Amilyen váratlanul ért minden megszakítás, annyira meglepett minden újrakezdés.

Egyik utolsó alkotásán, amelyet szintén megcsodálhatunk, nem embereket látunk felfelé szállni, hanem madarakat. Ez a madármotívum korábbi, 1955 és 1958 közötti, Robbanás című sorozatában is megjelent már. Ezek absztrakt művek, de Reigl elbeszélése alapján van figuratív hátterük is, így az egyik festmény helyet kapott a kiállítótérben. 

Magyarországon a kétezres évek elején kezdték elismerni és kiállítani Reigl Judit műveit a múzeumokban, és élete utolsó húsz évében nagy elismerésre tett szert világszerte. A Kiscelli Múzeum Templomterében látható kiállítás hiánypótló, hiszen bemutatja és felhívja a figyelmet arra, milyen fontos szerepet játszott a művész életművében az emberábrázolás. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)